Ez nem gyerekmese - kritika a Rango című filmről

rango
Vágólapra másolva!
A Rango egy üdítően kevéssé aranyoskodó, bizarrba hajló animációs film, aminek több köze van Sergio Leonéhoz és a Félelem és reszketés Las Vegasbanhoz, mint animált társaihoz.
Vágólapra másolva!

A Rangó-t nézve a Macskafogó jutott eszembe. Nem mintha a két animációs filmben sok közös volna, sztorijuk, rajzstílusuk és hangulatuk is teljesen más, de abban hasonlítanak, hogy rögtön azt gondolja az ember róluk: ez nem gyereknek való. Rajzfilm létére mindkettő egy-egy általában élőszereplős zsánerbe tartozik, a Macskafogó James Bond által ihletett vicces titkosügynökfilm, a Rango pedig western. Egyik műfajt sem ovisoknak szokták ajánlani, ráadásul mindkét film televan felnőtteknek szánt utalásokkal. Ahogy a Macskafogó is inkább iskoláskorban működik már jól, a Rango is inkább ettől a korosztálytól felfelé ajánlható.

Talán meglepő, hogy a gyermekded A Karib-tenger kalózai-filmeket jegyző Gore Verbinski pont az animációs műfajban alkotott valami felnőttest, de mindjárt nem csodálkozunk annyira, ha tudjuk, hogy a forgatókönyv szerzője John Logan, aki nem tartozik egyik nagy animációs istállóhoz sem, és ő írta például Az utolsó szamuráj-t, az Aviátor-t és Ralph Fiennes Coriolanus-át, most pedig épp a következő James Bond-filmen dolgozik.

A sztori tehát hagyományos western: Rango, a Johnny Depp/Nagy Ervin hangján beszélő házikaméleon egy furcsa szerzetekkel benépesített, nem feltétlenül barátságos vadnyugati városkában találja magát, ahol nagy szükség van egy hősre, mert vészesen fogy a sivatagi település ivóvize. Hamar kiderül persze, hogy ami természeti csapásnak tűnt, az rosszfiúk műve, és az is, hogy a western szabályai szerint a gonoszokkal a titokzatos jövevénynek kell leszámolnia.

Mióta Shrek feltűnt a színen, annyira hozzászoktunk, hogy az animációs filmeket telepakolják popkulturális utalásokkal és műfajparódiákkal, hogy most is arra számítunk, poénokkal telezsúfolt westernparódiát kapunk, de mégsem. Az alkotók ugyan rengeteg komikus elemmel lazítják a filmet (a legjópofább a Rango korai halálát jövendölő, rendszeresen felbukkanó bagolykórus), mégis mindvégig egy western keretei közt maradunk. Egy meglehetősen bizarr western keretei közt. Mert a Rango leginkább abban különbözik pixaros és dreamworkos testvéreitől, hogy egyáltalán nem aranyoskodik.

Forrás: ecranlarge.com
Forrás: ecranlarge.com

Itt nincsenek cuki, pihe-puha, kedves lényecskék, ellenkezőleg: az összes szereplő megjelenése és viselkedése szürreálisba hajlóan bizarr. Rango első blikkre ugyan vicces kis figura a hawaii ingjével, de amikor párszor belenéztünk szögletes fejében ülő sárga hüllőszemeibe, már kevésbé tűnik annak. A kocsmában vedelő groteszk, szőrös macskafélék, az átlőtt szemű pulyka (?) és még a Rangónak megtetsző dülledt szemű, különös kórképben szenvedő gyíklány is a felismerhetetlenségig stilizált, elképesztően fura szerzet.

Az animáció van olyan szép, mint bármelyik Pixar-filmben, de a szándék érezhetően egészen más. Ez sokkal inkább Sergio Leone és a Félelem és reszketés Las Vegasban terepe, mint a gyerekmeséké.