Banksy nem veheti át majommaszkban az Oscarját

Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjakat megszavazó Amerikai Filmakadémia feladta saját magának a leckét azzal, hogy a legjobb dokumentumfilm kategóriájában Oscar-díjra jelölte az Exit Through the Gift Shop-ot (kritikánk, előzetes). A filmet a kilétét gondosan titkoló graffitiművész, Banksy rendezte, aki sosem mutatkozik nyilvánosan, néha majommaszkban fotózkodik, és a filmben is csak úgy jelenik meg, hogy kapucni takarja az arcát. Ez némiképp gondot jelent az Akadémia számára: valószínűleg már csak biztonsági okokból sem engednének be az Oscar-díjkiosztóra egy majommaszkban megjelenő embert, azt pedig teljességgel elfogadhatatlannak tartják, hogy - győzelme esetén - Banksy maszkban vegye át a díjat. "Ha Bansky vonakodik attól, hogy felfedje a kilétét a Kodak színház színpadán, akkor az Akadémia is vonakodik attól, hogy a színpadra hívja őt" - nyilatkozta Tom Sherak, az Akadémia elnöke.Banksy és a majommaszk az Exit Through the Gift Shop-banVégül mégis megszületett a kézenfekvő és mindenki számára megnyugtató megoldás: az Akadémia megállapodott Jaimie D'Cruzzal, a film producerével, hogy ha a filmjük nyer, egyedül ő megy ki a színpadra és veszi át az elismerést. Persze győzelem esetén Banksyhez is eljuttatják majd a szobrot, annál is inkább, hogy a művész aláírta és elküldte az Akadémiának azt a nyomtatványt, amelyet minden Oscar-jelöltnek ki kell töltenie arról, hogy nem fogja eladni a szobrot.
Vágólapra másolva!