Meghalt Irvin Kershner, A Birodalom visszavág rendezője

birodalom
Vágólapra másolva!
Irvin Kershner, A birodalom visszavág rendezője 87 éves korában elhunyt Los Angelesben, tájékoztatta az AFP hírügynökséget Kershner keresztlánya. A rendező már régóta betegeskedett, de a halál közvetlen okát nem hozták nyilvánosságra.Irvin Kershner YodávalKershner leghíresebb munkája az eredeti Star Wars-trilógia középső részének rendezése, de ő csinálta többek közt a Soha ne mondd, hogy soha című, Sean Connery főszereplésével készült James Bond-filmet és a Robotzsaru 2-t is.Az 1923-as születésű Kershner először zenésznek és fényképésznek tanult, mielőtt áttért volna a filmezésre. Az 50-es években dokumentumfilmeket készített, az évtized végén kezdett játékfilmeket rendezni. 1961-es Hoodlum Priest című filmje a cannes-i filmfesztiválon is versenyzett.George Lucas és Kershner a USC-ről ismerték egymást, ahol Lucas diák, Kershner pedig tanár volt. Kershnernek nagyon tetszettek Lucas diákfilmjei, és közbenjárt Lucas érdekében, hogy első nagyjátékfilmje, a THX 1138 forgalmazásba kerüljön. Ennek ellenére nem értette, Lucas miért pont őt kérte fel A Birodalom visszavág megrendezésére, de Lucas magyarázata - "mert mindent tudsz a rendezésről, amit egy hollywoodi filmes, de nem vagy hollywoodi" - tetszett neki.A Birodalom visszavág záróképeAmikor igent mondott a feladatra, még nem tudta, hogy A Birodalom visszavág három évébe fog telni, és hogy olyan helyzetekben kell majd helyt állnia, mint a norvégiai forgatás, ahol mínusz 26 fokban kellett dolgoznia és a Dagobah-bolygó stúdiófelvételei, ahol a mérges gázok miatt egy második világháborús gázmaszkban forgatott.Kershner saját bevallása szerint Yoda filmezése volt a legnehezebb feladat, de ez sem zavarta, mert menet közben teljesen beleszeretett a Star Wars-univerzumba: "Minden nap vártam, hogy jöhessek forgatni. Teljesen beleéltem magamat a filmbe, és elkezdtem hinni a világában. Egy idő után már úgy éreztem, hogy a való világ unalmas."
Vágólapra másolva!