Kell egyáltalán Filmszemle?

2010.12.15. 15:32

Lesz-e jövőre Filmszemle? Ha igen, akkor februárban, áprilisban, esetleg május elején? És érdekel ez egyáltalán bárkit akkor, amikor a filmszakmában éppen teljes bizonytalanság uralkodik? A Szemlét szervező két intézmény vezetője ellentétes véleményt képvisel az ügyben, és a megkérdezett filmesek körében sincs egyetértés.

A Filmszemlét az elmúlt húsz évben a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) és a Magyar Filmművészek Szövetsége együtt rendezte. Az MMKA eddig a magyar filmek fő finanszírozó szerve volt, amely e tevékenysége mellett többek közt támogatta a filmforgalmazást és moziüzemeltetést, és bonyolította a magyar film nemzetközi kapcsolatait. Az intézmény jövő évi költségvetését az idei egyötödére, egymilliárd forintra csökkentették, amiből még akkor sem futja a Szemle megszervezésére, ha a filmtámogatási tevékenységet a jövőben egy másik szerv látja el. Az intézmény ezért segítséget kért a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, amely (a Nemzeti Kulturális Alap keretéből) nemrég megítélt bizonyos összeget az MMKA-nak a rendezvény megszervezésére.

A nyár óta radikálisan csökkentett költségvetéssel működő, ezért filmtámogatási tevékenységét is jegelő MMKA kuratóriuma a múlt héten úgy döntött, szeretnék áttenni az eddig februárban megrendezett Filmszemlét április végére vagy május elejére. Mint a kuratórium elnöke, Kőrösi Zoltán elmondta nekünk, ennek oka, hogy "egyfelől a minisztérium által erre a célra megítélt összeg nem elegendő a Szemle megrendezésére, másfelől februárig fizikai képtelenség lenne már megszervezni, sem az előzsűrizéshez, sem a nemzetközi résztvevők meghívásához nem áll rendelkezésre elég idő". Kőrösi nem kívánta elárulni, pontosan mekkora támogatást kapnak az NKA-tól, amit azzal indokolt, hogy még nem kötötték meg a szerződést.

Szomjas György, a filmművészszövetség főtitkára nehezményezi, hogy a kuratórium nem egyeztetett velük, mielőtt nyilvánosságra hozták a tervezett áprilisi időpontot, és úgy véli, hogy mindenképp meg kell tartani februárban a Szemlét: "egy hónappal ezelőtt volt közgyűlésünk, akkor a döntő többség megszavazta, hogy a szokásos időpontban legyen Filmszemle, és ezt a döntést a keddi választmányi ülésünkön véglegesítettük. Jövőre nem lesznek filmek, de most még vannak, és be kéne őket mutatni. Ez az időpont jól illeszkedik a nemzetközi fesztiválnaptárba, a szezon elején van, és a nemzetközi fesztiválok innen válogatják ki a számukra érdekes filmeket."

Forrás: [origo]
Szomjas György A Nap utcai fiúk forgatásán

A főtitkár nem tartja kizáró oknak az alacsony keretet, mert "a Szemlét annyi pénzből csináljuk, amennyi van rá, filmesek vagyunk, nem ismerünk lehetetlent. Lehetőleg az MMKA-val együtt szeretnénk megszervezi a Szemlét, de akkor is megoldjuk, ha ők nem tudnak részt venni benne." Szomjas szerint a rendezvényt a tavalyi 150 millió forintnál "lényegesen kevesebből" is ki lehet hozni, akár egy három-négy naposra rövidített, lecsupaszított változatban 8-10 millió forintból is. Azt is reálisnak tartja, hogy februárig még szponzorokat is tudnak találni a rendelkezésre álló összeg kiegészítéséhez.

Megkérdeztük olyan producerek, rendezők véleményét is, akiknek elvileg indulhatna filmjük a 2011-es Szemlén. Pusztai Ferenc, a Pál Adrienncímű, Cannes-ban díjazott film producere szerint kell Szemle: "Nem tudom megítélni, hogy az áprilisi időpont jó-e vagy sem, de annál mindenképp jobb, mint ha nincs Szemle. Ennek nem szabadna finanszírozási kérdéseken múlnia, azoknak a filmeknek, amik eddig elkészültek, meg kellene kapniuk az esélyt a közönséggel való találkozásra." A producer ugyanakkor meglehetősen rendhagyó Szemlét vizionál: "Ha ez lesz az utolsó Szemle, akkor egybe lehetne kötni a magyar filmipar búcsúztatásával, valamint egy álláskereső expóval, amelyen az a néhány ezer ember, aki a filmiparban dolgozik, kereshetne magának új munkát".

Forrás: [origo]
Dyga Zsombor és Ónodi Eszter az Utolér forgatásán

AzUtolér című thriller rendezője, Dyga Zsombor a körülmények ellenére viszonylag optimista: "Az Utolér-ből január 20-án lesz kópiám, én attól kezdve készen állok a Filmszemlére. Biztos nem jó, hogy eltoljuk, de két hónap nem a világ, és ha áprilisban lesz a Szemle, akkor végre egyszer napsütéses időben tarthatjuk meg. Számomra a Szemle arról szól, hogy egy helyen meg tudom nézni, ki mit csinált az elmúlt évben. Nekem jó hangulatom lesz attól függetlenül, hogy milyen a hangulat a szakmában."

