"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel

2012.02.07. 21:50

Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti filmről ő is elismeri, hogy nehéz megnézni, de neki Prágáról a magát felgyújtó forradalmár jutott eszébe. Fancsikai Péter mesél a pornócastingról, hogy miért utálja, ha felismerik az utcán, és megtudjuk, miért jó olyan produkciókat csinálni, amelyet csak az lát, aki szerepel is benne. Kiderül, miért voltak meglepve a krétakörösök, amikor eltűnt a tízezres rajongótáboruk, és megsejtjük azt is, mi köze Jézusnak a műhímtaghoz. Interjú.

Legtöbben a Tibor vagyok, de hódítani akarok főszereplőjeként ismernek. Hogyan kerültél bele abba a filmbe?

Amatőr színjátszó voltam, jártam drámastúdióba, és jellemző volt, hogy rendezők, akik gyerekszereplőket kerestek, eljöttek megnézni az előadásainkat. Először a Sorstalanság-ban kaptam egy 8-10 forgatási napos mellékszerepet 15-16 évesen, igazából onnan indult el a dolog, mert megismertek gyártásvezetők és castingdirektorok. A többi film már közvetlen megkeresésből jött. Ez így ment egy darabig, aztán ettől elfordultam, akkor már nem akartam színész lenni. A főiskolán azért felvételiztem színész szakra, de félbehagytam a felvételit, mert közben felvettek a dramaturg szakra, illetve a MOME-ra is, fotó szakra. Jártam két évet a dramaturg osztályba, de aztán ráuntam, így végül a MOME-n kötöttem ki. A színészetből átmentem a filmkészítés technikai és a képi oldala felé: fotózás, videózás, vágás. Mostanában sok grafikai munkát is csinálok. Már nem is hívnak színészkedni, vagy csak nagyon ritkán.

Melyik szakot végezted a MOME-n?

Most diplomázom. Régen videószaknak hívták, most média designnak. Komolytalan az egész, de most hogy keresztül-kasul bejártam a művészeti felsőoktatást, szeretnék túl lenni rajta, hogy soha ne mondja senki, hogy nincs diplomám. Eredetileg a filmrendező-szakra felvételiztem 2006-ban Enyedi Ildikó és Máthé Tibor osztályába. Jelentkeztek ezren, a végén maradtunk 15-en, és abból felvettek nyolcat. Furcsa sztori volt, mert először azt mondták, hogy fel vagyok véve, aztán meg azt, hogy mégsem. Az a poén, hogy ebben a filmben ugyanazokkal az emberekkel dolgoztam, akikkel akkor együtt felvételiztem.

Hogyan tekintesz vissza a színészi időszakra? Szereztél olyan tapasztalatokat, amelyek hasznosak voltak?

Abszolút. Azt, hogy tudom, hogy néz ki egy forgatás, hogy épül fel egy forgatási nap, ennek az időszaknak köszönhetem. Nagyon érdekelt a technikai része, mindig többet bandáztam a világosítókkal, mint a színészkollégákkal.

Még felismernek ezekből a filmekből?

Persze. Köszönhetően annak, hogy az említett Tibor-t konkrétan hetente leadja a nem tudom, milyen tévé, és a pofám sem változott annyit, hogy ne azonosítsanak. Ha rövidebb a hajam, akkor kevesebben ismernek fel, de amúgy lépten-nyomon, főleg a 14 éves korosztály, de még az idősebbek is olykor. Múltkor volt egy rendőrségi ügyem, és a rendőr mondta, hogy nahát téged ismerlek, te voltál a Mansfeld - ez a kevés kivétel egyike, amikor nem a Tibi jut valakinek eszébe.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

Hogyan kezeled ezeket a szituációkat?

Valószínűleg nagyon szarul. Annyira unom már, hogy vagy letagadom, vagy undok vagyok. Idegesít, hogy annyifelé dolgoztam az elmúlt években: miért kell még mindig ezekkel jönni? Amiről szó van, az 17 éves koromban történt, most meg vagyok 25. Olyasmivel azonosítanak, amihez már tényleg semmi közöm. Mostanában megpróbáltam egy kicsit jobb fej lenni, rábólintok, hogy igen, én vagyok az, szevasztok, köszi.

