Agyő, szerelem! - Az év hollywoodi szakításai

hollywoodi szakítások 2011
Vágólapra másolva!
Idén is búcsút inthettünk néhány álompárnak és persze könnyű kalandoknak is. Voltak, akik csak "időt adtak egymásnak", mások hosszú vergődésnek vetettek véget. Schwarzeneggernél és Demi Moore-éknál borult a bili, Clooney eszközölte a szokásos nőcserét. Facér lett Olivia Wilde, Justin Timberlake, Jennifer Lopez és Keira Knightley is.
Vágólapra másolva!

Demi Moore és Ashton Kutcher

Mindannyian aggódunk szegény Demiért, csontsoványra fogyott az utóbbi hónapokban. Hogy gondok vannak a házasságával, már egy ideje lehetett sejteni, de bizonyítékot csak egy szeptemberi esemény szolgáltatott. Ashton Kutcher épp a hatodik házassági évfordulóját "ünnepelte" azzal, hogy a felesége helyett egy 22 éves szőkeséget vitt az ágyába - aki aztán világgá is kürtölte a kalandot. Demi még várt két hónapot a válókeresettel, végül beadta.

Forrás: AFP

Miután házasságuk alatt egyikük sem ódzkodott a nyilvánosságtól, és magánéletüket a Twitteren is megosztották, most sem menekülhetnek a kíváncsi tekintetek elől. Kutchernek ez nem is jelent terhet, inkább felszabadultnak látszik, Moore viszont legszívesebben elbujdokolna. Sokat próbált hollywoodi barátnők - Jennifer Aniston, Salma Hayek és Lucy Liu - igyekeznek tartani benne a lelket, és rávenni arra, hogy professzionális segítséget kérjen. Bár rajongói szerint itt lenne az ideje, hogy megváltoztassa a Twitter-nevét Mrs. Kutcherről Demi Moore-ra, ő ezt egyelőre nem tartja fontosnak. Kutcher viszont végleg eltépte a köteléket azzal, hogy levette a jegygyűrűjét.

- - -

Jennifer Lopez és Marc Anthony

Forrás: AFP

A bűvös hetedik év. Bár hivatalosan még nem váltak el, júliusban bejelentették, hogy hét éven át tartó házasságuknak vége, külön költöznek egymástól. Ikreik - Emme és Max - az anyjuknál maradtak, és eddig nem is volt vita az elhelyezésükről. Amióta azonban Lopez összejött 24 éves háttértáncosával, Casper Smarttal, már nem olyan barátságos a helyzet. Marc Anthony legutóbb kijelentette, hogy nem engedi az ikreket olyan autóban utazni, amelyet Smart vezet, mert a táncost többször büntették gyorshajtás vagy jogosítvány nélküli vezetés miatt, egyik ügyéből még börtönbüntetés is lehet. Lopez azonban látványosan élvezi az életet fiatal kedvesével, és mindenhová magával viszi. A válás jogi lezárását sem sürgeti, annál is inkább, mert a vagyonelosztás még komoly gondokat okozhat neki. Egy rakás házuk és közös vállalkozásuk van a volt férjével.

- - -

Zooey Deschanel és Ben Gibbard

Még Magyarországon is fájdalmasan érintett pár indie-rajongót, hogy Zooey Deschanel novemberben elvált Ben Gibbardtól, akihez két év házasság és három év szerelem fűzte. Különösen meglepő volt ez annak fényében, hogy mindketten az egymás iránti gyengéd érzelmeikről papoltak különböző interjúkban.