Angelusz Iván, Török Ferenc Apacsok című tévéfilmjének producere szerint is fontos, hogy legyen Szemle. "Nem szerettem annyira az eddigi időpontot azért, mert nagyon közel esik a Berlinaléhoz, és eléggé akadályozta az arra való felkészülést, viszont jó volt az év elején áttekinteni az előző évi filmtermést. Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy mikor van a Szemle, de annak igen, hogy legyen."

Fotó: Hektor (hlog.hu)
Angelusz Iván az Apacsok forgatásán

Hasonlóan vélekedik a Szemle jelentőségéről Elek Judit is - akinek nemrég készült el Visszatérés című legújabb filmje -, azonban szerinte meg kell maradni a februári dátumnál: "Az áprilisi időpont ostobaság, aki kicsit is ismeri a fesztiválnaptárt, az tudja, hogy nemigen lehet az év elején kívül olyan lyukat találni benne, ami alkalmas lenne a Filmszemle megrendezésére. Elhangzott, hogy két fontos fesztivál, a Mediawave és Cannes közt van egy hely a Szemle számára, de hogy ez a két fesztivál egyformán fontos lenne, azt az sem gondolja komolyan, aki mondta."

A nemzetközi filmes vérkeringésben való részvétel mellett Elek hangsúlyozza azt is, hogy "a Szemle másik, nem kevésbé fontos funkciója, hogy egyszer egy évben a magyar közönség figyelmét is a magyar filmre irányítja. Ilyenkor minden lapban erről írnak, a tévék is főműsoridőben vetítenek magyar filmeket, ami amúgy nem jellemző, ilyenkor sikk magyar filmet nézni." A rendezőnő szerint "ezt a lehetőséget anyagi problémákra vagy bármire hivatkozva elszalasztani nagyon szűklátókörű dolog, mert a világ rohan, és ha elkönyvelik, hogy nincsen Szemle, onnan már nagyon nehéz visszatáncolni. Jézus Krisztusnak is csak a Bibliában sikerült feltámasztania a halottat. Szokták mondani, hogy sokba kerül a Szemle, de ellentétben a legendákkal, az utóbbi években zsíros kenyeres, egy pohár boros fogadások voltak, és ez nem is baj tulajdonképpen, mert a hangsúly a filmeken kell legyen."

Forrás: [origo]
Fliegauf Benedek a locarnói filmfesztiválon

Ellenkező állásponton van Fliegauf Benedek, aki azt mondja, hogy "mint rendező, nagyon örülnék, ha a Womb magyar premierjére a Filmszemlén kerülne sor, ugyanakkor nem tartom jó üzenetnek a Szemle megrendezését a jelenlegi körülmények között. Egy elmaradt Filmszemle nagyon jó kommunikációs teret teremthet a médiában. Egy ilyen sokéves tradíció megtörése nagyon komoly bajról üzen, jó esetben még egy kis társadalmi párbeszéd is kialakulhatna ekörül."

Vannak olyanok is, akik egyáltalán nem akarnak a jelenlegi helyzetben a Filmszemlével foglalkozni. Közéjük tartozik Muhi András, a Womb producere is: "Ez engem nem érdekel. Összedőlt az egész magyar filmgyártás, ebben a helyzetben majdnem mindegy, hogy lesz-e Szemle. Ennél nagyobb a baj. Vége annak, amit tíz évig csináltam, el sem látok a Filmszemléig".

Forrás: [origo]
Török Ferenc az Apacsok forgatásán

Hasonló véleményen van Török Ferenc is, aki idén két filmet is forgatott, azIsztambul című nagyjátékfilmet és az Apacsok című tévéfilmet, de ezek közül eleve csak az Apacsok-at nevezte a Szemlére, az Isztambul-t, ami a februári Szemlére nem is készült volna el, reményei szerint valamelyik nemzetközi filmfesztiválon mutatja majd be. "A Filmszemle sok szempontból aggályos, abból a pénzből, amiből eddig szervezték, három első filmet le lehetne gyártani. De engem most legkevésbé a Filmszemle aggaszt, sokkal súlyosabb az a döntés, ami a jövő évi filmbüdzsével kapcsolatban született. Jogosan vagy jogtalanul, de lényegében megszüntették az MMKA-t, ami húsz éven keresztül a filmszakma pénzosztó szervezete volt. Az a kérdés, hogy mi lesz ezután".

Török aggodalmait osztja Kőrösi Zoltán is, aki szerint "az igazi nagy kérdés nem az, hogy a közalapítvány meddig és hogyan létezik, hanem, hogy ki fogja ellátni a feladatait. Engem jelen pillanatban az tölt el aggodalommal, hogy nem látom biztosítva ezeknek a feladatoknak a megosztását és ellátását."

KAPCSOLÓDÓ CIKK