Ha én besúgó volnék

2010.11.11. 17:06

Hogy milyen remek Csányi Sándor besúgónak, Szervét Tibor tartótisztnek és Csomós Mari egy egész ország elhallgatásait képviselve, azt egyelőre csak a Radnóti Színházban nézhetjük meg. Pedig Kovács Krisztina és Bereményi Géza Apacsok című színdarabjából már elkészült Török Ferenc tévéfilmje is, de eddig még csak egyetlen vetítést ért meg. Mi ott voltunk, és még jobban várjuk a december közepére kitűzött tévépremiert.

A '60-as években néhány fiatal úgy élte ki a szabadságvágyát, hogy indiánosdit játszott. Ártatlan játék volt, nem volt benne ennél több lázadás. De a hatalom nem hagyhatta ellenőrzés nélkül, úgyhogy beszerveztek valakit, és ezzel elindult egy folyamat, aminek előbb egy haláleset, aztán sok-sok hazugság, elhallgatás, titkok között felnőtt nemzedékek, félresiklott sorsok és egy ilyen ország lett a következménye, amilyenben élünk.

Szeretem nézni az ügynöksztorikat. Mindig elképzelem, hogy ellen tudtam volna-e állni a beszervezésnek. És Török Ferenc Apacsok-ja közben pontosan tudtam, hogy nem. Úgyhogy pontosítanom kell: nézni szeretem az ügynöksztorikat, körülbelül úgy, ahogy mások horrort néznek. Borzongással telve és nagy megkönnyebbüléssel, hogy a valóságban nem nekem kellett átélnem. Azt gondolom, hogy az ügynökügyeket feldolgozni most már miattunk lenne fontos, hogy végre véget érjen a hazugságok és elhallgatások spirálja, és megértsük, hogy mi sem lettünk volna kivételek.

Ezért nemcsak teljesen indokolt, de szükséges volt is, hogy a Radnóti Színház Apacsok című előadását mozgóképre ültessék át. A magyar film tartozik még ezzel a témával. Utoljára Sára Sándor Vigyázók-ja foglalkozott vele 1993-ban, de tegye fel a kezét, aki emlékszik rá. Én is csak benyomásokat őrzök róla, pedig tizenhat évesen grabancon ragadott. Viszont  fogalmam sincs, ma mit gondolnék róla, mert sehol nem látható. És az utóbbi tizenöt évben csak érintőlegesen, az '56-os filmekben bukkant fel a téma.

Egyébként is jó előadás a Radnóti Apacsok-ja. Kicsit töredezett ritmusú, de a történet magával ragadó, a dialógusok hitelesek és szellemesek, a színészek kiválóak. Nem olyan súlyos, mint a Kamrában futó sorozat volt (ami a színházi szakma '50-es évekbeli belső életét leplezte le), de nem is olyan belterjes. Könnyen érthető, viszont maradandó élmény. Jól tette Török Ferenc, hogy alapvetően megmaradt ennél, a saját színházi rendezésénél, amikor tévéfilmre átültette. És az is jó döntés volt, hogy a klasszikus színházi közvetítésnél azért filmesebb nyelvet választott.

A legszembetűnőbb különbség az, hogy a kamera bele tud nézni a szereplők arcába. Ez annyira jót tesz a történetnek, hogy néha még a jelenet nyitóképe is hosszúnak tűnik, jobb lenne máris a szereplők lelkébe mászni. De persze el kell tudni helyezni a szituációt, úgyhogy egy-két totál elengedhetetlen.

Az a film viszont, amelyik közelikre épül, a színészekre hárít szinte mindent, rajtuk áll vagy bukik az egész. És ezt ebben az esetben nyugodtan be lehetett vállalni. Ha valakinek sokáig lehet bámulni az arcát, akkor az Csányi Sándor, a főszereplő. Színpadon is jó volt, de filmen még erősebb. Kellett ez már neki, hogy most nincs szó csajokról, nem kell jó pasinak lenni, nem lehet megúszni egy csábító nézéssel. Többet tudott megmutatni, mint a Kontroll óta bármikor.

Forrás: Katapult Film
Apacsok | Csányi Sándor és Szervét Tibor

Ott az a jelenet például, amikor beszervezik. Elég nyilvánvaló, hogy ebből a szobából nem lehetett kimenni másképp. Az elején még ő Horváth Imre, a végére meg nem marad belőle senki. Csak a bénító hatalom létezik, nincs nála erősebb.

Ebben a jelenetben, de a többiben is félelmetes Szervét Tibor. Mekkora szerencse, hogy ezt már nem csak a színházba járók láthatják. Az Apacsok filmváltozatában végre megmutathatja, hogy mit tud: eszméletlenül karizmatikus, kíméletlenül pontos, és a színészi eszköztárával bravúrosan bánó, igazi nagyágyú. Nehogy már az utókornak csak a Valami Ameriká-ból maradjon meg! Nem mintha abban nem lenne jó, de ez itt a színészet magasiskolája.

Én csak azt az egyet sajnálom, hogy a színházi verzióból csak az egyik szerepét menthette át filmre. Érthető, de kár érte - a kedvenc karakterem ment veszendőbe. Egy egész generáció elcseszett életét magyarázta meg az apafigurában, és Gazsó György, aki átvette tőle, csak a töredékét hozza. Ő csak egy lúzer, aki most érti meg, miért lett az, de Szervét karakterében az is benne volt, hogy többnek hiszi magát, és ettől az egész élete tele van frusztrációval. Ehhez persze az is kellett, hogy a színpadi változatban hangsúlyosabb (és hosszabb is) a mában játszódó kerettörténet, és ezáltal jobban érthető, hogy a jelen mennyire táplálkozik a múltból. Hogy a mai világunk nem lehet másmilyen, amíg a múltunkkal nem számolunk el, és így a jövőnknek sem adunk esélyt.

Forrás: Katapult Film
Apacsok | Csomós Mari és Gazsó György

Ebben a kérdésben kulcsszereplő Csomós Mari karaktere, akinek érdekes módon az elmúlt színházi évadban két olyan szerep is jutott, amelyben a hazugságaival a fia életét teszi tönkre (a másik a Boldogtalanok volt). Félelmetesen jól csinálja, hogy nem lehet kizökkenteni ebből. És Schneider Zoltán makacs fájdalma is húsba vágó az áldozat fiának szerepében, őt is fel kéne már fedeznie a filmeseknek. Vászonra vele!

És ha már majdnem végigvettük a szereposztást, nem feledkezhetünk meg Karalyos Gáborról sem, aki még a Moszkva tér-ben dolgozott együtt Török Ferenccel. Azóta  a Radnótin komoly karakterszínész lett belőle, akinek az alakításai sosem hangosak, de mindig nagyon találók és kidolgozottak. Ebből is megmarad majd egy dacos arca, amivel a hazugsággal szemben az eltemetett igazságot képviseli.

Forrás: Katapult Film
Apacsok | Karalyos Gábor

A színészek pesze akkor tudnak játszani, ha van mit, ha eleven karaktereket és jó szövegeket kapnak. Bereményi Géza pedig - úgy tűnik - még mindig az ország egyik legjobban író embere. Úgy ismeri az embereket, mint egy térképet - minden karakternek pontosan érthető jelleme van. Sőt, nemcsak érthető, de akár be is azonosítható figurák, akikben ráismerhetünk a saját családunkra is akár. Ilyen hiteles és életszerű párbeszédeket is ritkán hallani magyar filmben. És az érdemben osztozik Kovács Krisztina társszerző, aki az egész darab motorja volt, nélküle létre sem jött volna.

A filmváltozatban kiemelkedőt nyújtott még Garas Dániel operatőr, aki nemcsak gyönyörűen fényképez, de valahogy mindig megtalálja azt a szöget, ahonnan világít egy szempár, ahonnan minden gondolat leolvasható, és ahol minden rezdülés látszik egy arcon. Ez az igazi művészet, amellett, hogy az egésznek megteremtette a hangulatát.

Forrás: Katapult
Apacsok | Csányi Sándor és Szervét Tibor

Szóval ennek el kellett készülnie. Török Ferencnek amúgy is jót tesz, ha tévére dolgozik - ez a harmadik ilyen munkája, és a másik kettő is különleges volt. Játékfilmben is erős oldala a történetmesélés, és mindig nagy erénye, hogy újrafelfedez színészeket, az ismerteket pedig remekül instruálja, de a tévés munkáiban még jobb, még lazább. A tempó ezúttal lehetett volna gyorsabb, de nála sosem kell a magyar művészfilmes belassulástól tartani.

Azért a szövegből még kicsit húzhatott volna. Például a történet egyik csúcspontján a várandós menyasszony megtudja, hogy a vőlegénye besúgó lett. Van egy hasonló jelenet A mások életé-ben is, bár ott épp az ellenkezője derül ki: az, hogy a férfi valamilyen illegális tevékenységet végez egy rejtegetett írógépen. De a két nő pontosan ugyanúgy reagál: nem akar tudni az egészről. Így védi nemcsak magát, hanem a szerelmüket is. Csakhogy az Apacsok-ban ezt hosszú párbeszédben és túlmozgásban bontják ki, A mások élete színésznője pedig egy végtelennek tűnő, mozdulatlan csend végén egyszerűen elfordítja a fejét. Mégis mennyivel több van abban.

Persze nem kell és nem is érdemes az Apacsok-at A mások életé-hez viszonyítani. Ez a miénk, és egyelőre bőven elég ahhoz, hogy elgondolkodjunk. Csak adják le végre a Tv2-n.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK