A The Fighterben minden összejött: sportfilm, de valójában a családról szól, nyomasztók a szereplői, de mégis van humora, életszerűk a problémái, de nagyon izgalmas. Ha az Oscar-díj igazságos lenne, Christian Bale és a rendező, David O. Russell is szoborral menne haza hétfőn.

A The Fighter - A harcos nem jött össze könnyen: Mark Wahlberg 2005 óta nemcsak tervezte, hogy eljátssza a bokszbajnok Micky Wardot, hanem naponta több órát edzett is a szerephez hajthatatlanul, annak ellenére, hogy a forgatókönyv számos író kezei közt átment, hogy a másik főszereplő többször kicserélődött (volt úgy, hogy Brad Pitt és úgy is, hogy Matt Damon játssza Dicky Eklundot), az első rendezőjét (Darren Aronofsky) is elveszítette menet közben a projekt. Az ilyen hányattatások nem feltétlenül tesznek jót egy filmnek, de a The Fighter-en semmi sem érződik mindebből, annyira kerek.

Aki úgy ül be rá, hogy klasszikus sportfilmre számít, valószínűleg csalódni fog: a The Fighter csak a fináléban változik izgalmas bokszfilmmé, egészen addig egy húsbavágó családi dráma. Dicky Ward (Christian Bale) a massachusettsi Lowell város helyi büszkesége, mert egyszer, sok évvel ezelőtt - talán - kiütött egy híres bokszolót. Azóta viszont crackfüggő semmirekellő lett belőle, egy szánalmas madárijesztő, aki ijesztő meggyőződéssel képes magyarázni saját egykori, és féltestvére, Micky (Wahlberg) jövőbeli sikereiről. Dicky elvileg Micky edzője, anyjuk, Alice (Melissa Leo) pedig a menedzsere, de őt ugyanúgy elvakítja fiai képzelt nagysága, mint Dickyt, olyannyira, hogy Dicky drogfüggőségéről sem hajlandó tudomást venni.

A halk szavú Micky tehetséges bokszoló, de nehezére esik elfogadni, hogy a mérgező álomvilág, amiben bátyja és anyja él, csak lehúzza őt, és hogy a hozzá legközelebb álló két ember sokszor valójában egyáltalán nem az ő érdekeit tartja szem előtt. A kérdés itt nem az, ami a legtöbb sportfilmben, hogy a főhős szegénységet, hátrányos helyzetet maga mögött hagyva bajnokká válhat-e, hanem az, hogy a főhős hátrányos helyzetét magával cűgölve, nyakában ezekkel az iszonyatos koloncokkal bajnokká válhat-e. Mert bármilyen diszfunkcionális is, Micky ragaszkodik a családjához.

Elvileg Wahlberg a főszereplő, de Bale teszi zsebre a filmet. A szerepe sokkal látványosabb, és Bale a tőle megszokott iszonyatos odaadással lényegül át a lesoványodott, kopaszodó, koordinálatlanul hadonászó, hadaró, izzadó drogfüggővé, akinek minden gyengesége mellett igazából egy dolog fontos a világon, a testvére. Leo nem kevésbé briliáns a korlátolt, erőszakos, de gyerekeiért foggal-körömmel harcoló pulykatermészetű (és pulykabőrű) anyaként, minden pillanatban valóságos. Wahlbergnek pedig esze ágában sincs az előtérbe tolakodni, szép csöndesen odateszi a fontos mondatokat, és hagyja, hogy a másik két színész vigye el a show-t. Gyönyörű összjáték.

Forrás: [origo]
Mark Wahlberg, Christian Bale és Melissa Leo

Aztán megérkezik Amy Adams is mint többre hivatott bárpultos, aki felkarolja Mickyt, és segít neki szembenézni azzal, hogy szeretett családja módszeresen lerombolja a jövőjét. A haspólós-hurkás Adams is hiteles, de ebben a filmben mindenki az, a legutolsó crackszívó epizódszereplő is tökéletes. A hisztisnek tartott, ráadásul egy személyes és pénzügyi problémák miatt félbehagyott projektből ideérkezett Russell olyan gyönyörűen uralja a filmet, amit remélni sem mertem. Fantasztikus színészeivel fájdalmasan intim légkört teremt, hogy mi is kénytelenek legyünk belélegezni a Ward család cigifüstös, crackgőzös, ostobasággal átitatott levegőjét. A hangulatot nagyon jól támogatja a sok kézikamerázás, és az is szuperül működik, hogy a meccseket autentikus, a 90-es években használt kamerákkal vették fel, amik szemcsés, VHS-szerű képet adnak.

Forrás: [origo]
Amy Adams és Christian Bale

A film attól válik nem csak nagyon jóvá, hanem kiválóvá, hogy Russell könnyedén keveri a hangulatokat. Hiába iszonyatos a Ward család, a hülyeségük egy csomószor vicces is, és ettől még életszerűbbek. És amikor már nyakig ülünk a szószban, hirtelen mégiscsak egy bokszfilmben találjuk magunkat. Jön a kötelező mindent eldöntő meccs, ami még akkor is halálosan izgalmas, ha tudjuk, hogy mi lesz a vége. Egy nagyformátumú film magabiztos, tökéletes lezárása.