Most már szinte biztos, hogy a nyári blockbusterek megérkezéséig csak az animációs filmek jelentenek reménysugarat az amerikai mozipiacon: az év bevételei eddig meglehetősen gyengén alakultak, de az animációs filmek kiugranak a mezőnyből. Először a Rango, aztán a Hopp, most pedig a Rio (hazai premier: április 21.) döntött rekordot: a madaras rajzfilm 40 millió dolláros nyitásával felülmúlta a várakozásokat, és az év eddigi legjobban induló filmje az USA-ban. A film sikerét segítette, hogy nem korhatáros, és valószínű, hogy a most kezdődő tavaszi szünetben is szépen teljesít majd.

Forrás: ecranlarge.com
Jelenet a Rio című filmből

A Sikoly-széria tizenegy év után elkészült negyedik részének nyitását 20 millió fölé tippelték az elemzők, de a film a vártnál gyengébb 19,3 millióval startolt. Ez különösen kevésnek tűnik, ha összevetjük a tavaly ilyenkor bemutatott Rémálom az Elm utcában-remake-kel, ami szinte ismeretlen színészekkel is 32,9 milliós nyitást tudott produkálni. A forgalmazó itt is reménykedhet a tavaszi szünet áldásos hatásában, ugyanakkor a nézők átlagosan csak B- (négyes alá) osztályzatot adtak a filmnek, ami nem jelez előre túl erős szájhagyományt.

Robert Redford The Conspirator című történelmi drámáját 707 moziban kezdték vetíteni, és a film 3,9 milliót termelt. A filmre elsősorban a negyven éven felüliek voltak kíváncsiak. Péntekről szombatra 44%-kal nőtt a bevétele, ami azt jelzi, hogy kedvező szájhagyomány övezi a filmet.

A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Rio ($40/$40)
2. Sikoly 4 ($19,3/$19,3)
3. Hopp ($11,2/$82,6)
4. Soul Surfer ($7,4/$19,9)
5. Hanna ($7,3/$23,3)
6. Arthur ($6,9/$22,3)
7. Insidious ($6,9/$35,9)
8. Forráskód ($6,3/$36,9)
9. The Conspirator ($3,9/$3,9)
10. Király! ($3,9/$15,9)