Vágólapra másolva!
November 4-én ünnepli ötvenedik születésnapját Ralph Macchio, a karate kölyök. Azóta, hogy elleste Miyagitól a daruállást, Joe Pesci megmentette a börtöntől, táncra perdült a tévében, és meggyanúsították, hogy szabadon eresztette a Playboy-pápa majmait.
Vágólapra másolva!

Ralph Macchio karrierje a 70-es években kezdődött reklámokkal, első filmszerepét az idősebb Robert Downey Up the Academy című 1980-as vígjátékában játszotta. Az első igazán komoly filmje Francis Ford Coppola Kívülállók-ja volt 1983-ban, amihez Coppola jó érzékkel olyan későbbi sztárokat válogatott össze, mint Tom Cruise, Matt Dillon, Patrick Swayze és Diane Lane. Az alacsony sorból jött srácokból és a gazdag kölykökből álló két banda vérre menő rivalizálásáról szóló regényadaptációban Macchio játszotta Johnnyt, aki megöl egy fiút a másik bandából, de a film végére tragikus hőssé magasodik.

Forrás: AFP
Tom Cruise, Rob Lowe, C. Thomas Howell, Ralph Macchio, Matt Dillon, Emilio Estevez, Patrick Swayze a Kívülállók-ban

A Karate kölyök (1984) főszerepét állítólag Clint Eastwood fiának, Kyle Eastwoodnak (akiből később dzsesszzenész lett) és Charlie Sheennek is felajánlották, de mindketten visszautasították a szerepet. Az erősebb srácok által terrorizált, végül természetesen mind a karatéban, mind a szerelemben győzedelmeskedő Daniel Larusso története (ami nem véletlenül emlékeztet a Rocky-éra, hiszen rendezőjük, John G. Avildsen azonos) nemcsak a közönséget, de a kritikusokat is elvarázsolta. Olyannyira, hogy két folytatás is készült hozzá Macchióval és a mesterét, Miyagit alakító Pat Moritával, és a második film még az elsőnél is jobban teljesített (az első 90, a második 115 millió dollárt hozott az USA-ban). A filmből ikonikussá vált a "daruállás", amivel a kölyök végül megnyeri a mindent eldöntő összecsapást, kár, hogy nem lehet olyan könnyen idézni, mint egy jópofa aranyköpést.

Miyagi megkezdi Daniel kiképzését a Karate kölyök-ben

A Karate kölyök sikere révén hirtelen mindenki megismerte Macchiót (meg a szerelmét alakító Elisabeth Shue-t, akinek ez volt az első jelentős filmszerepe), bár azt túlzás lenne állítani, hogy megtanulták a nevét. Joel Siegel filmkritikus tévéműsorában a helyes olasz kiejtés szerint "makkió"-ként hivatkozott rá, és kissé ideges lett, amikor hajnali négykor újra kellett vennie ezt a részt a műsorból, mert "Macchio nem tudja, hogy kell kiejteni a saját nevét", és "macsió"-nak mondja.

Daniel és Ali (Elisabeth Shue) barátkozik a Karate kölyök-ben

Gitárost alakított Walter Hill Útkereszteződések című blues-filmjében (1986), de a Karate kölyök-trilógia után, csak a 90-es évek elejéig tartott ki a karrierje lendülete. '92-ben a Vinny, az 1ügyű-ben, '93-ban a Naked in New York-ban szerepelt. Előbbiben egy New York-i olasz-amerikait alakított, akit a haverjával együtt lesittelnek Alabamában, mert belekeverednek egy gyilkossági ügybe (holott csak egy tonhalkonzervet emeltek el egy boltból véletlenül). Megmentésükre a minimális tapasztalattal rendelkező, link ügyvéd unokatesó (Joe Pesci) érkezik, akinek mindenki meglepetésére a mennyasszonyával (Marisa Tomei) folytatott állandó veszekedés közben még arra is jut energiája, hogy kidumálja a két srácot a bajból.

Macchio haverja félreérti Joe Pesci közeledését a Vinny, az 1ügyű-ben

A 90-es évek végére Macchio lényegében eltűnt a mozivászonról, és a 2000-es években is inkább csak tévésorozatokban szerepelt néha. A Ki ez a lány?-ban többször feltűnt mint Hilda barátja, Archie Rodriguez, a Törtetők egyik részében pedig saját magát alakította. A második évadban a srácok a Playboy villába mennek bulizni, csak az a bökkenő, hogy Johnny Drama ki van tiltva, mert évekkel korábban szabadon engedte Hugh Hefner majmait. Drama állítja, hogy valójában Ralph Macchio volt a tettes, aki felvette a daruállást és berúgta a ketrec ajtaját. Macchio már családos ember (a valóságban is nős 1987 óta), de azért kiszökik ő is bulizni, és a villában végre tisztázzák a régi ügyet.

Johnny Drama és Ralph Macchio tisztázzák a majmos félreértést a Törtetők-ben

Idén Macchio megint reflektorfénybe került, legalábbis az amerikai tévénézők számára, mert szerepelt a Dancing with the Stars című vetélkedőben, ahol egy hírességből és egy profi táncosból álló párok mérkőznek meg egymással a táncparketten. Bár Macchio hároméves korától kezdve járt táncórákra, ebben az esetben ő számított a hírességnek, és partnerével egészen az elődöntőig jutottak, így negyedikként végeztek az évadban.

Ralph Macchio és Karina Smirnoff jive-ol a Dancing with the Stars-ban

A 2010-es Karate kölyök apropóján a Funny or Die-osok csináltak Macchióról egy videót, amiben a családja és a menedzsere szembesíti azzal, hogy a karrierje reménytelenül megfeneklett amiatt, hogy túl rendes, normális családi életet él, nem drogozik, nem kurvázik és nem alkoholista, úgyhogy Macchio megpróbál változtatni ezeken a rossz szokásain. A videó címe - Wax On, Fuck Off - Miyagi "fény fel, fény le"-technikájára utal, amit autófényesítéssel gyakoroltatott be a kölyökkel.

Ralph Macchio - Wax On, Fuck Off