Öt érv amellett, hogy Ben Affleck jó fej

2010.10.23. 9:25

Akármennyit játszik is szuper (Good Will Hunting, Hollywoodland, Tolvajok városa) vagy kevésbé szuper, de irtó népszerű (Armageddon, Pearl Harbor) filmekben, akármilyen jókat is rendez és szimpatikusakat is nyilatkozik, Ben Affleckről a 2000-es évek elején széles körben elterjedt, hogy egy rosszfej csávó. Ez természetesen nem igaz, és az alábbiakban mindjárt fel is sorakoztatjuk a fő érveket amellett, hogy Ben Affleck jó arc, sőt, a legjobbak egyike.

1. Gézának hívják és erre büszke

Forrás: AFP

Talán nem az Ben Affleck legfontosabb tulajdonsága, hogy második keresztneve Géza, de nekünk magyaroknak, mégiscsak sokat számít. Pár éve már elmeséltem, hogyan kapott a hóna alá Affleck egy interjú végén, és harsogta a fülembe, hogy "Géza, Géza!" Zsigmond Vilmos magyar operatőrt utánozva, akivel az Apja lányá-n dolgozott, de azok kedvéért, akik lusták kattintani, most újra leírom, hogy Affleckék családjában semmiféle magyar vér nincs, a szülei egy magyar, holokauszt-túlélő jó barátjuk tiszteletére adták neki ezt a nevet. Azért Géza anno azt mondta, ha egyszer ellátogat hozzánk, reméli, mindent fél áron kap majd.

* * *

2. Szupersztárként is hű maradt ahhoz, aki még a cápa szerepét is ráosztaná

Forrás: [origo]
Ben Affleck és Joey Lauren Adams a Képtelen képregény-ben

A lojalitás Hollywoodban nem különösebben elterjedt érték, és Affleck jófejségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem csak a szintén szupersztárrá lett gyerekkori haverja mellett tart ki, hanem a lényegesen szűkebb körben imádott Kevin Smith mellett is. Affleck egyik korai szerepe a Shop-show rosszfej csávója volt, aki le akarja nyúlni Shannen Dohertyt a pasijától, hogy "egy nagyon kényelmetlen helyen dugja meg". Két évvel később pedig a Képtelen képregény-ben, Smith aranyos szerelmes filmjében hódította meg először a szélesebb közönség, no meg egy leszbikus csaj szívét. Affleck azóta is visszajár: majdnem mindegyik Smith-filmben elvállalt legalább egy cameót. A totálisan elfogult Smith lépten-nyomon hangoztatja, hogy annyira nagy színésznek tartja Afflecket, hogy "ráosztanám a szörny szerepét is, ha remake-elnénk A cápá-t". Egyébként meg örömmel szívatják egymást, Smith szeret csipkelődő sztorikat mesélni Affleckről, de közben evidens, hogy halálosan szerelmes belé (ezt is sokszor bevallotta már).

* * *

3. Nem felejtette el, hogy ő is suttyóként indult

Forrás: [origo]
Cole Hauser, Casey Affleck, Matt Damon és Ben Affleck a Good Will Hunting-ban

Ben Affleck talán sosem lesz Oscar-díjas színész (bár már erre sem mernék fogadni), viszont huszonöt éves kora óta Oscar-díjas forgatókönyvíró. A Matt Damonnal közösen írt Good Will Hunting-ban közös gyerekkoruk helyszínén, saját kamaszkori önmagukhoz valószínűleg nagyon is hasonló suttyó kölyköket játszanak, nagyon hitelesen, és olyan apróságokat is átemeltek az életből, mint például, hogy Damon gondnok - Affleck apja, aki sose tudta eltartani a családját, szintén gondnok volt. Aztán, amikor Affleck rendezni kezdett, megint érezte, hova érdemes nyúlni: a hihetetlenül jó ritmus mellett a bostoni bűnözők közt játszódó Hideg nyomon-ban és a Tolvajok városá-ban az a plusz, hogy Affleck belakja és számunkra is tapinthatóvá teszi az általa jól ismert közeget. Ráadásul még foglalkoztatja is a helyieket: mindkét filmben sok a helyi statiszta, a Tolvajok városá-ban pedig a mellékszerepekben is láthatunk több bostoni nehézfiút. Mindhárom film középpontjában egy mélyről jött, de többre hivatott helyi srác áll - megható, ahogy Affleck szimbolikusan a saját történetét meséli el újra és újra.

* * *

4. Jimmy Kimmellel dug

 

Elég nehéz überelni Sarah Silverman elképesztően vicces videóját, amiben Matt Damon lelkes közreműködésével bevallja a pasijának, a humorista Jimmy Kimmelnek, hogy egy ideje bizony már rendszeresen összejár dugni Damonnal, de Kimmelnek mégis sikerült oda ütnie, ahol a legjobban fáj. Az I'm Fucking Ben Affleck-videóhoz csupán arra volt szükség, hogy Affleck belemenjen, hogy feszülős-fényes felsőben és farmer forrónadrágban duettezik és édeleg Kimmellel. (Azért Kimmel a biztonság kedvéért még beizzított pár cameózó sztárt is Harrison Fordtól Brad Pittig.)

* * *

5. Elegánsan tért vissza a rosszemlékű Bennifer-korszak után

Forrás: [origo]
Ben Affleck és Jon Hamm a Tolvajok városa forgatásán

Affleck rosszfej imidzse a 2000-es évek első felében alakult ki, amikor a bulvárlapok állandó szereplője lett püffedt arcú alkoholistaként, meg Jennifer Lopez mellett páváskodó selyemfiúként. A szakítás után jó pár évre szükség volt, hogy a közönség megint kíváncsi legyen Affleckre, de ő már érettebb fejjel, nagyon jó érzékkel válogatott a projektek közt. 2006-ban eljátszotta a Hollywoodland-ben élete első olyan szerepét, amiért a kritikusok is megdicsérték és amivel díjat is nyert, 2007-ben pedig érzékeny és magabiztos rendezői bemutatkozásával lepett meg mindenkit. Második filmjében, a Tolvajok városá-ban máris bevállalta, hogy saját magát rendezi, és megint nyert: a nyolcszoros Arany Málna-jelölt jobb alakítást nyújtott, mint valaha. Alig várjuk, hogy rendezzen valamit saját könyvből is, de az sem lesz rossz, amikor majd megnézhetjük Terrence Malick most forgó szerelmes filmjében.