Forrás: AFP

Gibbard még októberben is azt nyilatkozta a New York Magazine-nak, hogy Zooey-t már akkor kinézte magának, amikor csak távolról, színésznőként és énekesnőként figyelte. Amikor kiderült, hogy ugyanahhoz a zenei ügynökhöz tartoznak, rajta keresztül rástartolt. "Már attól összecsináltam magam, hogy hozzám szólt" - mondta. Zooey pedig azt vallotta be az iVillage-nek, hogy rosszul tűri, ha a férje hosszan turnézik, de a telefont még így is nehezére esik felemelni. Nos, ebben az évben csak az USA-ban turnézott Gibbard, és stúdióban dolgozott együttese, a Death Cab for Cutie hetedik albumán, és Zooey-nak sem kellett sokat utazgatnia, mert csak a New Girl című tévésorozatán dolgozott. Közös sajtóközleményük szerint harmadik fél sem került a képbe, a válás békésen és barátságosan zajlott.

- - -

Tea Leoni és David Duchovny

Soha nem szabadna abban a hibába esni, hogy egy színészt azonosítunk a szerepével, de David Duchovny esetében tényleg nehéz elvonatkoztatni a Kaliforgiá-ban játszott karakterétől - különösen, amikor szexfüggőségről és csiki-csuki házasságáról lehet hallani. Tea Leonival nem először jelentették be júniusban, hogy egy kis szünetet tartanak (a házasságuk idestova 14 éve tart).

Forrás: AFP

2008-ban Duchovny még egy szexelvonókúrára is befizetett, hogy megmentse a kapcsolatukat. Pár hónap különélés után aztán úgy tűnt, akkor sikerült. És idén nyáron sem azt jelentették be, hogy örökre elválnak útjaik, csak hogy megint adnak egy kis időt egymásnak. Azóta többször látták őket együtt - a gyerekeikkel és azok nélkül is. Szóval tényleg tisztára Hank Moody/Karen a páros.

- - -

Amanda Seyfried és Ryan Phillippe

Ryan Phillippe a tavalyi listánkon is szerepelt, akkor Abbie Cornishtól búcsúzott. Amanda Seyfriedhez tehát alig hét hónapos szerelem fűzte, az is két részletben. Kate Hudson halloweeni partiján találkoztak először tavaly októberben. Idén februárban tartották az első szünetet a kapcsolatukban, és mire újra összejöttek, nyilvánosságra került a hír, hogy Ryan Philippe-től vár gyermeket az előző barátnője, Alexis Knapp.

Forrás: AFP

Ennek ellenére a kapcsolat még júniusig kitartott. És mire véget ért, már semmi sem maradt belőle, harag vagy keserűség sem - üzenték az érintettek. Seyfried egyetlen fontos tanulsággal gazdagodott: többé nem akar hírességgel járni. "Amíg Ryannel voltam, mindenhová követtek minket" - panaszolta a Glamournak. Állítólag valóságos pánikrohamot váltott ki belőle, hogy nincs igazi magánélete, ezért orvoshoz fordult. Az igazi támaszt azonban volt barátja, a Mamma Mia-beli egykori partnere, Dominic Cooper nyújtotta. "Dom a legkedvesebb ember a világon, és a legjobb barátom" - nyilatkozta sokatmondóan.

- - -

Andrew Garfield és Shannon Woodward

Forrás: AFP

Rögös út vezet a sztárstátuszig, és közben általában elhullik egy-két barát vagy barátnő. Andrew Garfield is elhagyta a magáét az úton. Három évig voltak együtt Shannon Woodward sorozatszínésznővel, és közben Garfield elképesztő karriert futott be. Úgy tűnik, a kaput az tette be nekik, hogy Garfield a filmforgatások miatt alig látta a barátnőjét, A csodálatos Pókember felvételei alatt pedig már telefonon sem kereste. Woodward még nem tekinti véglegesnek a szakítást, de a másik fél már messze jár.

