A Magyarországon forgó külföldi filmekben és tévésorozatokban rendszerint egy-két morzsát dobnak a mi színészeinknek is. A venezuelai terroristát Scherer Péter utasíthatta ki az országból, Terry Pratchett postástörténetében magyar pincér és magyar halott is szerepelt, az angol krimisorozat Dobó Katástul szentelt duplarészt Budapestnek, és még a Vészhelyzetben is volt magyar beugró.

Carlos (2010)

Carlos, a venezuelai születésű kommunista terrorista a 70-es években körülbelül két éven át Budapesten lakott egy második kerületi villában, és ez az epizód bekerült Olivier Assayas nagyratörő, öt és fél órás Carlos-ába is. A háromrészes minisorozat harmadik epizódja rögtön egy szép dunai panorámával indul, 1979 márciusa van (az utcákon kocka-Ladák rohangálnak), és Carlos (Édgar Ramírez) hamarosan beveszi magát egy kissé lepukkant, de impozáns budai villába.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HxQls6GMvaMuCx7k


Nemsokára azonban megjelennek nála a magyar hatóság képviselői, konkrétan Scherer Péter és Tóth József a belügyminisztériumból, akik szeretnék megtudni, pontosan mit is keres Magyarországon. Carlos töltött pisztollyal fogadja őket, amitől kissé megszeppen a duó. Később pár röpke pillanat erejéig felbukkannak különböző magyar rendőrök és tisztségviselők (Böjte Sándor, Thuróczy Szabolcs, Varsa Mátyás, Tóth Attila), aztán kapunk egy Margit-szigeti bulit is cigányzenével és sok magyar szóval, de Carlos mégsem élvezheti örökké a magyar vendégszeretetet: egy idő után a két minisztériumi ürge behívatja magához, és közlik vele, hogy túl kockázatossá vált számukra Carlos megtűrése, legfőbb ideje, hogy szedje a sátorfáját.

* * *

A postamester (Going Postal, 2010)

A kétrészes tévéfilm Terry Pratchett 33. korongvilág-regényének az adaptációja, és teljes egészében Magyarországon forgott. Ezt egyébként ránézésre senki nem mondaná meg, ugyanis a film szinte végig a fóti stúdió díszletei közt játszódik, illetve van benne egy kis komáromi erőd is. A stáblistán rengeteg magyar nevet találni, de többségük - köztük Pohárnok Iván maszkmester - a kamera mögött dolgozott. Pár magyar színész azért felbukkan benne néhány kis villanásra. Mindjárt az elején a Színművészetin tavaly végzett Mohai Tamás hal szörnyet, aminek aztán hatalmas jelentősége lesz a sztori alakulásában, nem sokkal később pedig egy montázs keretében azt láthatjuk, hogy főhősünk, a csaló Moist von Lipwig (Richard Coyle) hogyan veri át szegény Székely B. Miklóst.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WmXQvQsNFFt1927a


Igazi csillogási lehetőséget viszont Thuróczy Szabolcs kap, akinek több mondatos szövege is van. Amikor Lipwig a város legmenőbb éttermébe megy találkára a lánnyal (Claire Foy), akit meg szeretne hódítani, és aki éppen őrülten zabos rá, Thuróczy Szabolcs fogadja a bejáratnál, és akadályozza meg csaknem az asztalfoglalás nélkül érkezett illető bebocsáttatását. Thuróczy hülye bajusszal, parókával és erős akcentussal felvértezve alakítja a megvesztegethetőnek és átverhetőnek bizonyuló főpincért; a film alkotói talán úgy vélték, kiejtése elmegy franciásnak.

* * *

Vészhelyzet - Az ártatlanság kora (ER, 2008)

A tizenöt évadot megélt Vészhelyzet némiképp kakukktojás cikkünkben, mert persze nem nálunk forgott, de mégis idekívánkozik. A sorozatban iszonyatos mennyiségű vendégszereplő bukkant fel az évek során, hiszen minden részben számos új betegre és hozzátartozóra volt szükség. A legizgalmasabb cameók talán azok, amikről csak évekkel később derül ki, hogy mondjuk a Mad Men Joanját láttuk (2002-ben) vagy Roony Marát a Social Network-ből és A tetovált lány-ból (2009-ben).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2WIZzCHeiUhGb9Ja


Magyar vendégszereplőkről nem igazán tudunk, kivéve Bordán Lilit, aki az utolsó évad nyolcadik epizódjában kapott egy röpke jelenetnyi szerepet. Egy anyukát alakít Az ártatlanság kora című részben, aki a biztonság kedvéért beviszi a kislányát a kórházba kivizsgálásra, mert a gyerek túl sok fájdalomcsillapítót vett be. Pár szót vált Gatesszel és Sammel, aztán már megy is telefonálni a munkahelyére, hogy nem ér be időben. Lili szülei magyarok (édesanyja Bordán Irén színésznő), de ő az USA-ban nőtt fel, úgyhogy az amerikai akcentussal nem lehetett probléma.

