Vágólapra másolva!
A Vanity Fair terjedelmes portrét közölt Robert Pattinsonról, amiből legfőképp az derül ki, hogy a huszonnégy éves színész mostanra komolyan kikészült az Alkonyat-filmekkel járó hírnévtől: nem mer repülni és kimozdulni, rengeteget cigizik, és néha már úgy érzi, az agya is felmondta a szolgálatot. Összeszedtük a tizenegy legérdekesebb dolgot, amit megtudtunk Pattinsonról a cikkből.
Vágólapra másolva!

1. A Vanity Fair-cikk gerince egy interjú Pattinsonnal, ami a louisianai Baton Rouge-ban készült, ahol az Alkonyat - Hajnalhasadás-t forgatják. A beszélgetés közben végig cigiző színész olvashatatlan kézírásával demonstrálta a riporternek, hogy már az agya sem működik rendesen, annyira készen van. Saját bevallása szerint "csak arra vagyok képes, hogy a nevemet aláírjam".

Forrás: Vanity Fair
Robert Pattinson a Vanity Fair címlapján

2. Meggyűlölte a repülést, mert a reptereken letámadják a sikítozó rajongók, akik meg akarják fogdosni. Mostanság, ha teheti, szívesebben utazik kocsival.

3. Továbbra sem akar beszélni a Kristen Stewarthoz fűződő kapcsolatáról, de azt elmondja, hogy az a különbség köztük, hogy Stewart ezerrel koncentrál a színészi karrierjére, ő pedig még mindig nem teljesen biztos benne, hogy ez a hivatása.

Forrás: AFP
Kristen Stewarttal az Alkonyat - Napfogyatkozás premierjén tavaly júniusban

4. Kedvenc színészpartnere eddig Tai, az indiai elefánt, akivel a Vizet az elefántnak-ban szerepelt: "ő volt a legjobb színésznő, akivel valaha dolgoztam".

5. Reese Witherspoonnal, akivel a Vizet az elefántnak-ban egymásba szeretnek, már játszottak együtt a 2004-es Hiúság vásárá-ban, ahol az akkor tizennyolc éves Pattinson az akkor huszonnyolc éves Witherspoon fiát alakította, de ezt végül kivágták a filmből.

Robert Pattinson kivágott jelenete a Hiúság vásárá-ban

6. A Vizet az elefántnak rendezője, Francis Lawrence szerint is tűrhetetlen mértéket öltött a Pattinson-mánia: "Dolgoztam már Will Smithszel is, aki kiosztja az autogramokat, és mindenki boldog. De ez valami egészen más. Robot akár darabokra is téphetik. Letéphetik róla a ruhát, és kitéphetik a haját."

A Vizet az elefántnak magyar feliratos előzetese (hazai premier májusban)

7. Két alkalommal is megtörtént, hogy tizenéves lányok feltörték Pattinson email-fiókját. Pattinson beperelte őket.

8. Rengeteget olvas, és azt állítja magáról, hogy kényszeres evő: egyszer olvasás közben megevett majdnem egy kiló M&M's-t, a végén megundorodott tőle, és a maradékot kiöntötte a vécébe. Biztos benne, hogy idősebb korában jó kövér lesz.

9. Nemigen jár el sehova - többek közt azért, mert a rajongók mindenhova követik - és sosem csinál semmi balhésat, mégis szimpatikus neki Charlie Sheen és az ő "kis húzásai". "Bírom az olyan őrülteket, akik tesznek mindenre" - magyarázza.

Forrás: AFP
Robert Pattinson és a rajongók az Alkonyat - Napfogyatkozás premierjén tavaly júniusban

10. Úgy érzi, hogy beskatulyázták, és senki nem találná hitelesnek egy "életszerű" szerepben. Annak viszont örül, hogy megkapta a főszerepet David Cronenberg Cosmopolis-ában, mert ez rácáfolt arra a félelmére, hogy a filmesek az Alkonyat után nem fogják komolyan venni.

11. Az anyja egy modellügynökségnél dolgozott, az apja veterán autókkal kereskedett. Két nővére van, az egyik zenész, a másik a reklámszakmában dolgozik. Witherspoon szerint nagyon összetartó a család, Pattinson tud rájuk támaszkodni, és ez sokat segíthet neki a jövőben.