Már bánod, hogy szerepeltél ezekben?

Nem bánom. Egy valamit már köszönhetek a filmszakmának: megtanultam, hogy a döntéseknek következményük van. Az más, ha benne vagy a Família Kft.-ben, évekig látják a fejedet, és mondjuk a Spáh testvéreket még ma is felismerik, mint az, hogy összesen egy filmet csináltál, amit egyszerűen nem lehet kitörölni. Persze mindkettő az értelmetlen beskatulyázásról szól, de soha nem gondoltam, hogy egyetlen filmmel is ennyire letörölhetetlenül rajtam maradhat egy szerep. Ha harmincéves koromban is még mindig a 17 éves kori önmagammal azonosítanak, akkor elmegyek innen. Na jó, ez vicc.

Mostanában játszottál filmben?

Legutóbb a The Raven című amerikai filmben játszottam, amit most tavasszal fognak bemutatni, John Cusack főszereplésével. Ez egy ilyen "megélhetési-bűnözés" kategória, amikor egy forgatási nap alatt megkeresem a havi fizetésemet egy három mondatos szereppel. Belovagoltam valami bálterembe halál-jelmezben, aztán lelőttek a lóról - illetve persze a kaszkadőrt, Lezsák Levit, aki valahogy szinte minden filmben a dublőröm volt eddig. Aztán sebesülten fetrengve átadtam valami üzenetet Luke Evansnek, meg még néhány számomra ismeretlen angol színésznek. Egyébként ezekben az amerikai filmekben jellemzően vagy üzenetet hozok, vagy lelőnek. Ebben sikerült egyszerre mindkettő. Azóta nem is hívtak mondjuk.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

Hogyan kerültél Schilling Árpád bűvkörébe?

Nagyjából öt évvel ezelőtt - de én ezt nem nevezném bűvkörbe vonódásnak. Az ismeretségünk a kezdetektől fogva szakmai alapú volt. Meghirdetett egy workshopot az egyik elhagyatott komáromi erődben a magyar nyelven tanuló színművészetisek részére. Erre nagyon szerettem volna elmenni, mert nagy Krétakör-rajongó voltam, elég sok előadást láttam. Elmentem ebbe a táborba, ott voltunk 75-en diákok, és Árpád mint táborvezető. Az volt az utolsó évada a Krétakör Színháznak; már évad elején tudták, hogy feloszlik a társulat, de azért a meglévő előadásokat még játszották. A tábor része volt annak az útkeresésnek, ami a társulat feloszlatásától, és az új alapokra helyezett Krétakör létrehozataláig tartott, és még jelenleg is tart. Schilling találkozni akart új arcokkal, kíváncsi volt arra, hogy milyenek lehetnek a frissen végzett vagy még padot koptató színművészetisek, hogyan gondolkoznak a színházról és benne magukról. Két és fél héten keresztül mindenféle jeleneteket csináltunk, színházi formákkal kísérleteztünk, nagyon jól éreztem magam, és elég sokat dolgoztam. Akkor már kifele tendáltam ebből a klasszik színházi és filmes világból, és nagyon tetszett az a gondolkodásmód, ahogy ő megpróbált az addigi történetében váltást csinálni. Vége lett a tábornak, és ősszel felhívott, hogy van-e kedvem csatlakozni ilyen jellegű workshopokhoz, ahova már meghívásos alapon érkeztek az emberek. Kéthavonta, havonta elvonultunk valahova vidékre, és adott témákra, adott formai ötletekre építettünk különféle színházi dolgokat. Ez tartott egy évig, és azzal zárult le, hogy 2008 tavaszán kimentünk Párizsba, és ott mutattunk egy happeninget ezekből az anyagokból az MC 93 Bobigny színházban, amely visszatérő helye volt a Krétakörnek. Ezután mondta Árpád, hogy szívesen folytatná a velem való munkát, ha én is így gondolom, és akkor állandó szerződéssel bekerültem a Krétakör operatív stábjába.

Mi lett a beosztásod?

