Rajzfilmek és gusztustalankodó csajok tartották életben a mozit

3d lufi harry potter karib-tenger thor kung fu panda
Vágólapra másolva!
Gyatrán alakult az első félév az amerikai mozikban: a nézők nem fizetnek a 3D-ért, unják a szuperhősöket, és már Natalie Portman sem feltétlenül a siker záloga. Megnéztük, mivel lehetett moziba rángatni az amerikai közönséget, és mivel nem.
Vágólapra másolva!

Animáció igen, szuperhős nem

Az év lagymatagon indult az amerikai mozikban: a nyári popcornfilmek megérkezéséig csak elvétve akadtak átütő sikerek, így az első félévben termelődött jegybevétel (4,9 milliárd dollár) 8%-kal elmaradt 2010 első félévének eredményétől.

Egy műfaj volt, ami szinte mindig bejött, az animáció. Jól teljesített a Hopp (63 millióba kerül, 108 milliót hozott), a Rio (90-be került, 140-et hozott) és a Kung Fu Panda 2 (150-be került, 155-öt hozott) is, bár utóbbi eredménye elmaradt az első részétől. A Rango 123 milliót keresett az USA-ban, mégsem hozta vissza 135 milliós gyártási költségét, ami meglehetősen elszállt volt ahhoz képest, hogy a film nem egy népszerű franchise-ba illeszkedik, és nem is kifejezetten gyerekeknek való. A nagy kivétel ebben a félévben a 150 milliós Anyát a Marsra!, ami világszerte teljes érdektelenségbe ütközött, nemzetközi összbevétele nem érte el a 40 millió dollárt sem.

Forrás: [origo]
Kung Fu Panda 2

Korábban külön cikket szenteltünk annak, hogy az amerikai közönség máris ráunt a 3D-re, és az év eddigi premierjei azt sejtetik, hogy a szuperhősök is kezdenek kimenni a divatból. Bár világszinten sikeresnek mondhatók voltak, se a Zöld darázs (120-ba került, 99-et hozott), se az X-Men: Az elsők (160-ba került, 135-öt hozott) nem hozta vissza az Államokon belül a gyártási költségét. A legnagyobb bukásnak pedig jelenleg a két hete műsoron levő Zöld Lámpás tűnik, ami 200 millióba került, és Amerikában még csak 94 milliót keresett. Igaz, sokhelyütt - köztük nálunk is, ahol augusztus 11-én kerül a mozikba - még csak ezután mutatják be a filmet, úgyhogy a nemzetközi bevételek még javíthatnak az összképen. Kivétel a 150 millióból készült Thor, ami az USA-ban visszahozta a költségvetését, és világszerte 437 millió dollárt termelt. Tervezik is már a folytatását.

Natalie Portman sem mindenható

Az év első hónapjainak néhány sikerfilmje közé tartozott a Natalie Portman főszereplésével készült Csak szexre kellesz, ami 25 millió dollárból készült és az USA-ban 71-et termelt. Aki viszont a romantikus vígjáték és a szintén Portman szereplésével készült Thor alapján azt szűri le, hogy elég a színésznőt betenni egy filmbe, és máris garantált a siker, téved: a Your Highness című komédiában hiába mutogatta tangás fenekét az Oscar-díjas Portman, az 50 milliót kóstáló film mindössze 22 milliót hozott a konyhára. Sok országban el is tekintettek a bemutatásától, nálunk is.

Forrás: ecranlarge.com
Your Highness

A meglepő bukások közé tartozott a március végén bemutatott Álomháború is. Zack Snyder szexis csajokkal és akcióorgiával felvértezett filmje 82 millióba került, és hazájában csak 36-ot hozott, amivel a rendező messze legrosszabban teljesítő vállalkozása lett.

Az árcédula jóval szerényebb volt Jodie Foster The Beaver-jén, viszont az elhasalás arányait tekintve mégis óriási: a Mel Gibson főszereplésével készült film büdzséje 21 millió volt, az amerikai bevétele viszont az egymilliót sem érte el. Hogy távolmaradásukkal Gibson személye ellen tüntettek a nézők, vagy egyszerűen nem volt elég vonzó a hódbábbal kommunikáló pasas sztorija, nem tudni. A film azért elég sok helyre eljutott a világon, de mi kimaradunk belőle.

Tuti dolgok

Vannak még stabil franchise-ok, amikre alapozhatnak a stúdiók. Ez nekik nyilván jó hír, nekünk kevésbé, mert a biztos bevétel további folytatások kipumpálására motiválja Hollywoodot. Idén sem okozott csalódást a Halálos iram-széria: az ötödik rész az USA-ban 208 milliót kaszált, világszerte pedig majdnem 600-at, amivel a sorozat eddigi legsikeresebb darabja lett. A kritikusok hiába csalódtak nagyot idén a Pixarban, a közönség erre fittyet hányva tódult a mozikba, és a Verdák 2 lazán lekörözte az első rész nyitását (eddig az USA-ban 91 milliót keresett).

Forrás: ecranlarge
Halálos iramban: Ötödik sebesség

A Másnaposok 2 hasonlóan remek befektetésnek bizonyult. A humort ugyan kiirtották a folytatásból, de ez csak az USA-ban érintette hátrányosan a bevételt, és ott se nagyon. Az első rész 277 milliójával szemben 245-öt hozott a második (és ez elég volt ahhoz, hogy az első félév legsikeresebb filmje legyen az Államokban), viszont, ha a világszintű bevételt nézzük, még rózsásabb a kép: a folytatás 529 millióval büszkélkedhet, míg az első film 468-nál tetőzött. A Karib-tenger kalózai 4 szintén népszerűbb az USA-n kívül: a már csaknem egymilliárd dolláros összbevételnél tartó film ebből csak 231 milliót termelt hazájában. Természetesen másnaposokból és kalózokból is kapunk még.

Népszerűek a fingó csajok

Meglepetéssiker mindössze egy igazán nagy akadt az év első felében, a Koszorúslányok című, gusztustalankodós poénokat is felvonultató csajos komédia. A Judd Apatow produceri irányítása alatt, szerény 32 millió dollárból készült vígjáték a héten lekörözte Apatow eddigi legsikeresebb produkcióját, az Amerikában 148,8 millió dollárt hozó Felkoppintvá-t is. Még meglepőbb, hogy az előrejelzések szerint hétfőre a film lenyomja a Szex és New York-ot mint az eddigi legsikeresebb, korhatáros női komédiát. Tegyük hozzá, hogy Carrie Bradshaw 153 millió dollárt termelő kalandja kétszer annyiból készült, mint a Koszorúslányok.

Forrás: outnow
Koszorúslányok

Sokkal szerényebb léptékben, de meglepetéssiker Woody Allen Midnight in Paris-e is, ami világszerte már 57 milliós bevételnél tart (hozzánk ősszel érkezik). Ebből az USA-ban pont annyit hozott, amennyibe került (30 m.), és ezzel az Államokban huszonöt éve a legsikeresebb Allen-premier lett. Ennél jobban utoljára a Hanna és nővérei teljesített, ami 1986-ban 40 milliót keresett.

Kalózok uralják Magyarországot

Ebben a félévben nem lógtunk ki nagyon a nemzetközi trendekből. A magyarok is imádták A Karib-tenger kalózai 4-et (eddig 330 ezer néző), a Másnaposok 2-t (eddig 280 ezer néző), valamint a Halálos iramban-t, a Maci Laci-t (amit az USA-ban tavaly mutattak be) és a Rió-t. A Kung Fu Panda 2 akárcsak az USA-ban, itt is gyengébben nyitott az első résznél, de a bemutató óta jól teljesít (eddig 140 ezer néző). A Koszorúslányok-ra viszont nem nevezett be az ismert sztárok nélkül nehezen mozgósítható magyar közönség, nálunk a vígjáték csak 25 ezer nézőnél tartott, amikor eltűnt a toplistáról.

----

Az amerikai és nemzetközi adatok forrása: Box Office Mojo, az adatokat millió dollárra kerekítve közöltük. A magyar adatok forrása: Filmforgalmazók Egyesülete, az adatokat tízezer főre kerekítve közöltük.