Rába Roland csokit eszik gyilkolás közben - videó

2011.03.17. 10:48

Egy éve írtunk Bodzsár Márk (Levegőt venni) tervezett, sötét humorú nagyjátékfilmjéről, ami három mentősről szól, akik az éjszakában nem feltétlenül csak a betegek megmentésén ügyködnek. A film időközben címet váltott Örök béké-ről Isteni műszak-ra, és elkészült hozzá egy tizenkét perces pilot, amiből kiderül, hogy tényleg kicsit morbid és nagyon vicces filmre számíthatunk majd. A klip hangulatában van olyan erős, mint a Kontroll vagy A nyomozó.

 

A 90-es évek elején vagyunk, a balkáni háború idején. Milán Szarajevóból Budapestre menekül, és mentősnek áll. Pénzt kéne gyűjtenie, hogy szerelme is utána jöhessen. A fiú különös figurákkal kerül egy autóba: egy dörzsölt mentőorcossal és egy nyegle sofőrrel, akikről kiderül, hogy érdekeltebbek a betegek halálában, mint megmentésében.

A szereposztást egyszerűen imádjuk: Milánt Ötvös András (eddig Egerben játszott, a pletykák szerint ősztől a Katonában folytatja pályafutását) játssza, aki tökéletesen hozza a figurához szükséges naivitást, a folyton zabáló mentőorvos a kiváló Rába Roland, a lófarkas-bajszos sofőr pedig a katonás Keresztes Tamás, akinek a fejéhez talán nem is kell semmit hozzáfűzni.

Ha most csak három perced van, akkor 3.10-től nézd a videót: zseniális újraélesztős jelenet a világvégi aluljáróban Orosz Ákos közreműködésével.

Az Isteni műszak forgatókönyvét Bodzsár Márk a berlini Nipkow-ösztöndíj segítségével fejleszti tovább. Amennyiben a finanszírozás összeáll, a film forgatására idén ősszel kerülhet sor, a bemutató 2012-re várható.

Nézegetnivaló: Az Isteni műszak Facebook-oldala