Akkor az archívumot, az egész Krétakör-történetet kezdtük el felgöngyölíteni Gulyás Marci kollégámmal, aki most már az ügyvezető. Gyakorlatilag a ranglétra legalján jöttünk be, szekrényeket pakolásztunk, de aztán mindenféle munkában partner voltam, és egyre inkább kiderült, hogy a vizuális ügyekhez értek jobban. Csináltunk 2009-ben egy gigaprojektet, ez volt A szabadulóművész apológiája, abban volt két nagy installáció, és annak a résznek én voltam a koordinátora. Volt egy komplett filmforgatás, Erdély Matyi volt az operatőr, Ágh Marci a díszlettervező, és abban én voltam kvázi a gyártásvezető, de alkotótársként is részt vettem benne. Egyre inkább a mozgóképes irányba mentem el, és ez mostanra oda jutott, hogy én vagyok a médiaműhely vezetője. A Krétakör most úgy néz ki, hogy van egy előadó-művészeti műhely, amit Árpád és Gulyás Marci vezetnek, és van a médiaműhely, aminek én vagyok a vezetője, és ez áll belőlem és egy asszisztensemből. Ehhez kapcsolódnak azok az alkotótársak, akiket egy-egy projektre behívunk. Például a jp.co.de esetében egy teljes játékfilmes stáb.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

Utána megcsináltátok Budapesten is A szabadulóművész apológiájá-t.

A párizsi munkának egy összeszedett, szerkesztett, kitalált változatát csináltuk meg Budapesten egy évvel később. A fogadtatás eléggé vegyes volt, de erre fel voltunk készülve, nem ért váratlanul az esetleges értetlenség - olyannyira nem, hogy ezeket a reakciókat is megpróbáltuk beépíteni az akcióba. Az, hogy van egy képzőművészeti installáció, egy színházi előadás, egy film, és civilekkel létrehozott előadások a kilencedik kerület elhagyatott részein, és hogy ez az egész egy történet, ami március 8-ától tartott május 1-jéig, az nyilván erősen igénybe veszi a nézők figyelmét. De végül azért mégis csak voltak több mint 150-en, akik végig velünk tartottak. Volt, aki csak eljött az installációra, nem értette, vagy eljött csak a színházi előadásra. De nem akarjuk tagadni: attól, hogy nem arról van szó, hogy egy színpadon játszik X és Y, a Krétakör addigi több tízezres tábora döntően elzárkózott.

Ez meglepő volt számotokra?

Is-is. Schillingnek talán leginkább, mert ő azt gondolta, hogy az a közönség, amely a Krétakört szereti, annak a gondolkodásmód a fontos, és az másodlagos, hogy mikkel foglalkozunk, és az milyen formában valósul meg. Volt egyfajta ellenállás a közönség részéről: többen leiratkoztak a levlistánkról, a korábbi oszlopos nézők elfordultak tőlünk. Nyilván ez nekem más ügy volt, mint Árpádnak, aki előtte végigcsinálta azt a 13 évet a Krétakörrel. Nekem ez volt a kezdet, és egy olyan cégben kezdtem el dolgozni, amely mindenki számára nem létező volt. Amikor felhívtam valakit, mindenki azzal jött, hogy de hát a Krétakör már megszűnt, nem? Évekbe telt, hogy eljutottunk odáig, hogy ezt a kérdést kevesen teszik fel.

Azt hittem, hogy szándékosan le akartátok cserélni a nézőközönségeteket.

Persze az is benne volt, hogy nézzük meg, mi van rajtuk kívül, de nem arról van szó, hogy Árpád megutálta volna azokat, akik a Krétakör társulatot szerették. Nem volt olyan, hogy azok menjenek a picsába.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

De azért kicsit volt olyan is, nem? Nagy Zsolt mondta 2009-ben, hogy Schillingnek abból lett elege, hogy divat lett a Krétakör, és bármit csináltak, automatikusan faszának tartották.

Romboló szándék nem volt benne, csak az, hogy jó lenne, ha lenne egy új réteg, akiket eddig nem ismertünk. Ami mostanra már kialakult. Van egy csomó ember, aki vagy visszajött, és azt mondja, hogy ja, ez is a Krétakör? - és van egy csomó olyan ember, aki azért került ennek a közelébe, mert az a fajta színház nem érdekelte, ami akkor volt, de amivel meg most foglalkozunk, az számára érdekes, izgalmas.

Amikor elindult a közönség elszivárgása, akkor meginogtatok? Vagy nem volt visszaút?

Akkor kezdtünk el olyan projektekkel foglalkozni, amelyek jellegükből adódóan ki is zárták a hagyományos értelemben vett színházi közönséget. Ha egy borsodi faluban próbálunk meg etnikai feszültségeket színházi eszközökkel kezelni, arra ugye nem jöhetnek pesti nézők. Rájöttünk arra, hogy nem baj, ha egy projektnek ugyanazok a nézői, mint a résztvevői. Részben ezekből a tapasztalatokból fejlődött ki például a tavalyi Krízis-trilógia.

Honnan van minderre pénzetek?

Az elején volt az akkori Oktatási és Kulturális Minisztériummal egy 3 évre kötött közszolgáltatási szerződésünk, amelynek keretében évi költségvetést biztosítottak nekünk. A második évben indoklás nélkül már csak a háromnegyedét fizették ki, végül még kevesebbet. De ez 2010-ben megszűnt. Jelenleg mi is pályázunk, úgy, ahogy minden más független csapat, és akkor az éves Nefmi-keretből kapunk lóvét, amely a működésünk alig 10%-át fedezi. Aztán olyan van még, hogy az NKA ad pénzt szintén pályázat útján egy adott projektre. A legnagyobb bevételeink külföldről folynak be. Vannak olyan próbálkozások is, hogy külső megrendelésre csinálunk melókat, például második éve csinálunk a Heinekennek mértékletes alkoholfogyasztásra ösztönző kampányt - bár a munka jellegéből adódóan (egy alkoholgyártó kvázi kötelező jellegű kampánya az alkoholfogyasztás ellen) egy normális reklámköltségvetés tizedéből/huszadából készülnek ezek.

A Krétakör egyik társadalmi célú reklámja

Mire utal a jp.co.de címe?

Több dologból rakódott össze. JP kódnak olvasandó, azért van így írva, mert az jutott eszembe, hogy URL is tud lenni. A Prágai Quadriennálé felkérésére indult el az egész, ahol "intimitás és spektákulum" volt az alaptéma. Nekem Jan Palach története volt az egyetlen, ami eszembe jutott Prágáról, aki ugye 1969-ben felgyújtotta magát a Vencel téren. Azzal kezdtünk el foglalkozni, hogy párhuzamokat kerestünk Jézus és Jan Palach között, és erre épült fel egy teória, amit Hadas Miklós jegyez - ez egyébként el is hangzik a filmben. A JP-kód maga egy folyamat, amihez kell tizenkét ember, és kell egy cél. Tulajdonképpen egy közösség megalkotásának a folyamata. Az alcíme pedig az, hogy Balázs (18) filmje. Egy időben úgy volt, hogy ez lesz a rendes címe, mert az volt az elgondolás, hogy tulajdonképpen ő csinálja ezt a filmet magáról.

Te vagy feltüntetve rendezőként, és Schillinggel közösen jegyzitek a forgatókönyvet. Egy ilyen filmnél hogy kell elképzelni ezeket a tevékenységi köröket?

Az ő forgatókönyvírói szerepe az alapötletekben volt fontos, utána nagyon sok részletet én találtam ki. Ilyen téren kettébontható a film: van benne egy nagyjából előre kitalált rész, és egy filmes szempontból improvizatív rész. Egy alkotófolyamaton kellett végigmennünk azokkal a srácokkal, akik szerepelnek benne, amiből egy élő akció született a Quadriennálén. Közben nekünk erről úgy kellett forgatnunk, hogy az ne egy dokumentumfilm legyen arról, hogy mit csináltunk ott, hanem valahogy erről a közösségről szóljon. Árpád forgatókönyvírói szerepéhez a prágai folyamat megalkotása, az önkéntesekkel zajló munka kitalálása és kontrollja is hozzátartozott. Dramaturgként az utómunka alatt is végig szorosan együttműködtünk, egy csomó szerkesztési pont, vágás az ő ötlete volt. A Krétakörben mindig az van, hogy egy idő után nagyon nehéz megállapítani, hogy mi kinek volt az ötlete.

De azt te találtad ki, hogy legyen ez a film?

Erre is nehéz válaszolni, mert jött a prágai felkérés, mire elkezdtünk kitalálni egy filmet, ami tulajdonképpen összefogta volna a Krízis-trilógia mindhárom részét. Az egy drámatanárnőről szólt, aki elment falura, ott súlyos kudarc éri, ezért a végén felgyújtja magát. Egyszer csak ez elkezdett szétbomlani, hogy a tanárnő története legyen inkább külön, és csináljunk egy külön történetet a fiúra. Árpád ötlete volt, hogy film legyen ebből, mert akkor valami utóélete is lehet, és nem az van, hogy kétszer nyomtunk valamit Prágában, amiről senki nem tud semmit.

A jp.co.de előzetese

Miért kell nektek mindent agyonbonyolítani?

Nagyon sok esetben ez nem azért van, mert ne bírnánk egyszerűen gondolkodni, hanem azért, mert ezek összetett helyzetek. Azt mondják neked, hogy figyelj, van ennyi pénz arra, hogy csinálj valamit Prágában. És akkor elkezdesz gondolkodni, hogy van ennyi pénzed, mi érdekel téged a legjobban. Mondjuk szívesen csinálnál filmet, de ez egy színházi fesztivál. Valamit várnak, ami nem színház, de akció, te meg filmet akarsz csinálni. Teljesen máshogy néz ki, ha van a fejedben egy történet, azt le akarod írni, és meg akarod filmesíteni. De ha jön egy olyan input, hogy csinálj ezt is, azt is, meg amazt is, még ha te töltöd is ki a kereteket, az olyan, mint egy megrendelés. Majdnem olyan, mintha reklámügynökség lennél. Csak itt egy kicsit nagyobb alkotói szabadságod van (talán), mert nem egy konkrét terméket rendelnek meg tőled, hanem a brandet "veszik meg": te vagy a Krétakör, biztos ki fogsz találni valami őrületet. Persze hajlamosak vagyunk túlbonyolítani a dolgokat, és ebben Árpád a legdurvább motor, mert fáradhatatlan energiával tudja mindig újraírni a koncepciót azért, hogy még jobb legyen, vagy igazodjon a megváltozott körülményekhez, hogy friss legyen. Amióta vágjuk, ez a film már ezerféleképpen nézett ki.

Ha valaki meg akarja nézni ezt a filmet, milyen előképzettséggel kell rendelkeznie?

Szerintem nem kell hozzá előképzettség. Arra készülni kell, hogy ez egy kísérleti film, alapvetően kétszer két pólusa van. Kísérleti, mert játékfilmes és videóművészeti is, nagyobb szerepe van a kompozícióknak és a képeknek, mint általában egy játékfilmben. A másik oldalról pedig fikciós és dokumentarista is. Ezen a négy pilléren áll, és hol erre billen, hol arra. Ezek miatt egyféle befogadói stratégiával nem tudod végignézni a filmet, hanem tudni kell nyitottnak lenni. Ezzel nem azt mondom, hogy aki nem érti, az hülye, csak hogy nem könnyű megnézni. Nem hosszú, ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik.

Jó ötlet volt ezt a nagyjátékfilmek között bemutatni a Szemlén?

Mi végig úgy készítettük, hogy nagyjátékfilm. Valószínűleg másként gondolunk ezekre a kategóriákra. Nem gondolom hibátlannak ezt a filmet, de el tudom képzelni, hogy lehet ilyen nyelve egy nagyjátékfilmnek. A kérdésed ott válik el, hogy a szerint hívom ezt nagyjátékfilmnek, amit általában nagyjátékfilmnek hívunk, vagy a szerint, hogy én azt gondolom, hogy ez játékfilmnek tekinthető.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

Ha megmutatod száz embernek ezt a filmet, minimum 99 azt fogja mondani rá, hogy ez nem játékfilm.

Ez lehetséges, de nekem meg az az állításom, hogy ez is egy filmes nyelv. Mivel azt mondta Tarr Béla, hogy ő minden magyar játékfilmet be akar mutatni a Szemlén, ami készült tavaly, mi mondtuk, hogy speciel nekünk is van egy.

Tarr Béla megnézte?

Nem hiszem.

Az amatőr szereplők, akik benne vannak a filmben, mennyire voltak tisztában azzal, hogy miben vesznek részt? Például a polgármester asszony.

