Danny Boyle szörnye Magyarországra jön

Vágólapra másolva!
Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, 127 óra) tavaly színpadra állította a londoni National Theatre-ben a Mary Shelley regényén alapuló Frankenstein-t, ami az évad egyik legsikeresebb előadása lett. Hogy ne csak a szűk londoni közönség férhessen hozzá, tavaly világszerte számos moziban leadták a színházi közvetítést, ami most végre Magyarországon is látható lesz.Benedict Cumberbatch mint a szörny és Jonny Lee Miller mint FrankensteinBoyle adaptációjában a Trainspotting Sick Boyaként megismert Jonny Lee Miller és a mostanában iszonyú lendületesen felfelé ívelő karrierű Benedict Cumberbatch (Hadak útján, Suszter, szabó, baka, kém) játssza a két főszerepet. A szereposztás érdekessége, hogy a két színész előadásonként cserélgeti Frankensteinnek, a tudósnak és szörnyteremtményének a szerepét. Szemben a legtöbb feldolgozással, Boyle szörnye nem pusztán egy primitív, ijesztően hörgő lény, hanem gyorsan tanul, és bőven beszél is.Budapesten a Frankenstein-t az Uránia moziban lehet megnézni július 9-én, hétfőn 19 órakor és július 16-án, hétfőn 19 órakor. A mozitól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 9-én Cumberbatch játssza Frankensteint és Miller a szörnyet, 16-án pedig fordítva. A kétórás, szünet nélkül leadott előadás angol nyelven zajlik, angol és magyar felirattal. A jegy ára 3600 Ft, itt lehet foglalni.Kiegészítés (2012.06.28.): A nagy érdeklődésre tekintettel két további előadást hirdettek meg: július 23-án, hétfőn és július 30-án, hétfőn is megtekinthető lesz a Frankenstein. 23-án a 9-ei szereposztás, 30-án a 16-ai szereposztás szerinti előadást lehet megnézni.Jonny Lee Miller mint a szörny és Benedict Cumberbatch mint FrankensteinKollégánk azt írta a színházi közvetítésről, hogy "a fényekkel és színpadi gőzzel való játék hatásos, különösen az Underworld kísérőzenéjével együtt, ami újabb visszakacsintás a Trainspotting-ra. ... Boyle filmjeihez hasonlóan a látvány ugyanannyira képes lekötni a figyelmet, mint a színészi játék, nincsenek üresjáratok, és a játékidő észrevétlenül röppen el".http://videa.hu/flvplayer.swf?v=38qpDnGwwTvvonBJ
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!