Bevezetés Tarr Bélába

2011.03.30. 21:56

Csütörtökön mutatják be Tarr Béla utolsónak szánt, A torinói ló című filmjét, mi pedig megragadjuk ezt a remek alkalmat, hogy a rendező munkásságát közelebb hozzuk olvasóinkhoz. Eloszlatjuk az olyan tévhiteket, mint hogy Tarr Béla filmjei elképesztően hosszúak és unalmasak, és megválaszoljuk az olyan égető kérdéseket, mint hogy melyik filmmel érdemes kezdeni az életművel való ismerkedést. Tíz kérdés és válasz Tarr Béláról.

Igaz, hogy Tarr Béla munkáscsaládból származik? Nem csak a Wikipedia, hanem neves szaklapok is terjesztik ezt a tévedést. Az 1955-ös születésű rendező valójában színházi családba született: apja, Tarr Béla díszlettervező volt, anyja, Tarr Mária máig aktív súgó, több mint ötven éve a Madách Színházban dolgozik. Van egy testvére is, Tarr György festő-restaurátor. A tévhit talán onnan ered, hogy Tarr fiatalon két évig hajógyári segédmunkásként dolgozott. Eredetileg egyébként filozófus akart lenni, de az egyik első kisfilmjével (kubikus cigányokról szólt, akik levelet írtak Kádárnak, hogy engedje őket Ausztriában dolgozni) máris annyira kihúzta a gyufát, hogy közölték vele, ne is próbáljon felvételizni az egyetemre. Később a Színművészetire felvették.

Tarr Béla Hotel Magnezit című főiskolás kisfilmjének első fele | A film második fele

Miért csinál mindig fekete-fehér filmeket? Saját elmondása szerint második nagyjátékfilmje, a Szabadgyalog (1981) forgatása közben jött rá, hogy "a színes film, az nem pálya. Egyszerűen annyi macera van azzal, hogy ezeket a harsány színeket száműzzük." Szerinte a Kodak filmnek "csiricsáré" színe van, ami nem tükrözi a valóság színeit. Ennek ellenére csinált még két színes filmet, a videóra forgatott Macbeth-et (1982) és az Őszi almanach-ot (1984). Utóbbiról, amiben fáradt, fakó színeket használt, azt mondja, "ha már színesben dolgozunk, az színes legyen, ne tarka".

Forrás: Magyar Filmarchívum
Tarr Béla (bal szélen) a Családi tűzfészek forgatásán és (jobb szélen) a Szabadgyalog forgatásán

Miért olyan elképesztően hosszú mindegyik filmje? Egyrészt nem mindegyik filmje hosszú. A korai filmjei például egyáltalán nem azok, az első nagyjátékfilmje, a Családi tűzfészek (1979) 100 perces, a Panelkapcsolat (1982) másfél órás sincs. Ez a tévhit nyilván a Sátántangó (1994) miatt alakult ki, ami részben kb. hétórás hossza miatt is vált kultfilmmé, de nem árt tudni, hogy azóta Tarr minden filmje közelebb volt a kétórás hosszhoz, mint a háromhoz. Másrészt viszont nem véletlen, hogy ezek a filmek nem rövidebbek. Sidney Lumet rendező írja filmkészítésről szóló könyvében, hogy az ember csak alapos okkal csináljon két órásnál hosszabb filmet. Nos, Tarrnak megvan az oka erre: kb. a Kárhozat-tól (1988) kezdve a filmjei olyan elmélyült, lelassult, de koncentrált befogadói állapotot kérnek a nézőtől, amiből természetellenes volna, ha kilencven perc után rángatnának ki minket.

Forrás: Mokép
Egy kép a Sátántangó-ból

Miért tart olyan sokáig egy jelenet? Szerinte nincs igazi feszültség abban, ha az ember sok vágással dolgozik: "az igazi feszültség akkor jön létre, amikor elindul a kamera, a szereplő elkezd létezni, és elindulunk mondjuk egy tág képről, aztán egyszer csak bekeveredünk egy közelibe, aztán ismét kinyílik a kép, aztán megint becsukódik. Van vágás, csak a kamerában. Nem arról van szó, hogy ledöftem egy kamerát és mozdulatlanul nézünk valamit, hanem folyamatos változás, folyamatos haladás van valamerre. Aki azt mondja, hogy lassú, az valószínűleg figyelmetlenül nézi."

De ez sem volt mindig így: első filmjei még dokumentarista stílusban készültek, sok kézikamerázás volt bennük és sok vágás is. A hosszú snitteket a Macbeth-ben kezdte alkalmazni, amit videóra forgattak, így lehetett megcsinálni, hogy az egyórás film mindössze két snittből áll (film nyersanyagra forgatva kb. 11 perces vágás nélküli jelenet a lehetséges leghosszabb, mert ilyen hosszú egy tekercs). Később az 5-10 perc hosszúságú snittek teljesen általánossá váltak Tarr filmjeiben.

A Sátántangó nyitójelenete

Valaha valaki végignézte már egyhuzamban a Sátántangó-t? Persze. Moziban is rendszeresen adják (igaz, két rövid szünetet szoktak beiktatni), és otthon, DVD-n is kényelmesen végig lehet nézni, csak előre gondoskodni kell róla, hogy megszakítás nélkül nekiszentelhessünk hét órát. Az a vicc, hogy ha egyszer rászánta magát az ember, egyáltalán nem nehéz végignézni, ugyanis cseppet sem unalmas. Esterházy Péter szavaival: "Ez például érdekes effektus, az, hogy sokkal könnyebb volt a filmet végignézni, mint az várható lett volna. Hogy a hét és fél óra az nem sok, ha valaminek hét és fél órának kell lennie."

Tényleg mindig ugyanazokkal a színészekkel dolgozik? A pályája elején amatőrökkel forgatott, aztán a főiskolán az osztályfőnöke, Szinetár Miklós megfenyegette, hogy kirúgja, ha nem csinál egy klasszikus adaptációt rendes színészekkel. Ebből lett később a Macbeth, és ekkor jött rá Tarr, hogy színészekkel is tud dolgozni, ha úgy választja ki őket, hogy a személyiségük annyira passzol a szerephez, hogy igazából nem kell játszaniuk. Itt dolgozott először Derzsi Jánossal, aki azóta szinte mindegyik filmjében szerepelt. Bók Erika és Kormos Mihály (ők hárman játszanak A torinói ló-ban) is visszatérő színészei, de a legtöbb filmjében azért vannak új szereplők is. A londoni férfi-ban például Tilda Swinton, a Werckmeister harmóniák-ban pedig Lars Rudolph - rá írta a filmet. Az első profi színészekkel készült nagyjátékfilmje a Panelkapcsolat volt, amiben a Pogány Judit-Koltai Róbert házaspár játszott frusztrált házaspárt, a fiuk, P. Koltai Gábor pedig a kisfiukat.

Forrás: AFP
Derzsi János és Bók Erika az idei Berlinalén

Még egy Tarr Béla-filmet sem láttam, melyikkel kezdjem? Tarr maga azt javasolja, hogy az első filmjétől kezdve haladjon az ember kronologikus sorrendben. Aki előre tudja, hogy az egész életművet meg akarja ismerni, annak nyilván ez a logikus, így szépen követhető, hogy hogyan formálódott a Tarr által használt filmnyelv, és azért is ajánlható ez a megoldás, mert a Családi tűzfészek egy könnyen befogadható, lebilincselő (bár egyáltalán nem szívderítő) film egy marakodó famíliáról, leginkább a mostanában készült román filmek hasonlíthatók hozzá. Ha viszont valaki tényleg csak egy filmet szeretne megnézni Tarrtól, akkor a Werckmeister harmóniák-at mondanánk, ami egy csodálatosan szép és fájdalmas film, és gyönyörű egységben van benne minden olyan formai és tematikai jellegzetesség, ami Tarr elmúlt húsz évben készült filmjeire jellemző.

Kellemetlen családi ebéd a Családi tűzfészek-ben

Azt hallottam, nincs története a filmjeinek - szóval unalmasak? Nem unalmasak, ha odafigyel rájuk az ember. Tarr szerint az első jelenet alatt érdemes eldönteni, hogy vevők vagyunk-e a világára, és aki rááll a gondolkodásmódjára, és "nem a sztorimesélős, hollywoodi, felszínes képregény-dramaturgiát kéri rajta számon, hanem hajlandó elmélyedni valamiben, az általában már az utolsó kocka utánig is szokott maradni". A korai filmjei egyébként még sokkal "sztorisabbak", aztán egyre inkább eltávolodott a konkrét történetmeséléstől. Felfogása szerint "a film az tényleg nem történet. A történetekkel azért kell vigyázni, mert azt az illúziót keltik, hogy valami történik. Azt gondolom, hogy nem így van, azt az állapotot kell megmutatni, amiben élünk, és igen, az egy állapot, és abban vannak indulatok, mély, nagy fájdalmak, titkok, örömök".

Forrás: Mokép
Egy kép a Werckmeister harmóniák-ból, középen Lars Rudolph

Tényleg borzasztóan sokba kerülnek és éveken keresztül készülnek a filmjei? Ahogy vesszük. Tarr legtöbb filmje nehéz körülmények közt készült, finanszírozási, időjárási és egyéb problémák nehezítették a forgatásokat. Legdrágább filmje valószínűleg A londoni férfi volt, ami körülbelül 5 millió euróba került, de ehhez például bizonyos díszleteket kétszer kellett megépíteni a francia producer forgatást közvetlenül megelőző halála, az azt követő financiális és jogi bonyodalmak, és egyéves leállás miatt. A Werckmeister harmóniák is három télen keresztül készült pénzügyi nehézségek miatt, viszont a Sátántangó, amit csak kora tavasszal és késő ősszel lehetett forgatni, mert esős idő kellett hozzá, két év alatt elkészült 120 forgatási nappal, ami a film hétórás játékidejét tekintve nem is olyan hosszú idő.

Mindig ugyanazok a nevek szerepelnek a stáblistán, kik ezek az emberek? Az egyikük Hranitzky Ágnes, Tarr Béla élettársa, akit általában vágóként és társrendezőként tüntetnek fel, és a Családi tűzfészek-től kezdve együtt dolgozik a rendezővel: "Ági kontrollál mindent. Mondja, hogy ez itt most nem jó, vagy ő nem érez semmit, vagy a ritmus megbicsaklik. És szükség esetén el tudja mondani mindenkinek, hogy mit csináljanak. Mindenben részt vesz, döntés nincs nélküle". Vagy, ahogy Derzsi János fogalmazta meg: "Amit Béla bánt vagy sért a lelken, azt Ági nagyon szépen levajazza, rendbe hozza".

Forrás: MTI
Krasznahorkai László

A filmek zenéjét Víg Mihály írja, a Trabant és a Balaton együttes egyik alapítója, aki a Sátántangó főszereplője is volt. A harmadik állandó név a Kárhozat óta Krasznahorkai László íróé. A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák Krasznahorkai-regényen alapul, de a többi filmnek is társírója volt. Tarr úgy meséli el a közös alkotói folyamatot, hogy "gyakorlatilag nem írunk együtt, hanem valahogy közösen gondolkozunk, beszélgetünk a világ dolgairól, beszélgetünk a világ állapotáról, és soha nem szoktunk művészetről beszélni, az biztos" mert "film nem úgy lesz, hogy elhatározzuk, hogy művészet lesz".