Elmondtuk nekik, amit akkor tudtunk a filmről. Hogy ez egy 18 éves fiú története, akinek valamennyire látjuk a gyökereit, a családját, látjuk, hogy mi az, amiben él, látunk egy falut, ami a mi értelmezésünkben Magyarországot szimbolizálja, és ebben szeretnénk, ha te, Ildikó, megszólalnál mint a falu polgármestere. Nem kell, hogy játsszál bármit, csak mondd el, hogy itt mi van. Ezeknek a civileknek már volt arról tapasztalata, mit jelent kamera elé állni, mert arról az Ároktőről beszélünk, ahol korábban az Új Néző projektet csináltuk a Kávával közösen, és ennek filmes részei is voltak.

És mondjuk azt is jó néven vennék, hogy abban a filmben, amelyben szerepelnek, van egy meztelen maszturbáló lány is?

Valószínűleg lenne olyan, akinek ez rosszul esne. Erről nehéz vitatkozni. Egyébként speciel pont Ildikóról azt gondolom, hogy simán oké lenne ez is, mert azt mondaná, "ti vagytok a művészek, a ti koncepciótok".

Forrás: Krétakör
Klaudia a jp.co.de című filmben

Egyébként ki a maszturbáló lány?

Ő egy pornószínésznő. Az volt az egyik legextrémebb, hogy pornócastingot kellett csinálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy jöttek lányok, és mindenki nyomott egy kört, hanem csak beszélgettem velük. Azt próbáltam lemérni, hogy melyikük a legértelmesebb. Hogy milyen testük van, az nagyjából látszott a képeken, az számított, hogy ki az, aki fel is fogja, hogy mit kell csinálni. Minden csajnak nagyon hízelgő volt, hogy ez egy film, és nem pornó. Volt egy lány, aki elmenekült, amikor megtudta, hogy itt maszturbálni kell, pedig amúgy pornós. Azt hitte, hogy színésznőként hívtuk, és amikor közöltük, hogy egy szólójelenet lenne - ezt is megtanultam, hogy így kell mondani -, akkor a csaj felugrott és elrohant. De Klaudia értette, hogy ez most valami fura álomszerű izé, és úgyis azt csinálta, amit egyébként is.

Mondtad, hogy a szereplők ingyen dolgoztak. Őt azért ki kellett fizetni?

Persze, ő nem az önkéntesek táborát erősítette.

A maszturbálós jelenetnél annyira vártam, hogy egy aranypéniszt húz majd ki magából a lány, és ezzel visszautalsz a Tibor-ra. Csalódtam, hogy fekete volt.

Ez nem jutott eszembe. Egyébként lehet, hogy volt nála aranyszínű is, de annyira nem is lehet látni, hogy mivel csinálja.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fancsikai Péter | Fotó: Magócsi Márton

Mi lesz a film utóélete? Hallom, Cannes és Locarno is érdeklődik.

Odaadtuk a cannes-i Kritikusok Hete szekciónak, és aztán egy másik szekcióból írtak, hogy töltsük ki az adatlapokat. Márciusban majd eljönnek a Trafóba, mert ezt a változatot még nem látták. És Locarnóból az egyik válogatónak tetszett. Persze ilyet már sokat hallottunk, hogy tetszik valami az egyik válogatónak, aztán nem lesz semmi az egészből. Nem vizionálok olyat, hogy ezek közül bármelyik helyre eljutna. De tök jó lenne benyomni a filmet ide-oda, és most jó szélirány, ki lehet használni, hogy nagyon figyel Magyarországra a nemzetközi sajtó.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Mostanában több filmjét is megnéztem Nicolas Winding Refnnek. A Pusher-trilógiát, a Bronson-t, a Drive-ot. Kicsit rákattantam. Ha egyszer csinálnék még egy szokványosabb játékfilmet, akkor ez a zsánerszerűség is nagyon érdekel. Winding Refnnél érdekes, hogy hogyan használja a zsánereket, és az nem egy elvetendő dolog, hogy egy filmnek adni egy zsánert, és annak a szabályai szerint működtetni. Egyébként Lars von Trier is ezzel játszik, csak ő kifeszíti ennek a kereteit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK