Pörögnek a majmok - A majmok bolygója: Lázadás kritikája

2011.08.27. 2:57

Sokadszorra mennek egymásnak a majmok és az emberek. Ami valaha frappáns társadalomkritika alapját képezte, ma már inkább tűnik B-filmbe való, megmosolyogtató fantáziálgatásnak. A majmok bolygója: Lázadás azonban bebizonyítja, hogy van még miért visszanyúlni ehhez a történethez. Hiába veszi magát véresen komolyan, ha el tudunk elvonatkoztatni az alapötlet képtelenségétől, a saját univerzumában igenis működik a film.

Az, hogy mintegy tíz évvel Tim Burton rosszemlékű próbálkozása után a 20th Century Fox ismét előhúzta A majmok bolygójá-t az archívumából, és az elmúlt évek divatjának megfelelően egy eredettörténettel indította újra a franchise-t, egyáltalán nem meglepő. Ez a lépés tökéletesen illeszkedik az aktuális hollywoodi trendbe, miszerint nem izgalmas ötleteket keresnek filmekhez, hanem bizonyított nevet, mondhatni márkát dobnak be újra a közönség elé, a kor igényei szerint átfazonírozva. A múlt hét másik premierje, a Frászkarika is ennek köszönheti a létét. A név már azelőtt ismert a nézőközönség előtt, mielőtt a stúdió marketingosztályán akár egy kávé is lefőtt volna.

Az 1968-as eredeti a maga korában forradalmi alkotás volt. Az első A majmok bolygója a hatvanas évek Amerikáját alapjaiban felforgató társadalmi mozgalmak győzelmét jelentette. Charlton Heston és a majomnő közti csókjelenet nem szerepelhetett volna egy pár évvel korábbi hollywoodi moziban. Hasonló korszakalkotó jelleget hiába keresünk a legújabb A majmok bolygójá-ban. Egy kockáztatni nem merő, ámde szórakoztató tudományos-fantasztikus filmet kapunk, aminek jelentősége annyi, hogy kertvárosi vámpír helyett a San Franciscó-i majmokra fizettünk be.

Will Rodman (James Franco) arra tette fel az életét, hogy megtalálja az Alzheimer-kór gyógymódját. Az általa kikísérletezett szérumot csimpánzokon próbálják ki. Egy sajnálatos baleset miatt azonban a projektet lefújják, és a majmokat egy újszülött kivételével likvidálják. Rodmanre hárul a szomorú kötelesség, hogy az utolsó életben maradt főemlős csemetét is megölje, ő azonban ezt nem tudja megtenni, és inkább hazaviszi. A kísérleti gyógyszer azt a munkát, ami az evolúciónak és/vagy Istennek évmilliókba tellett, egy befecskendezéssel megoldotta: ahogy múlnak az évek, a Caesarnak keresztelt majom egyre bámulatosabb intelligenciáról tesz tanúbizonyságot.

Nagyon is időszerű téma az isteni szerepbe helyezkedő tudomány, de e téren semmi újat nem tud mondani a film. Felmondja azt, amit már amúgy is tudunk: rettenetes nagy felelőtlenség belerondítani a természet rendjébe. Aki agyat megtornáztató sci-fi-t remél, az csalódni fog, hiszen a legutolsó részletig minden a szánkba van rágva. De nem hiszem, hogy sok olyan ember lenne, aki ilyen elvárásokkal ülne be erre a filmre. Elvégre nyár van.

Ami meglepő, és az évszakra jellemző látványfilmekhez képest szokatlan, hogy az előzetest is jobbára kitöltő háború a majmok és az emberek között a film utolsó harmadára korlátozódik. A majmok bolygója: Lázadás játékidejének legnagyobb része azzal megy el, hogy végigkövethetjük Caesar felcseperedését és fokozatos kiábrándulását az emberek társadalmából. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ennek a filmnek Caesar a főszereplője.

