Vágólapra másolva!
A keddi nap minden bizonnyal Mel Gibsonról és az ő hódjáról fog szólni Cannes-ban, de új filmmel érkezik Aki Kaurismäki is, valamint kiderítjük, hogyan lopnak az olaszok Tarr Bélától. Nézz bele a cannes-i filmekbe!
Vágólapra másolva!

Egy Aki Kaurismäki-filmre beülve nem érheti különösebb meglepetés az embert. A finn mestert azért is szeretjük, mert sosem húzza indokolatlanul az időt: ő maga nyilatkozta, hogy azért ilyen rövidek a filmjei, mert maximum hetven percet bír ki cigaretta nélkül. A Le Havre-ban most francia nyelven dolgozik, nézzünk meg egy tipikusan fanyar jelenetet a filmből!

Részlet a Le Havre című filmből

+ + +

Kaurismäki után éles váltással rögtön be is vágjuk magunkat Jodie Foster The Beaver-jére, amelyben a depressziós családapát játszó Mel Gibson próbálja rendbetenni az életét egy plüssbábú segítségével. Az utóbbi években főleg magánéleti ámokfutása miatt emlegetett szupersztár új filmjét már visszautasította az amerikai közönség, most kiderül, európai rajongói megbocsátóbbak lesznek-e. Mi elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, a sajtótájékoztatón megjelenik-e személyesen Gibson.

A The Beaver című film előzetese

+ + +

A Corpo Celeste című olasz film előzetese nézése közben annál a pontnál (1:12) kaptuk fel a fejünket, amikor az utcán haladó főszereplő kislány körül erős szél fújja a szemetet. Ha egy rendező ilyen pofátlanul mer nyúlni Tarr Bélától, az semmiképpen nem vádolható szégyenlősséggel.

A Corpo Celeste című film előzetese