Mikrofonpróba: Johnny Depp

Ha a hollywoodi elitben akad valódi rocksztár, akkor az biztos, hogy Johnny Depp: a hetvenes évek vége óta gitározó színész kipróbálta magát több garázszenekarban, feltűnt számos rockdinoszaurusz és undergroundlegenda oldalán, rockklubot üzemeltetett, és máig a zenélést tartja első számú szenvedélyének. A frizuráiról pedig még nem is beszéltünk.

Negyvennyolc évesen is hiteles tinibálvány, az X-generáció egykori csillagai közül máig az egyik legérvényesebb művész, Tim Burton kedvenc színésze, világverő blockbusterek és intim szerzői filmek húzóneve, az egyik legjobban fizetett hollywoodi sztár, sokak számára a Legszebb Élő Férfi, valamint elismert borszakértő és igen: figyelemre méltó gitáros és igyekvő dalszerző.

Forrás: [origo]

Johnny Depp legalább annyira tekinthető zenésznek, mint színésznek, sőt, ha hihetünk némelykor talán túlzónak tűnő nyilatkozatainak, ő máig előszeretettel gondol magára elsősorban rockzenészként, aki annak idején csak úgy mellékesen, hobbiból, a könnyű pénzkereset reményében vágott bele a színészkedésbe. És aki egyébként csak 2010-ben, különböző színészi munkáival úgy nagyjából százmillió dollárt kaszált, ami alapján a színészkedés valóban kifizetődő hobbinak tűnik, és jó szívvel ajánlható a zenészi karrier mellé, kiegészítésképpen. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Depp egyrészt soha nem adott ki szólólemezt (ami alighanem tudatos döntés eredménye), másrészt pedig nem volt neki igazán komolyan vehető zenekara sem; ugyanakkor viszont tényleg aktív zenész, dalszerző, producer, illetve máig egy igazi fanboy, aki megérdemli, hogy itt is foglalkozzunk vele. Pláne, hogy a sorozatunkban bemutatott (illetve a jövőben bemutatásra kerülő) színészek nagyjától eltérően nem énekesként (vagy "énekesként"), hanem gitárosként próbált több-kevesebb sikerrel érvényesülni.

Forrás: [origo]

Iggy Pop és Johnny Depp

Az addig jobbára csak a Van Halen bűvöletében alakult gimis garázsbandákban játszó Depp a nyolcvanas évek legelején lépett be szólógitárosként a Kids nevű zenekarba, amely aztán már kisebb turnékat is bonyolított, és rendszeresen koncertezett olyan nagyobb nevek előtt mint Iggy Pop, a Talking Heads, a Ramones, a Psychedelic Furs vagy az akkoriban még ígéretes, fiatal rockzenekarnak számító U2. Az eredetileg Floridában alakult zenekar hamar át is tette a székhelyét Los Angelesbe, és nevet is változtatott a nagyobb siker reményében, ám végül 1984-ben különösebb nyom nélkül tűnt el a színtérről. Az a néhány fennmaradt demó és stúdiófelvétel (mint az alábbi videóban is hallható majdnem-sláger, a Time To Explain) ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a Kids klasszik-rockból és powerpopból kiinduló, újhullámos energiával felvértezett gitárzenéjében volt fantázia, és tényleg sajnálhatjuk, hogy nem futhatta ki magát rendesen a produkció.

Kids: Time To Explain

A zenekar pályafutásának vége felé Depp, köszönhetően egy Nicolas Cage nevű haverja unszolásának, már aktívan színészkedett (a Rémálom az Elm utcában című tinihorror-klasszikus egyik emlékezetes jelenetében például felfalta, majd a plafonra hányta ki őt az ágya), noha a jövőjét továbbra is alapvetően rockzenészként képzelte el. Nem sokkal a Kids feloszlása után, 1986-ban csatlakozott a New York Dolls inspirálta punkos-sleaze-es rockzenéjét feltűnő glames/szakadt ribancos külsőségekkel hangsúlyozó Rock City Angels nevű bandához, de az együttműködés nem volt hosszú életű. Bár a zenekar nem sokkal később leszerződött a Geffenhez, közben a színész is megkapta első főszerepét a 21 Jump Street című sorozatban, amiben egy fiatal nyomozót játszott, és ami hamar Amerika első számú tinibálványává emelte őt; a Rock City Angelst pedig pár év múlva, a zenei klímaváltozások első jelére dobta a kiadó. A zenekar és Depp közös munkájának emlékét egy közepes öngyújtós ballada, a Mary őrzi, ami részben a színész szerzeménye.

Rock City Angels: Mary

Bár a kilencvenes évek elején Johnny Depp látszólag már kevesebbet foglalkozott a rock and rollal, és annál többet azzal, hogy a világ egyik legnépszerűbb színésze legyen belőle, azért Cry-Baby-be vitt némi hiteles, West Side Story-s rockabilly-életérzést (igaz, itt nem ő énekelt), Ollókezű Edwardként pedig egy vadonatúj generációt nyert meg a gót szubkultúrának, továbbá szerepelt egy Tom Petty- és egy Lemonheads-videoklipben is. 1993-ban pedig többedmagával megnyitotta a Sunset Stripen a Viper Room nevű szórakozóhelyet, ami rendszeresen adott helyet kisebb-nagyobb punk-, rock-, metal- és egyéb koncerteknek. És persze az aktív zenéléstől sem szakadt el teljesen: slide-gitáron játszott az elsőlemezes Oasis egyik B-oldalas számában, a Fade Away-ben (később egy másik Oasis-dalban, a Fade In/Out-ban is gitározott) és ami ennél is érdekesebb, közreműködött a volt Pogues-énekes, az elkötelezett politoxikomán Shane MacGowan első szólólemezén. Hogy a színész pontosan mit is csinál a jellegzetes mosolyú ír folkpunk-legenda '94-es The Snake című albumán, az ugyan nem teljesen világos (a belső borító szerint furcsa gitárzajokat produkál), de valószínűsíthető, hogy a klipesített, punkabilly-s húzású That Woman's Got Me Drinking-ben tényleg ő nyomja legalább a gitárszólót. A dalhoz tartozó videóban (amit azért is érdemes megnézni, mert ez Depp első kliprendezése) pedig annyira rockos hangulatba kerül, hogy a szemén keresztül fogyasztja el a töményet.

Shane MacGowan: That Woman's Got Me Drinking

Nagyjából ekkoriban alapította meg első (és mindmáig utolsó) akár még sikeresnek is nevezhető formációját, a Viper Room házizenekaraként funkcionáló, beszédes nevű P-t. Depp jó haverja és ivócimborája, Gibby Haynes - a sajátos és nemritkán botrányos humorú punkzenekar, a Butthole Surfers frontembere - volt az énekes, a zenekarban pedig olyan arcok is megfordultak, mint az RHCP-basszusgitáros Flea vagy Steve Jones a Sex Pistolsból. A P legendájához hozzátartozik, hogy egy este, amikor a zenekar River Phoenixet is megemlítő Michael Stipe című koncertfavoritját adta elő a Viper Room színpadán, a dalban is megénekelt nagyreményű fiatal színész épp a klub művészbejárója melletti járdán haldoklott a heroin és a metamfetamin egy különösen hatékony kombinációjától. A zenekar eddig egyetlen nagylemezt adott ki '95-ben, rajta egy Abba- és egy Daniel Johnston-feldolgozással, és bár ha néha fel-felröppennek pletykák az esetleges folytatásról, nagyon úgy fest, hogy ez egyszeri poén marad.

P: Michael Stipe

Johnny Depp először 1981-ben, még a Kids tagjaként játszhatott Iggy Pop előtt, aki azóta visszatérő figura a színész életében: a punkrock elpusztíthatatlan öregapja együtt szerepelt Depp-pel a Cry-Baby-ben és a Halott ember-ben, énekelt az Arizonai álmodozók soundtrackjén, valamint betétdalokat írt a Halál ára című 1997-es filmhez, ami egyébként a színész első rendezése volt. A közös zenélés azonban egészen a kilencvenes évek végéig váratott magára: Depp a máskülönben nem túl jól sikerült '99-es Avenue B című Iggy-album egyik kislemezes dalának B-oldalán, a Hollywood Affair-ban gitározhatott, amit egyébként Párizsban, egy exkluzív tévéfellépésen (rockosnak aligha nevezhető kulisszák előtt) duóban elő is adtak. Ám ennél jóval izgalmasabb az ugyanezen a párizsi éjszakán készült videó, amelyben Iggy Pop, a Pretenders énekesnője, Chrissie Hynde és Depp felesége, az egykori gyereksztár, később modell, színész és énekesnő Vanessa Paradis éneklik a Nightclubbing című klasszikust, amelyhez a színész szolgáltatja a jólesően nyers gitárzajt.

Iggy Pop, Chrissie Hynde, Vanessa Paradis és Johnny Depp: Nightclubbing

Depp egy évvel később felesége visszatérő albumán, a Bliss-en is aktívan közreműködött mint dalszerző, gitáros, kliprendező és borítófotós. Bár a lemez nem lett igazán nagy siker, a színész visszhangosan csilingelő, kontúrok nélküli gitárjátékára épülő, álmodozós Firmaman azért több mint kellemes hallgatnivaló.

