Nézd meg idén a jövő év legcukibb filmjét!

Vágólapra másolva!
Álmod egy olyan hétvége, amit kizárólag képregényfilmek társaságában töltesz? Alig várod, hogy láthasd, hogyan küzd meg Scott Pilgrim szíve választottjának gonosz exeivel? Akkor játssz velünk, hogy bérletet nyerhess a 24 órás filmmaratonra, ahol mindkét vágyad teljesülni fog!
Vágólapra másolva!

Minden képregény- és mozirajongónak javasoljuk, hogy a jövő hét folyamán próbálja alaposan kialudni magát, mert szombat éjjel nem lesz pihenés: december 11-e, szombat dél és 12-e, vasárnap dél közt huszonnégy órás filmmaratont rendeznek a budapesti Örökmozgó moziban.

Az ELTE Filmnapon egymás után összesen tizenegy sikeres képregényfilmet vetítenek az elmúlt évekből. A fő attrakcióra szombaton este 19.10-kor kerül sor, amikor majdnem egy hónappal a januári premier előtt megtekinthető lesz Edgar Wright Scott Pilgrim a világ ellen című, Michael Cera főszereplésével készült tüneményesen aranyos és vicces filmje (az alapjául szolgáló képregényről itt írtunk). A filmben Scott Pilgrimnek videojátékszerű szinteken végighaladva le kell győznie barátnője, Ramona Flowers gonosz exeit, csak akkor lehet végleg övé a lány.

Erre okvetlenül érdemes lesz beülni, de sokkal jobban megéri, ha más filmeket is kiválasztunk a programból, ugyanis a belépő egy filmre 800 Ft, az összes filmre pedig mindössze 1500 Ft. Diákok még jobban kijöhetnek: ők egy filmet 600-ért, az összest pedig 1000-ért nézhetik meg.

A teljes program:

12.00 Hellboy II - Az Aranyhadsereg
14.10 Vasember 2
16.25 A sötét lovag
19.10 Scott Pilgrim a világ ellen
21.15 Ha/Ver
00.00 Spirit - A sikító város
01.55 Sin City
04.10 Persepolis
05.55 A hihetetlen Hulk
08.00 Wanted
10.00 Watchmen

Forrás: [origo]

Ha szeretnél mind a tizenegy filmre érvényes belépőt nyerni az ELTE Filmnapra, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a [email protected] címre. A levél tárgya "filmmaraton" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be.

Hány gonosz exet kell legyőznie Scott Pilgrimnek ahhoz, hogy boldogan élhessenek Ramona Flowersszel, míg meg nem halnak?

A) hetet
B) tízet
C) tizenhármat

A helyes megfejtést beküldők közül 2 játékost sorsolunk ki, akik fejenként 2 db mind a tizenegy filmre érvényes belépőt nyernek a december 11-12-én zajló ELTE filmnapra.

A játék egyfordulós, ideje: 2010. december 3. - december 9. A sorsolásra 2010. december 10-én kerül sor. A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.