Karácsonyozz Török Ferivel!

Vágólapra másolva!
December 17-én, pénteken délután négy és éjfél közt filmvetítésekkel búcsúztatja az évet a Katapult Film a budapesti Kino moziban. Az este folyamán megtekinthető lesz a cég gyártásában készült számos kis- és nagyjátékfilm, köztük olyanok is, amelyeket már bemutattak moziban (pl. Vespa), és olyanok is, amik a nagyközönség számára most először lesznek láthatók. A vetítésekre 800 Ft-ért vásárolhatók jegyek a helyszínen.Csányi Sándor az Apacsok című filmbenA most debütáló filmek közé tartozik Erdélyi Dániel Magasfeszültség című rövidfilmje is, amit este nyolckor vetítenek, és Török Ferenc Apacsok című alkotása, amely saját színpadi rendezésének adaptációja (riportunk a forgatásról, kritikánk a filmről). Aki nem tud részt venni ezen a vetítésen, az Apacsok-at két nappal később a tévében is megnézheti: 19-én vasárnap este 23.10-kor tűzi műsorára a filmet a Tv2.Az Apacsok-at este tízkor Marian Crisan Morgen című román-magyar-francia koprodukcióban készült filmje követi, amelynek főszereplői közt Hajdu Szabolcs és Dankó István is megtalálható.A nap teljes programja:16h-18h-igSaulius Drunga - Anarchy in Zirmunai (litván-magyar film, angol felirattal)16h-18h-igGroó Diana - Vespa18h-20h-igKisjátékfilmes programTörök Ferenc, Igor Lazin - Egy nap szabadságKapronczai Erika - Kút a nap alattEsztergályos Krisztina - VariációkErdélyi Dániel - 411-ZRichter Nóra - ÓraGroó Diana - EldorádóReisz Gábor - Valakinek a valamijeA vetítést beszélgetés követi az alkotókkal.20h-22h-igErdélyi Dániel - MagasfeszültségTörök Ferenc - ApacsokA vetítést beszélgetés követi az alkotókkal.22h-24h-igMarian Crisan - Morgen (román-magyar-francia film, angol felirattal)
Vágólapra másolva!