Forrás: InterCom

Míg A Gyűrűk Urá-ban mindig is a Gollamos részeket tartottam a legunalmasabbaknak, a legújabb A majmok bolygója közben már nem voltak fenntartásaim a számítógép teremtette élőlényekkel. A különböző fajtájú főemlősök részletgazdag kidolgozottsága, mimikája, testbeszéde, beszélő szemei nagyon hamar elfelejtette velem, hogy ez nem igazi, csupán CGI. Sőt, nem csupán intelligens majmokat láttam, hanem különböző személyiséggel rendelkező lényeket, személyes fájdalmakkal, álmokkal, akikért lehet aggódni, akiknek lehet szurkolni. Ha egy bizonyos idő elteltével képes a néző túllépni azon, hogy de hát ezek mégiscsak majmok, akkor a film működni fog.

Ez a moziteremben nem mindenkivel történt meg. Többször is elszórt kacagás hallatszódott olyan helyeken, ahol a film nagyon is komolyan vette magát. És valóban, sokat kér a film a nézőktől, el kell hinnünk, hogy a majmok veszélyt jelenthetnek az emberi civilizációra, és eredményesen harcolhatnak a San Franciscó-i rendőrség ellen. Akit automatikusan nevetésre ingerel egy lovon vágtató majom látványa, az kerülje ezt a filmet.

Engem mindenesetre meggyőzött. Mire a film elér az igencsak látványos, és jól megkoreografált Golden Gate-hídon játszódó csatajelenethez, már annyi megaláztatásban volt részük a majmoknak, hogy én nekik szurkoltam és a saját fajtám vereségét kívántam. Caesar Spartacus állhatatosságával és Napóleon zsenialitásával felvértezve vezeti népét, ezzel ellensúlyozva az emberek túlerejét.

Forrás: InterCom

Őrömforrásként azoknak, akik észreveszik, jellegzetes tárgyakat, szövegrészleteket emel áll a film az 1968-as verzióból, sőt, még Charlton Heston is feltűnik egy pillanatra. Ezek azonban csak apró figyelmességek a rajongók felé. A forgatókönyv legfontosabb erénye, hogy elegendő időt hagy a karakterfejlődésre, aztán amikor már minden motiváció és érzelem a helyére került, elindítja az akciót.

Kár, hogy nem bátrabb a film. Az alacsony korhatár miatt hiába vártam leszakított emberfejeket lóbáló majmokat. Nagyon is vigyáztak arra, hogy Caesar szerethető maradjon: nem engedi, hogy majomtársai embereket öljenek, ami persze meg van magyarázva, de ezzel mégiscsak romlik a csata életszerűsége, és veszít éléből a fajok közötti konfliktus. A forgatókönyvben sincs semmi meglepetés, megszokott módon folyik a rabszolgalázadás, igaz, a motivációk alaposan ki vannak dolgozva.

Forrás: InterCom

A majmok bolygója: Lázadás összességében egy jól összerakott, izgalmas alkotás, amely sikeresen hozza meg az étvágyat a pár év múlva biztos elkészülő folytatáshoz. Az eddig sehol nem jegyzett rendező, Rupert Wyatt érezhette, hogy ez élete lehetősége, és a fogyaszthatóságot, mint legfőbb célt tartotta szem előtt. Felvillant egy szerelmi szálat (Freida Pinto), mert azt azért szokás beletenni egy ilyen filmbe, aztán robog tovább, mert a majom a fontos. Van egy-két jelenet, amely hangulatteremtésben túlmutat egy iparos mesterember eszköztárán, például mikor levélhullás előzi meg a majmok jövetelét. Az idei nyár gyenge mezőnyében azonban ez a biztonsági játék is elegendőnek tűnik ahhoz, hogy igazán emlékezetes moziélmény híján, A majmok bolygója: Lázadás-ról távozzon a néző a legelégedettebben. Remélhetőleg az első rész sikerével megjön a készítők bátorsága, és a folytatásban már fel tudnak villantani ennél több eredeti húzást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK