Rémálmomban ne jöjjön elő ez a cirkusz!

2012.02.06. 15:31

Az Aglaja egy hatásos, néha szinte rémálomba forduló mese. A film kis gyerekszereplője még a hajánál fogva csüngő Ónodi Eszterrel is felveszi a versenyt.

Nem hittem, hogy a fájdalmasan rossz A miskolci boniésklájd rendezője, Deák Krisztina tud olyan filmet csinálni, amit nemcsak nézhetőnek, hanem egyes pillanataiban kifejezetten remeknek tartok majd. A Filmszemle utolsó premierjeként bemutatott Aglaja viszont bebizonyította, hogy érdemes volt még egy esélyt adni a rendezőnek. A film a fiatalon meghalt, román származású svájci írónő, Aglaja Veteranyi A gyermek a forró puliszkába esett című regényén alapul, és egy kislány felnőtté válását meséli el egy nagyon különleges és meglehetősen fájdalmas gyerekkoron át.

Forrás: Filmszemle
Ónodi Eszter, Keresztes Tamás, Bogdán Zsolt és Jávor Babett az Aglajá-ban

Aglaja (Jávor Babett) cirkuszoscsaládba születik Romániában, anyja (Ónodi Eszter) a társulat artistasztárja, apja (Bogdán Zsolt) bohóc. A gyökértelenség, a menekülés, az állandó veszélyérzet, sőt a halálfélelem kíséri a kislány életét a kezdetektől. Ez nem afféle glamúros, idealizált cirkuszálom, ellenkezőleg: a félelmet, az izzadtságszagot, a rivalizálást tapintjuk a produkciók mögött. Aglajával együtt leszünk tanúi halálos baleseteknek, szétmálló szerelmeknek. És az amúgy is nomád életet élő cirkuszoscsalád hamarosan menekült is lesz, megszöknek nyugatra, és a kislány ezt sem nagy felszabadulásként éli meg, csak annyit tud: őket hátrahagyott hazájukban halálra ítélték menekülésük miatt, és soha többé nem térhetnek vissza.

Forrás: Filmszemle
Jávor Babett az Aglajá-ban

Ha ismerjük a harminckilenc évesen öngyilkosságot elkövetett írónő történetét, a fájdalommal és elhagyatással teli gyerekkorban óhatatlanul is megsejteni véljük a jövőt, de ez a film nem a tragédiáról szól. Fantasztikus, hogy a filmesek megtalálták Jávor Babettet, a film első fele lényegében az ő szép, mélységeket rejtő tekintetén függ. Meg persze Máthé Tibor képein, aki ügyes beállításokkal, hatásosan, de nem sulykolva bevarázsol minket a kislány nézőpontjába, hogy egy idő után tényleg úgy érezzük, az ő tekintetén keresztül látjuk a néha-néha elbűvölő, de folytonos szorongást jelentő cirkuszi világot. Az egyik kedvenc pillanatom, amikor Aglaja és újdonsült barátja az egyik cirkuszos kocsi alatt ülnek, a kamera mögöttük lapul, és úgy látjuk a felnőttek elhaladó lábait, ahogy ők - mindenkinek van ilyen emlékképe gyerekkorából.

Forrás: Filmszemle
Ónodi Eszter az Aglajá-ban

Ónodi és Bogdán kettőse is nagyon erős, zaklatott kapcsolatuknak minden percét elhiszem. A játékidő felénél épp ezért kicsit megbicsaklik a lendület: Aglaját bentlakásos iskolába kényszerítik a svájci hatóságok, és mire onnan kikerül, szülei elváltak, ő pedig átváltozott Móga Piroskává. Szerencsére Móga is jó, és az ő tekintetében is van mit keresgélni, de a film veszít kissé az erejéből az első órát betöltő trió nélkül. Kárpótlásul visszatérünk Romániába, a jól fényképezhető tengerpartra, egy tarkabarka társulatba, ahol a meztelenkedő Jordán Adéltól kezdve a kígyót keblén melengető Lázár Katin és a harsány Esztergályos Cecílián keresztül az erkölcstelen Kamarás Ivánig mindent bedob nekünk a rendező, hogy ne unatkozzunk.

De mindez csupán szórakoztató, ám felszínes figyelemelterelés, továbbra is csak anya és lánya igazán érdekes. Kapcsolatuk változó dinamikáját, az átrendeződő erőviszonyokat elegánsan, szájbarágósság nélkül mutatja be a film, ami aztán Aglaja nagy döntésében csúcsosodik ki: továbbvinni a családi tradíciót vagy saját útra lépni? És ahogy az Alexanderplatz fölé emelkedik a kamera, és magunk mögött hagyjuk a cirkuszosokat, úgy érezzük: ez egy kerek mese volt.