Öt spanyol díva jön Budapestre

2011.04.27. 12:30

Április 29-től május 3-ig tart idén a spanyol filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A régebbi és friss filmeket is felvonultató rendezvény programja öt spanyol színésznő munkássága köré szerveződik, akik személyesen is jelen lesznek, és közönségtalálkozókon lehet majd kérdezgetni őket. A közönségtalálkozókat Javier Rioyo író-rendező, a spanyol filmhét egyik házigazdája vezeti majd.

Forrás: AFP
Manuela Velasco

Itt lesz a színészi tevékenysége mellett énekesnőként is ismert Ana Belén, aki Démonok a kertben című 1982-es filmjét kíséri; Maria Barranco, akinek Pedro Almodóvar mellett indult a pályája, és a fesztiválon a Kötözz meg és ölelj!-t láthatjuk tőle; az Anyádat is!-ból és A faun labirintusá-ból ismert Maribel Verdú, akinek a Szerencsecsillag című filmjét mutatják be; Elena Anaya (Beszél hozzá!, Szex és Lucía), Almodóvar Cannes-ban debütáló La piel que habito című új filmjének női főszereplője, aki a Hierro című misztikus thrillerben szerepel, valamint a [REC] című népszerű horrorfilm főszereplője, Manuela Velasco, aki most a [REC] 2-vel érkezik.

A spanyol filmhét vendége lesz Manuel Gutiérrez Aragón filmrendező-író is, aki a Démonok a kertben és a rendezvény keretében szintén vetített Don Quijote lovag alkotója.

A filmhét vetítéseire a belépő 1000 Ft, a kedvezményes páros jegy 800 Ft/fő, az összes filmre érvényes bérlet 700 Ft/film áron kapható az Uránia jegypénztárában. A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar tolmácsolással vetítik. A részletes program itt található.