Vanessa Paradis: Firmaman

Noha filmjeiben nemhogy énekelni, hanem rendszerint gitározni sem nagyon szokott, azért van három produkció, ahol feltűnik a neve a soundtracken. A Csokoládé című franciásan romantikus filmben Johnny Depp egy népszínműves hitelességgel felrajzolt cigányzenészt játszott, így aztán nem csoda, hogy többek közt egy műspanyolos gitárfantáziával járult hozzá a filmzenéhez. Ennél valamelyest figyelemreméltóbb a Robert Rodriguez akciódús Mariachi-trilógiájának befejező darabja, a Volt egyszer egy Mexikó soundtrackjéhez írt, stílszerűen mariachi-fúvósokkal alaposan megtámogatott szerzeménye, ami hangszerelésében talán nem véletlenül idézi kicsit a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának videotékás B-filmjeinek zenei megoldásait.

Robert Rodriguez & Johnny Depp: Sands Theme

A 2007-es, Tim Burton által rendezett viktoriánus horrormusical-feldolgozásban, a Sweeney Todd-ban pedig Depp végre-valahára énekelt is. Noha korábban csak elvétve vokálozott különböző zenekarainak koncertjein, és nem is az a kimondott musicalrajongó típus, egészen ügyesen oldotta meg a feladatot. A felkészülésben egyébként egy régi barát, a Kids egykori énekese, az azóta Vanessa Paradis-val is dolgozó Bruce Witkin volt a segítségére.

Johnny Depp énekel a Sweeney Todd című filmben

Az elmúlt pár évben aztán a színész rockdinoszauruszok oldalán feltűnő exkluzív sztárközreműködőként gondolta újra zenészi karrierjét: játszott például Eddie Vedderrel, a ZZ Topos Billy Gibbonsszal, Keith Richardsszal, valamint Alice Cooperrel, mi több, a hírek szerint Steven Tylerrel is tervez valami közös projektet. Némi kétes kuriózumértéken kívül túl sokat nem nyújtanak ezek a fellépések, így akár azt is hihetnénk, hogy Johnny Depp ezzel végleg a keresett szájharmonika-művész és énekes, Bruce Willis nyomdokaiba lépett.

Alice Cooper & Johnny Depp: School's Out

De hál' istennek a színész azért még mindig tud kellemes meglepetést okozni. Feleségével közreműködött Lulu Gainsbourg édesapja előtt tisztelgő, sztárfellépőkkel alaposan megpakolt (Scarlett Johansson, emlékszünk) feldolgozáslemezén.

Vanessa Paradis és Johnny Depp: Ballade de Melody Nelson

Gitározott az egyslágeres indiepop-zenekarként elkönyvelt, szolid kultusszal övezett Babybird tavalyi albumán, sőt, még klipet is rendezett a dalhoz.

Babybird: Unloveable

Legutóbb pedig Shane MacGowan (és még: Bobby Gillespie, Nick Cave, Chrissie Hynde és Mick Jones) mellé szállt be ismét zenélni egy jótékonysági feldolgozás-kislemez erejéig.

Nick Cave, Bobby Gillespie, Glen Matlock, Johnny Depp, Chrissie Hynde, Paloma Faith és Eliza Doolittle: I Put A Spell On You

Ugyancsak friss fejlemény, hogy idén Depp kivételesen nem csak bizarr mesefiguraként, valamint metroszexuális kalózkapitányként tűnt fel a filmvásznon, hanem tizenkét év után ismét felvette a puhakalapot, és a bámulatos kábítószer-fogyasztási szokásaival műfajt teremtő író, Hunter S. Thompson bőrébe bújt a Rumnapló című filmben, amelyhez egyébként több betétdallal is hozzájárult: akit érdekel, innen kibogarászhatja ezeket.

Az összeállítást azonban nem ezzel, hanem egy régebbi darabbal zárjuk: a barkácspop egykor ifjú fehér hercege, Beck valamikor a kilencvenes évek elején írt lo-fi balladát Johnny Depp címmel, amelyben a színész nem is elsősorban Johnny Deppként, hanem a hírnevet nehezen/rosszul kezelő filmsztár szimbólumaként jelenik meg.

Beck: Johnny Depp

Persze sztori és alighanem némi személyes bosszúvágy is van a dal mögött: amikor Beck egy ízben a Viper Roomban játszott, a klub vezetősége nagyjából a koncert felénél lehúzta a függönyt a meglepett énekes előtt, és biztos, ami biztos, az áramot is kikapcsolta a színpadon. Hogy ez Johnny Depp személyes kérésére, esetleg az ő aktív közreműködésével történt-e, arra vonatkozóan sajnos nem találtunk információt.