Madonna második rendezése, a velencei filmfesztiválon csütörtökön bemutatott W.E. akár nagyon jó film is lehetett volna. Egy olyan vendéghez tudnám hasonlítani, aki amúgy nagyon jófej, de sajnos nem veszi észre, hogy már késő van, és igazából azt szeretnénk, ha venné a kabátját, és elhúzna a házunkból. Az első nyolcvan percben semmi bajom nem volt a filmmel, de aztán hátra volt még harminc perc, és elfogyott a türelmem.

Forrás: outnow
Andrea Riseborough és James D'Arcy a W.E.-ben

Azt hiszem, a probléma a film felépítésében keresendő. Párhuzamosan mesél két nőről, és az egyik sokkal érdekesebb, mint a másik (többek között ugyanez volt a baj Julie és Juliá-val is). Az érdekes nő Wallis Simpson, aki ismerős lehet azoknak, akik látták A király beszédé-t. Ő az a nem különösebben szép, kétszer elvált amerikai asszony, akit VIII. Edward király csak azon az áron tudott feleségül venni, hogy 1936-ban, pár hónapnyi uralkodás lemondott a trónról.

Mrs. Simpson élete volt annyira kacifántos, hogy akár két filmet is ki tudna tölteni történettel, ráadásul Andrea Riseborough igazi nagyformátumú alakítást nyújt a szerepben, amire nyugodtan lehetne építeni egy teljes filmet (vagy akár kettőt is). Madonna mégis úgy gondolta, hogy ez nem lesz elegendő, és belerakott a filmjébe egy másik nőt is, nevezett Wallyt, aki a kilencvenes évek végén éli a manhattani orvosfeleségek fényűző, bár kissé egyhangú életét.

Nem állítom, hogy teljesen katasztrofális a Wally-szál a filmben, egy darabig egészen bájos, ahogy egy aukciós házban kerülgetik egymást az orosz biztonsági őrrel (őt Jevgenyinnek hívják, vagyis angolul Evgeninek, azaz Wally és Evgeni, W + E, akkor ez világos), de nincs a figurában annyi, hogy különösebben törődnénk vele, főleg amikor nézhetnék inkább Simpsonékat is.

Amikor valaki nagyon sikeres egy adott területen, általában rossz néven veszik tőle, ha más területen is kipróbálja magát. Nem értem a Madonnával szembeni rosszindulatot. A vetítésen is azt éreztem, hogy sok néző esélyt sem adott a filmnek, sóhajtoztak, lármáztak, komoly részeknél demonstratíve hahotáztak, vagy kimentek a felénél. Pedig a W.E. alapján egyértelmű, hogy Madonna tehetséges filmrendező. Ügyesen zsonglőrködik a számtalan idősíkkal és helyszínnel, tud hangulatot teremteni, feszültséget építeni, poént időzíteni, és színészt vezetni (az Edwardot játszó James D'Arcy is kiváló). Még egy olyan kockázatos megoldást is bevállal, hogy például egy 1936-ban játszódó partijelenet alá a Pretty Vacant című Sex Pistols-számot rakja. A forgatókönyvet most egy kicsit túlpörögte, de a következő jobb lesz.