Megint előveszik a Holtpontot

Vágólapra másolva!
Remake készül a Keanu Reeves és Patrick Swayze főszereplésével forgatott, idén húszéves Holtpont című akciófilmből. A szörfös-bankrablós műfaj egyetlen klasszikusaként számontartott alkotás új verziójának forgatókönyvét Kurt Wimmer (Salt ügynök, Az utca királyai) írja.Keanu Reeves és Patrick Swayze a Holtpont című filmben"Az új változat az extrémsportok világában játszódik, de az eredeti filmhez hasonlóan egy bűnbanda után nyomozó titkosügynök is lesz benne" - írta le a filmet az Alcon Entertainment, amely a lehetséges televíziós feldolgozásra és videojátékok készítésére is megszerezte a jogokat. A szereposztással és a rendező személyével kapcsolatban egyelőre nem árultak el részleteket.Az 1991-es Holtpont rendezője az azóta Oscar-díjjal kitüntetett Kathryn Bigelow (A bombák földjén) volt, Keanu Reeves játszotta Johnny Utah ügynököt, az FBI beépített emberét, aki a Swayze karaktere által vezetett, szörfösökből álló bankrabló banda után nyomozott.
Vágólapra másolva!