- - -

Hayden Panettiere és Vlagyimir Klicsko

Forrás: AFP

Micsoda polgárpukkasztás, öröm volt nézni! A pöttöm szőkeség, akinek még a gyermeki arcára is emlékszünk, és a marcona ukrán bokszisten. Kár, hogy csak két évig tartott, lett volna benne több is, ha nincsenek földrajzi korlátok. Egy óceánt kellett volna legyőzniük. Ezt mindketten megerősítették, és fájó szívvel adták vissza egymás szabadságát. Még a szakítás szót is túlzásnak ítélik: egyszerűen csak más irányba vitte őket az útjuk. "Még ha úgy is döntöttünk, hogy a különválás jobb lesz számunkra, hatalmas szeretetet és tiszteletet érzünk egymás iránt, és közeli barátok maradunk" - nyilatkozták. De szép.

- - -

Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver

Ez viszont nem volt szép, mondhatni rondára sikeredett. Mert olyat már hallottunk, hogy valakinek balkézről születik egy gyereke. Olyat is, hogy azt egy életen át eltartja, és eltitkolja. De olyat, hogy mindezt egy fedél alatt teszi, mert a gyermek anyja a család házvezetőnője, ilyet azért még nem pipáltunk a sztárvilágban. Schwarzinak ezzel egy 25 éves házasságot sikerült leértékelnie és porrá zúznia.

Forrás: AFP

Maria Shriver májusban nyújtotta be a válókeresetet, és az alábbi nyilatkozatot tették közzé magyarázatként (amire egyébként nem is volt szükség): "Az utóbbi időben nagy változásokon mentünk keresztül emberileg és szakmailag is. Rengeteg gondolkodás, töprengés, beszélgetés és ima után együtt jutottunk erre az elhatározásra. Már most is külön élünk, de dolgozunk a kapcsolatunk jövőjén. Továbbra is közösen neveljük a gyermekeinket, ők a fény és a középpont az életünkben." Hogy szakmailag milyen változásról van szó, az elég homályos. Az látszik csak, hogy ha a további politikai pálya fényévnyi távolságba is került Schwarzenegger számára, Hollywood tárt karokkal várta vissza.

- - -

Renee Zellweger és Bradley Cooper

Forrás: AFP

Renee Zellweger szingliélete nem akaródzik véget érni. Talán a Bridge Jones harmadik epizódjának reklámozásához ez még jól fog jönni, de hogy őt boldoggá tenné, az kétséges. Hollywood legújabb szívtipróját két évre stoppolhatta (épp arra az időszakra, amíg befutott), de márciusban már visszaadta a szabadságát. Persze egyikről sem értesítette a sajtót, és a közös nyilvános megjelenéseket is mindvégig kerülték. Úgyhogy maradnak a találgatások. Coopert megvádolták azzal, hogy Sandra Bullockkal és Jessica Biellel csalta meg Zellwegert, és hogy azóta Jennifer Lopezzel jár - ez utóbbira van csak egyértelmű cáfolat. Zellwegerről azóta csak annyit tudni, hogy árulja connecticuti házát.

- - -

Jessica Biel és Justin Timberlake

Forrás: AFP

Megvolt a könnyes szakítós klip a giccses aláfestő zenével, amely után mindig jön a nagy kibékülés, de a visszatérés mégsem az örökkévalóságnak szólt. Idén márciusban elengedték egymás kezét - négy közösen eltöltött év után. Hollywood legjobb nője és legkapósabb fiatal sztárja most parlagon van. A szakításért sokan Mila Kunist okolják, akivel Timberlake meglehetősen sokat imitálta a szexet a Barátság extrákkal forgatásán, megejtő hitelességgel. A felek tagadnak, bár Kunis is épp idén mondott búcsút egy hosszú, komoly kapcsolatnak.

- - -

Mila Kunis és Macaulay Culkin

Forrás: AFP

Nyolc évig voltak együtt - ennyi idősen ez hosszú idő. Mila Kunis 19 éves korától járt az egykori gyereksztárral, és közben belőle is sztár lett. Amikor megismerkedtek, még kezdő színésznő volt, apró szerepekkel, tévés munkákkal, majd lassan, fokozatosan eljutott a csúcsig. Macaulay Culkin ezalatt az ellenkező utat járta be: egyre visszavonultabban élt, egyre kevesebb színészi munkát vállalt. A magánéletüket mindvégig sikerült megtartaniuk maguknak, csak néhány paparazzi- és partifotó készült róluk. A szakítás okairól sem szivárgott ki semmi - marad tehát a pletyka, hogy Justin Timberlake-nek is lehetett része benne, bár semmi nem utal arra, hogy azóta együtt lennének Kunisszal.