* * *

A néma szemtanú (Silent Witness, 2011)

Biztos sokan emlékeznek arra, hogy tavaly szeptember végén többször is arról cikkeztek az újságok, hogy brit helyszínelők lepték el a főváros különböző pontjait, például a Puskás Stadiont, a Szabadság hídat és a Nemzeti Sírkertet. Ekkor forgatták A néma szemtanú című angol krimisorozat Bloodlines (Vérvonalak) című duplaepizódját, amelyet január végén sugárzott a BBC egyes csatornája.

Forrás: [origo]
Dobó Kata és Kamarás Iván A néma szemtanú-ban

A néma szemtanú az elképesztően sikeres amerikai Helyszínelők előfutárának tekinthető, már a 14. évadnál tart, és főhősei szintén törvényszéki orvosszakértők: Dr. Harry Cunningham (Tom Ward) a jóképű nőcsábász, Dr. Nikki Alexander (Emilia Fox) a sokat aggodalmaskodó fáradt szőke nő, aki titkon szerelmes Harrybe, valamint a tapasztalt idősebb kollégájuk Leo Dalton (William Gaminara). A sorozat izgalmas és hatásos, az átlagnál lényegesen jobban megírt dialógusokkal, és pörgős cselekményvezetéssel. Egy-egy epizód átlagosan hétmillió brit tévénézőt ültet le a képernyő elé, a hitelesség terén ugyan hagy kivetnivalókat maga után, például pár hete egy szakmabeli úgy fogalmazott a Guardianben, hogy "A néma szemtanú-nak körülbelül annyi köze van a valódi orvosszakértői munkához, mint egy hódnak a lopakodóbombázóhoz".

Forrás: [origo]
Elek Ferenc és Bordán Lili A néma szemtanú-ban

A teljes egészében Budapesten forgatott, összesen kétórás Bloodlines igazi kincsebánya azok számára, akik szeretik kiszúrni a magyar helyszíneket egy-egy külföldi produkcióban. De nem csak a 2-es villamost és a Ferihegyi repteret lehet itt stírölni, hanem négy magyar színész (Dobó Kata, Kamarás Iván, Bordán Lili, Elek Ferenc) is fontos szerepet kapott az epizódokban, valamint rajtuk kívül még számtalan magyarul beszélő mellékszereplővel is találkozhatunk. Az alábbiakban összeszedtük a tizenegy legemlékezetesebb momentumot A néma szemtanú budapesti részeiből.

1. Legalább háromszor mutatnak olyan villamost, amelynek az oldalán Rogán Antal mosolyog.

Forrás: [origo]

2. Igaz Sándor Anna ügyvédnő (Bordán Lili) irodája úgy néz ki, mint egy vidéki általános iskola tanárija, viszont egy irigylésreméltó V. kerületi kétszintes, tetőteraszos lakásban lakik. Ebben a jelenetben a helyes brit orvosszakértővel enyelegnek a teraszon, és Harry megmutatja, hogyan lehet bevetni csajozáskor az anatómia ismereteket.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=K8Pg2d4BuH9Uxtsr


3. A romániai menekültet játszó Elek Ferenc egy friss adag hányás mellett falatozik virslit egy befőttesüvegből.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=MWKIj1TELurW7pSi


4. Dobó Kata hiteles alakítást nyújt, mint heroinista utcalány (sokkal jobb itt, mint a Halálkeringő-ben). A parókája kicsit csálé, és talán eggyel többször nézte meg a forgatás előtt Charlize Theront A rém-ben, mint az szükséges lett volna, de az ő figurájáért szorítunk a legjobban, és még meg is hatódunk rajta a végén. Ez az első közös jelenete a főhőssel, amelyben elsüt egy becuccozva biztos viccesnek tűnő Leonardo DiCapriós poént. (Érdemes megfigyelni Tom Ward melegítőfelsőjét is, már nem emlékszünk melyik cég gyártotta ezt a kilencvenes évek elején népszerű ruhadarabot, de gyanítjuk, hogy ugyanaz, amelyik a Tévétornát is szponzorálta.)

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=86snNMF0Z3Hx07rc


5. Valaki nagyon szereti a MOL-t Budapesten.

Forrás: [origo]

6. Egy echte magyar házmesternéni kellemetlenkedik a főhőssel.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VFhFCmf9MtQnTFrP


7. A magyarok közül egyértelműen Kamarás Iván kapta a legjobb dumákat, ráadásul izgalmas figurát játszik: egy Orbán Tibor nevű detektívet, akiről sokáig nem lehet eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll. Ebben a jelenetben két vicces momentum is van: az egyik, amikor Kamarás a magyar rendőrök fizetését a brit gyorséttermi alkalmazottakéhoz hasonlítja, a másik pedig, hogy az utolsó néhány mondatát pontosan úgy adja elő, mintha Smith ügynököt játszaná egy Mátrix-filmben.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=QmWWv27lEd01lARP


8. A történet során sokat emlegetik a magyar egészségügyi minisztert, Vörös Lászlót. Őt úgy mutatják be, hogy a kamera ráközelít egy újságosbódé kirakatában a Hamu és gyémánt magazin címlapjára, amely éppen exkluzív interjút közöl "Magyarország Obamájával". Vicces adalék, hogy a Bajnai Gordon-frizurás politikust a két epizódot rendező Dudi Appleton alakítja, feleségét pedig Balázsovits Edit.

Forrás: [origo] 

9. Sándor Anna ügyvédnő találkára hívja híres idegsebész édesapját, valamint angol szeretőjét, Harryt. A meghitt sörözgetés helyszínéül a Szimpla Kertet választották, de úgy látszik a díszlettervező túl lepukkantnak találta a romkocsmát, mert egy olyan puccos asztalnál ülnek a színészek, amilyet ott biztosan nem láthatunk.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ZlzvyBV1MCeeynTd


10. Nézzük, hogyan reagál arra Kamarás Iván, ha kap egy oltári nagy pofont a Duna-parton!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TbWZWbS7dxc5gdHP


11. És akkor elérkeztünk A néma szemtanú messze legnagyszerűbb jelenetéhez. János (Elek Ferenc) és Harry egy dunai mólón piheni ki az ukrán gengszerek elől futkározás fáradalmait. Sörözgetnek, Elek belehugyozik a vízbe, mélyül a férfibarátság. Egyszer csak elkezd szólni egy arra járó hajóról a Pulp együttes Common People című slágere, amit János és Harry ugrálva és üvöltve énekelni kezd. Ez a jelenet csak akkor lehetne még felemelőbb, ha a végén nem lőnék fejbe Elek Ferencet a rakpartról.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aGvvnv5khUlKL0qN


* * *

Ezekben a filmekben/sorozatokban érdemes lesni a magyar arcokat mostanában:

A rítus - A félig magyar származású Mikael Hafström részben nálunk forgatott ördögűzős filmjében több magyar epizódszereplő is lesz: Ciarán Hinds titkárát (Bardóczy Attila), egy portást (Baranyai Sándor) és egy Kovak Katalin nevű figurát (Vincze Anikó) alakít magyar színész benne. Bemutató: március 10.

The Eagle - Kevin Macdonald Channing Tatum és Jamie Bell főszereplésével készült történelmi kalandfilmjében a budai hegyek az i. sz. 2. századi Nagy-Britanniát játsszák, de magyar kezek varrták a filmben látható bőrszandálokat és sisakokat is, és magyar színészek is szép számban felbukkannak majd a filmben. László Zsolt, Gőz István, Pataki Ferenc biztosan szerepel, de információink szerint, akinek szöveges szerepe van, szinkront kapott, hogy csak brit és amerikai akcentus hallatszódjon a filmben. Bemutató: március 24.

The Borgias - A nálunk forgó sorozat The Assassin című epizódjában Árpa Attila alakítja a címadó bérgyilkost.

Monte Carlo - Részben nálunk készült csajos film Selena Gomezzel és Leighton Meesterrel, valamint Árpa Attilával, aki egy biztonsági őrt játszik.

Weapon - Még egy kis Árpa Attila: Jean-Claude Van Damme Romániában forgatott filmjében "stricli spicli", aki keresztbetesz Van Damme-nak, és ezért el kell búcsúznia a fejétől.