Elhunyt Sidney Lumet filmrendező

2011.04.09. 19:59

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Sidney Lumet, ötszörös Oscar-jelölt filmrendező, akinek többek közt a Tizenkét dühös embert, a Kánikulai délutánt, a Hálózatot és egy remek, filmkészítésről szóló könyvet köszönhetünk. A rendező nyirokmirigyrákban szenvedett.

Forrás: AFP/Photo12
Sidney Lumet a Mielőtt az ördög rádtalál című film forgatásán

Első, és mind a mai napig talán leghíresebb filmje a Tizenkét dühös ember (1957) című bírósági-lélektani dráma, amellyel rögtön rendezői Oscar-jelölést szerzett. Ezután még négyszer jelölték a díjra, az 1975-ös, Al Pacino főszereplésével készült, egy bankrablás történetét elmesélő Kánikulai délután-ért, az 1976-os Hálózat című szatíráért, amely a televíziózás világát állította célkeresztbe, az 1981-es A város hercege című gengszterfilmjéért és az 1982-es, Paul Newman főszereplésével készült Az ítélet-ért. Egyik filmmel sem nyerte el az elismerést, de 2005-ben életmű-Oscart kapott.

Al Pacinót rendezte az 1973-as Serpicó-ban is. Dolgozott Sharon Stone-nal (Gloria) és a 2006-os Védd magad!-ban Vin Diesellel is.

A New York Times szerint Sidney Lumet egyszer azt írta: "Az összes film célja, hogy szórakoztasson, de azok, amelyekben én hiszek, egy lépéssel továbbmennek. Ezek arra késztetik a nézőt, hogy megvizsgálja a saját lelkiismeretét."

Forrás: AFP
Jelenet a Tizenkét dühös ember című filmből, középen Henry Fonda

1996-ban jelent meg Lumet Hogyan készül a film? (Making Movies) című könyve, amely tényszerűen, de lebilincselően kalauzolja végig az olvasót a filmkészítés fázisain az ötlet megszületésétől kezdve a kész produktumig. Példaként saját filmjeit használja, de bennfenteskedés nélkül, mint egy igazán hasznos tankönyv. Lumet egyik alapelve az volt, hogy az ember csak nagyon alapos okkal csináljon két óránál hosszabb filmet.

Utolsó nagyjátékfilmje a 2007-es Mielőtt az ördög rádtalál volt, amelyben Ethan Hawke és Philip Seymour Hoffman két fivért alakított, akik kirabolják szüleik ékszerüzletét, de persze az akciójuk balul sül el.