- - -

Sienna Miller és Jude Law

Hosszú történet. Még 2003-ban kezdődött, az Alfie forgatásán, ahol úgy egymásba habarodtak, hogy Law felrúgta érte a házasságát, és feleségénél hagyta három gyermekét. Három év és az eljegyzés után azonban csillapodni látszott a viharos szenvedély, mert akkor Law megcsalta Millert a gyerekei babysitterével. Így ért véget az első felvonás.

Forrás: AFP

Három évvel később találkoztak újra, amikor mindketten színházi szerepet vállaltak New Yorkban. Law-nak közben született egy gyereke Samantha Burke modelltől, Miller pedig majdnem hozzáment Rhys Ifanshez. 2009-ben aztán újra egymás karjában kötöttek ki, és közösen vásároltak házat is. A második felvonás két évig tartott, jóval kisebb sajtóvisszhang mellett, mint az első. A szakítás is csendben zajlott, senki nem csámcsogott rajta. Miller azóta a négy évvel fiatalabb kollégájával, Tom Sturridge-dzsel (Rockhajó) jár.

- - -

Olivia Wilde és Tao Ruspoli

Forrás: AFP

Olivie Wilde "felszabadulását" mindenki repesve várta, amióta csak megismertük a Dr. House-ban. Hollywood új bomba nője nem lehet egy olasz herceg felesége! A nyolcéves kapcsolat véget is ért februárban, és Wilde azóta habzsolja az életet - és a férfiakat. A pletykalapok tényként közlik, hogy megjárta azóta Bradley Cooper, Ryan Reynolds, Ryan Gosling és Justin Timberlake ágyát, a legújabb hírek szerint pedig most épp az Elhajlási engedély-ből és a Förtelmes főnökök-ből ismert Jason Sudeikisszel kavar.

- - -

Keira Knightley és Rupert Friend

Forrás: AFP

Kapcsolatukat megmérgezte a rivalizálás, mert Friend sosem érte el azt a státuszt, amelyet barátnője. 2005-ben ismerkedtek a Büszkeség és balítélet forgatásán, de Friend azóta sem futott be igazán, miközben Knightley-ból valódi A-listás sztár lett, egyre komolyabb filmekkel és szerepekkel. A szakításra már tavaly karácsony előtt sor került, de nyilvánosságra csak idén hozták. Knightley azóta Jamie Rightonnal, a Klaxons énekesével jár.

- - -

George Clooney és Elisabetta Canalis

Clooneynak bérelt helye van a szakítós listákon, ezért általában a szívünk sem fáj az elhagyott barátnőkért. Utólag még az is kétséges, valódi kapcsolat fűzte-e Elisabetta Canalishoz, és nem csak fizetett escorthölgy volt az olasz szépség. Canalis ugyanis több olyan botrányba keveredett, amelynek alapján feltételezhető, hogy ez a valódi foglalkozása.

Forrás: AFP

Az állítólagos szerelem másfél évig tartott, és nyilvánvalóan egyoldalú "szerződésbontással" ért véget, mert Canalis még egy héttel a szakítás előtt is azt ecsetelte egy olasz tévéműsorban, hogy milyen boldog. Clooney természetesen hamar továbblépett, és most sem a saját ligájából választott partnert. Az utóbbi hónapokban Stacy Keibler egykori pankrátorhölggyel villog a kamerák előtt. Úgy látszik, nem fél attól, hogy a jövő évi szakítását egy kiadós verés kíséri majd.