Brad Pitt kis satyóban hajt az Oscarért

2011.12.09. 16:33

A sportfilm - minden megszokott kliséje ellenére - megunhatatlanul népszerű zsáner Hollywoodban. Titka egyszerű: a műfaj nem más, mint a férfiak számára is fogyaszthatóvá tett Hamupipőke-történet. A kudarcok után felragyog a siker, rendszerint egy csodabogár edzőzseninek vagy válságon túljutott sportolónak köszönhetően. Most Brad Pitt is belekóstolt a műfajba: baseballütővel, fején sildes sapkával indul harcba az Oscarért. Hiába azonban a nagyágyúkkal teletömött alkotógárda, a Pénzcsináló pontosan ugyanazokba a csapdákba esik bele, mint társai.

Úgy tűnik, az utóbbi időben Aaron Sorkin forgatókönyvírót olyan innovatív emberek érdeklik, akik számára a technológia a társadalom -  itt most épp egy sportág - átalakításának az eszköze. Miután a Facebook sikerét próbálta Fincherrel együtt megérteni a Social Network-ben, most egy olyan embert állított középpontba, aki számítógépes elemzés és statisztika segítségével forradalmasította a baseballt.

Billy Beane (Brad Pitt) egy rendkívül szegény baseballcsapat nagy álmokat kergető ügyvezetője, aki egy elvesztett elődöntő után, a gazdag klubok anyagi erőfölényen alapuló győzelmein felháborodva úgy dönt, gyökeresen új stratégiára van szükség. Jószerencséje éppen ekkor sodorja útjába azt a közgazdászt, aki különleges képességekkel rendelkező zsenijátékosok helyett számítógépes elemzésekkel próbál meccseket nyerni. Az a koncepcióváltás, amely Beane valós eseményeken alapuló történetében megjelenik, az amerikai profi sportágakban jól ismert jelenség. A baseballon és amerikaifocin kívül az észak-amerikai kosárlabda és jégkorong is azért lett sikeres, mert a hatalmas pénzeket megmozgató ligák menedzserei a közgazdaságtanban működő logikát alkalmazták a pályán is. Ez azt jelentette, hogy nem a kiemelkedő tehetségek által bemutatott látványos cselek érdekelték őket, hanem irdatlan mennyiségű statisztikai elemzés alapján beazonosították azokat a megoldásokat, amelyek a legnagyobb arányban vezetnek pontokhoz vagy gólokhoz, majd pedig az egész játékot ezekre az elemekre egyszerűsítették le.

Sportfilmeknél az a legnagyobb kihívás, hogy a történet érdekes legyen azok számára is, akik nem olyan elvakult sportrajongók, hogy szívesen néznének másfél óráig meccsrészleteket a mozivásznon. Általában erre az a bevett megoldás, hogy ellensúlyként becsempésznek valami könnyes szálat a sztoriba. A Péncsináló-ban (Moneyball) a Brad Pitt által alakított figura élettörténete - főleg apai érzései - és személyes döntései játsszák ezt a szerepet. 

Ezzel viszont az a baj, hogy Beane-nel nagyon nehéz azonosulni. Hol vagyunk már Al Pacino világmegváltó beszédétől a Minden héten háború-ban, amikor a kiöregedett edző lánglelkű prófétaként csiholta elő játékosaiból az emberi nagyságot. Brad Pitt már csak menedzser, aki a legnagyobb befektetési megtérülést szeretné biztosítani a sportbizniszbe fektető tulajdonos számára. Minden együttérzés nélkül cseréli ki akár a meccs előtti pillanatokban a rendszerbe nem illő fogaskerekeket, és elküldi sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértőit, mert azok nem hisznek a számokban.

Forrás: InterCom
Pénzcsináló | Brad Pitt és Jonah Hill

Mindezek miatt nem hittem, hogy a film képes lesz bevonni, ám volt egy röpke pillanat, amikor ez mégis megtörtént. Bár továbbra se értettem, hogy egy adott helyzetben jó-e, ha a "mi" játékosunk elkapja a labdát, vagy éppen futnia kéne az egyik fehér pontra, mégis az Oakland Athletic's sikeréért a huszadik meccsen kétszer annyira drukkoltam, mint bármely mozgóképes világégés utolsó túlélőiért.

A legutóbb a Capote-val jelentkező Bennett Miller rendező (aki Soderbergh-et váltotta) sportfilm-klasszikust is alkothatott volna. De műfajbéli társaihoz hasonlóan ő is beleesett abba a hibába, hogy megpróbálta a számokat és játékrendszereket romantikus sziruppal leönteni, Billy gyerekkori és kislányával töltött felnőttkori jeleneteiben azonban nagyon kilóg a lóláb. Ráadásul ennek ára sok fölösleges perc lett: két és negyed órájával a Pénzcsináló túl hosszú ahhoz, hogy folyamatosan lekösse a figyelmünket. A befejezés nyitva hagyása - néhány másodpercig úgy tűnt, van rá esély - a mozitermen túl is elgondolkodtató, mesteri megoldás lett volna. Sajnos a rendező ezt már nem merte bevállalni, mégis érdemként kell elismernünk a film szinte végig fenntartott kiszámíthatatlanságát.

Forrás: InterCom
Pénzcsináló | Philip Seymour Hoffmann

A szereposztás hiába sokat ígérő, Brad Pitt karizmatikus figurája csupán a helyén van, Philip Seymour Hoffmann pedig valószínűleg csak a Capote-val besöpört Oscar-díj emléke miatt vállalta be az edző szerepét, hiszen néhány jelentőségteli pillantáson kívül nem sok lehetősége van brillírozni.

A Pénzcsináló rossznak nem nevezhető, de egyenetlen, átlagos film, átlag feletti színészek átlagos alakításaival - pont olyan, mint a Beane által kitalált baseball. Szomorú az a szezon, amelyben ez a mű Oscar-esélyes tud lenni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK