Nyugtalanító fotó az új Almodóvar-filmből

Vágólapra másolva!
Amikor 2004 nyarán először adtunk hírt a La Piel Que Habito (A bőr, amelyben élek) című új Pedro Almodóvar-filmről, úgy tudtuk, hogy a történet egy plasztikai sebészről fog szólni, aki elrabolja és nővé operálja lánya megerőszakolóját, majd beleszeret. A film Wikipédia-oldalán már egy kevésbe bizarr tartalomleírás szerepel, ami szerint a főhős úgy próbálja megmenteni felesége életét, hogy teljes bőrátültetést végez rajta. Annyi mindenesetre biztos, hogy ez lesz Almodóvar karrierjének eddigi legsötétebb alkotása, és ezt igazolja az első jelenetfotó is, amely pénteken bukkant fel az interneten.La Piel Que Habito | Antonio Banderas és Elena Anaya | Nagyobb méretbenA film forgatókönyvének alapjául francia Thierry Jonquet Tarantula című 1995-ös regénye szolgált, amely hamarosan magyar nyelven is megjelenik a Cartaphilus kiadó gondozásában (a könyv első huszonnyolc oldala elolvasható angolul is a Google Bookson). A La Piel Que Habito főszerepét Antonio Banderas és Elena Anaya (Beszélj hozzá!) alakítja, a filmet szeptember 18-án mutatják be Amerikában, Angliában, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban (korábban úgy volt, hogy Cannes-ban debutál), a magyarországi forgalmazásáról egyelőre nincs információnk. A következő három felvétel a film forgatásán készült tavaly ősszel.
Vágólapra másolva!