Roman Polanski átvette az elmaradt életműdíját

Vágólapra másolva!
"Jobb később, mint soha" - ezekkel a szavakkal vette át Roman Polanski kedd este a zürichi filmfesztivál életműdíját, amelyet két évvel ezelőtt ítéltek oda neki. Polanskit a közönség tapsvihara fogadta a fesztiválteremben. "Furcsa évforduló ez nekem. Bizonyos részeit szívesen elfelejteném, de most örülök, hogy itt lehetek. Megható pillanat ez számomra, szóval ne várjanak tőlem beszédeket" - mondta a 78 éves rendező.Roman Polanski a zürichi filmfesztivál életműdíjávalAz Oscar-díjas filmrendezőnek két évvel ezelőtt kellett volna átvennie a díjat, de akkor Svájcba érkezésekor letartóztatták egy szexuális bűncselekménnyel kapcsolatban. Hónapokat töltött börtönben, majd házi őrizetben, amíg kiadatásáról döntöttek. Az Egyesült Államok adott ki ellene nemzetközi elfogató parancsot, mert 31 évvel korábban megszökött az állítólagos bűncselekmény miatt indított per ítélethirdetése elől. Azzal vádolták, hogy megrontott egy 13 éves lányt.Svájc végül úgy döntött, hogy nem adja ki Polanskit, így a Franciaországban élő, francia és lengyel állampolgárságú, Oscar-díjas rendező most visszatérhetett az országba, hogy átvegye a díjat. A fesztiválon bemutatták a Roman Polanski: A Film Memoir című dokumentumfilmet, amely a rendező szemszögéből mutatja be viszontagságait és a jogi hercehurcát.Olvasnivaló: Polanski, a cukrosbácsiOlvasnivaló: Roman Polanski harmincéves vesszőfutása
Vágólapra másolva!