Nicolas Cage megint rossz lóra tett

2011.01.31. 18:55

Nincs mese: akármennyire Magyarországon forgott is a Boszorkányvadászat, a szintén nálunk készült Hellboyra még mindig sokkal büszkébbek lehetünk. Nicolas Cage 2010-ben készült kalandfilm jellegű fantasyje egy nagyszerű színész pályájának újabb ciki állomása.

Nem kell oknyomozónak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük, Nicolas Cage-nek minél magasabb a homloka, annál lejjebb kell engedni a nézőnek az ingerküszöbét ahhoz, hogy az egykor szebb napokat látott színész aktuális moziját még épp hogy élvezni tudja. Az utóbbi időben a Werner Herzog-féle Mocskos zsaru - New Orleans utcáin és a Ha/ver kivételével többnyire középszerű mozikban láthattuk. Például az inkább viccesen közhelyes, mint hátborzongató világvége-filmben, a Képlet-ben vagy a kedves, de bárgyú Varázslótanonc-ban, vagy még korábban Oliver Stone félresikerült 9/11-emlékművében, a World Trade Center-ben. És a Szellemlovas-ban, amiben konkrétan nem értettem, mit keresett ez az intellektuális kisugárzású, érzékeny színész, ráadásul barkó nélkül. Furcsa választásainak köszönheti, hogy ha mostanában a nevét hallom, csak idióta frizurái és lebiggyesztett szája jutnak eszembe. A Boszorkányvadászat pedig tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.

Mert Cage-nek még mindig sokkal inkább az olyan filmek valók, amelyikben melankolikus tekintete megtalálja helyét és közönségét, így például az Angyalok városa vagy Az időjós, ami még egy kis finom öniróniával is ellátta a figuráját. Vagy pályája egyik csúcsa, a Las Vegas, végállomás, amelyben egy önsorsrontó alkoholistát alakított, aki halála előtt még gyorsan beleszeret egy prostituáltba.

A tizennegyedik században játszódó Boszorkányvadászat amúgy még akár testhezálló feladat is lehetett volna a színésznek - a hajat leszámítva, de azt már hagyjuk is. Részemről azt hittem, hogy majd kellemesen ellovagolgatnak társaival az izgalmas helyszíneken, míg a néző magába szívhat egy kis középkori atmoszférát, valami csavaros rejtéllyel megspékelve. A filmben ugyanis Cage-nek háborúból hazatérő hősként borongós tekintettel kell egy lehetséges boszorkányt Ron Perlman társaságában egy kísérteties kolostorba szállítania ördögűzés céljából, miközben azzal a szomorú ténnyel kell szembesülniük, hogy a szülőföldjüket szó szerint belepte a pestis. De a film egy idő után megmarad látványosságnak, különösebb tartalom nélkül, erről pedig elsősorban az egyenetlen forgatókönyv tehet.

Forrás: [origo]
Boszorkányvadászat | Ron Perlman

Nem mélyedtem el komolyabban a témában, de minden elismerésem a maszkmestereké, akik különlegesen undorító kelésekkel borították be szerencsétlen áldozatok arcát, így például szegény, haldoklót játszó Christopher Lee-ét (bár illetékesek szerint a bubópestis tünetei inkább a nyakra és egyéb testtájakra, nem pedig az arcra korlátozódnak). De ez csak egy érv a sok közül, ami miatt hamisnak érezzük a filmet. Egyébként nemcsak Lee, Cage vagy Perlman döntött rossz forgatókönyv mellett ebben az esetben. A stáblistán a számos magyar név mellett - Polgár Tamás például kellékesként dolgozott a forgatáson - feltűnik Ulrich Thomsen (Ádám almái, Ópium) neve is. Ő is jobb munkákat érdemelne.

Forrás: [origo]
Boszorkányvadászat | Ulrich Thomsen

Boszorkánykodás kontra középkor témában A salemi boszorkányok után nehéz többet vagy érdekesebbet mondani. A probléma az, hogy ha a film a középkorban játszódik és létező problémáról mesél, lehet akármilyen elszállt fantasy is a műfaj, a néző óhatatlanul számon kéri a történelmi hitelességet. A boszorkányperek kora sokkal inkább árulkodott a keresztény egyház egyetemes rettegéséről mindattól, ami a rendszerébe nem illeszthető, mint arról, hogy a világ hemzsegett volna a mágikus tevékenységet gyakorlóktól.

A film furcsamód épp a boszorkányok létezését támasztja alá, sőt, mintha fel is mentené az egyházat mindazon bűnök alól, melyeket ártatlan emberek ellen boszorkányüldözés címszóval elkövetett. Na persze, mondhatná erre a filmkészítő, ezek szerint nem lehet egy tisztességes kalandfilmet készíteni boszorkányokról?! Biztos lehet, de ez nem az a film. Az egyik pillanatban a pestis sújtotta sötét középkor hangulatát idézi részletgazdagnak szánt világával, a másikban pedig szereplői egy természetfeletti erővel bíró boszorkány mágikus erejétől vetődnek egyik faltól a másikig, látványos effektusoktól tarkítva. Az eldöntetlenségnek ez a zavaró hangulata lengi be a vásznat másfél órán keresztül. Ráadásul nincsen túl sok eredeti cselekményelem vagy fordulat sem benne.

Forrás: [origo]
Boszorkányvadászat | Claire Foy

Ja, és ne feledkezzünk meg a kulcsfiguráról, a boszorkányról, aki szuggesztív jelenlétével akár gerjeszthetné is egy kicsit a feszültséget a nézőben, mint amilyen felejthetetlenül iszonyatos például Linda Blair volt Az ördögűző-ben mint sátáni kislány. De Claire Foy erőtlen. Sajnos csak egy ketrecbe zárt, megszállott lány lett, akiből a legdurvább digitális effektusok is csak trükkel felturbózott szörny-imitációt tudtak létrehozni. Egy egyszerűbb, letisztultabb világ sokkal jobbat tett volna a filmnek is, akárcsak Nicolas Cage-nek, hogy végre letolja a haját és beszívja az alsó ajkát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK