Meghalt David Hess színész

2011.10.11. 11:40

Hatvankilenc éves korában meghalt David Hess színész és zenész, akit legtöbben Wes Craven Az utolsó ház balra című 1972-es horrorfilmje brutális főgonoszának, Krugnak a szerepéből ismernek.

Forrás: Mark Berry
David Hess | Fotó: Mark Berry

Hess karrierje zenészként indult: gyerekkorától zenélt és tizenéves korában elkezdett számokat írni. Tizennégy éves korában jelent meg az All Shook Up című szám az előadásában, amiből százezer példányt eladtak kislemezen, majd Elvis Presley feldolgozásában világsiker lett. Hess ezután Presley-nek és másoknak kezdett számokat írni, az ő szerzeménye Presley Come Along-ja és Sand Castles-e is. Ő írta (álnéven) a Speedy Gonzalez-t is, ami Pat Boone előadásában lett sláger.

Az 50-es, 60-as években főleg zenével foglalkozott, de közben színészetet is tanult, többek közt a legendás Stella Adlertől. Az utolsó ház balra szereplőválogatására egy barátja révén került be, aki úgy vélte, pont rászabták a szadista gyilkos erőszaktevő szerepét. Bár a válogatás nyáron volt, hőségben, Hess több pulóvert vett magára, hogy testesebbnek tűnjön, ezért amikor megérkezett a találkozóra Cravennel, már nagyon feszült és izzadt volt, berontott a szobába és elkiáltotta magát, hogy "mi a faszt kell felolvasnom?!". Craven megkérte, hogy ismételje el a mondatot, és amikor ugyanúgy sikerült, tudta, hogy megvan az embere.

Az utolsó ház balra című film

Hess duplán dolgozott a filmen: a zenéjét is ő írta. Ezután sorban jöttek a horrorfilm-szerepek, így a színésznek még számos lehetősége volt pszichopata gyilkosokat megformálni, köztük az 1977-es Autostop rosso sangue-ban és Ruggero Deodato Ház a park szélén című 1980-as horrorfilmjében. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a főgonosz skatulyája "nem zavar, mert úgyis mindig az antihős a legjobb szerep".

1980-ban maga is rendezett egy horrorfilmet To All a Goodnight címmel. A filmzene-írást sem hagyta abba, írt számokat Eli Roth 2002-es Kabinláz-ához is. Utolsó mozifilmje a 2009-es Smash Cut című horrorkomédia volt, melyben főszerepet játszott.