Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a legemlékezetesebb filmeket, amelyekben különös szexuális szokásokkal bíró figurák tobzódnak. A balesetfétis, a szadomazo, a nekrofília és a pisiszex is terítékre kerül felnőtt olvasóinknak szánt összeállításunkban.

A nap szépe (Belle de Jour, 1967)

Bunuel filmjében a csodálatos Catherine Deneuve alakítja Séverine-t, egy orvos feleségét, aki látszólag maga a megtestesült elegancia és hideg távolságtartás, sőt frigiditás, férjével ugyanis nem képes a szexre. A jégkirálynő külső mögött azonban vad mazochista fantáziák tombolnak: a szőke szépség főleg arról álmodozik, hogy kikötözik és alaposan elverik korbáccsal.

 

Az ellentmondást polgári életmódja és vágyai közt azzal oldja fel, hogy elmegy egy luxusbordélyba prostituáltnak, és összejön egy bűnözővel, aki képes valóra váltani a fantáziáit. A film erejét igazából a Deneuve jeges szépsége és a figura (társadalmi megítélés szerint legalábbis) mocskos vágyai közti nyugtalanító ellentmondás adja, no meg a kétértelmű befejezés, ami bizonytalanságban tart minket azzal kapcsolatban, hogy Séverine vágyai végül is hova vezettek.

* * *

Kék bársony (Blue Velvet, 1986)

David Lynch szürreális beütésű filmjében természetesen a szex sem hétköznapi. Az amatőr nyomozónak felcsapó főhős (Kyle MacLachlan) veszélyes és meglehetősen furcsa szexuális szokásokkal rendelkező figurák közé keveredik. Belopózik egy nő (Isabella Rossellini) lakásába, aki hamarosan késsel kényszeríti szexuális aktusra, ám mielőtt még erre sor kerülhetne, felbukkan a színen Frank (Dennis Hopper), a pszichopata bűnöző, aki elkezd erőszakoskodni a nővel, egy orvosi eszköznek tűnő maszk segítségével valamilyen gázt szippant fel, amitől módosult tudatállapotba kerül, aztán teátrálisan meglovagolja, majd ütlegeli a nőt.

 

A groteszkbe hajló jelenetet nehéz komolyan venni, de állítólag Lynch is viccesnek találta: Rossellini elmesélése szerint a felvétel közben folyamatosan elröhögte magát. A brutális Frank szerepét több színész is visszautasította, amin nem vagyunk teljesen meglepődve - de azon sem, hogy a szélsőségeiről ismert Hopper viszont azonnal rácuppant a lehetőségre.

* * *

Keserű méz (Bitter Moon, 1992)

Bár a filmben is bőven vannak merészen erotikus pillanatok, és az egészet vészjósló hangulat lengi be, senki sem vádolhatja Roman Polanskit azzal, hogy túlzásba esett: a film alapjául szolgáló Pascal Bruckner-regényben sokkal hajmeresztőbb dolgok is vannak (például székletevés), amiket a rendező kihagyott az adaptációból, a filmben a lepisilés a csúcs. A történet középpontjában két pár áll: a tisztes, elfojtós angolok (Hugh Grant és Kristin Scott Thomas), illetve a félelmetesen erotikus kisugárzású francia nő, Mimi (Emmanuelle Seigner) és tolószékes amerikai párja (Peter Coyote).

 

A film jelentős része abból áll, hogy az amerikai elmeséli közös életét Mimivel az angolnak, aki borzongva szembesül vele, hogy mások nap mint nap olyan szadomazo kalandokat élnek meg, amiket ő még elképzelni se mert volna. A film baljós hangulatát talán nem is annyira a bemutatott kegyetlenkedések teremtik meg, hanem, hogy a nyugtalanító Seignerről (aki huszonhárom évesen hozzáment az ötvenhat éves Polanskihoz) mindazt el is tudjuk képzelni, amit a vásznon látunk.

* * *

Hideg csók (Kissed, 1996)

Lynne Stopkewich úgy ábrázolja a nekrofíliát, ahogy még sosem láttuk: nem betegségként, mégcsak nem is visszataszító szokásként, hanem lírai köntösbe öltöztetve. A film főhőse, Sandra (Molly Parker) már gyerekkorában is különös kíváncsiságot és vonzalmat érzett a halott dolgok iránt, és ünnepélyes temetést rendezett a halott kisállatoknak, felnőttként pedig egy halottasházban vállal állást és balzsamozást tanul.

 

A holttestek iránti erotikus vonzalmát a film szemérmesen, mondhatni finomkodva mutatja be, azt érzékeltetve, hogy Sandra számára szinte spirituális élmény az egyesülés a halottakkal. A drámai konfliktust nem is a lány különös szokása jelenti, hanem, hogy feltűnik a színen egy ijesztően élő férfi is. A kérdés, hogy Sandra le tud-e mondani a halottakról egy igazi szerelem kedvéért, vagy esetleg összhangba tudja-e hozni valahogy kétféle vonzalmát.

* * *

Karambol (Crash, 1996)

A J. G. Ballard azonos című regénye alapján készült David Cronenberg-film a parafíliák (amikor a szexuális örömöt valamilyen nem szokásos tárgy vagy helyzet váltja ki) egy alfajára, a balesetfétisre koncentrál. A ténylegesen létező fétis lényege, hogy az illető közlekedési balesettől vagy más katasztrófától, például tűzesettől jön szexuális izgalomba, a Karambol figurái pedig kifejezetten az autóbalesetekre izgulnak.

 

A hagyományos szextől megcsömörlött James Ballard (James Spader) és felesége megismerkednek egy csapat különös és kissé félelmetes alakkal, akik autóbalesetek megrendezésében és újranézésében lelik örömüket. Ballard és a csoport egyik tagja (Holly Hunter) viszonyt kezdenek, aminek kulcsfontosságú része, hogy mindig autókban szeretkeznek, aztán a férfi összejön egy másik nővel (Rosanna Arquette) is, aki egy baleset következtében a lábára erősített furcsa fémszerkezettel tud csak járni, és a combján szexuális célokra is remekül használható, hosszú forradás van. Ballard és felesége közös új szenvedélyük révén közelebb kerülnek egymáshoz, de Cronenberg nem hagy kétséget afelől, hogy ez a fajta szexuális szokás hosszútávon nem tesz jót az egészségnek.

* * *

Amerikai pszicho (American Psycho, 2000)

A Bret Easton Ellis 1991-ben megjelent, bizonyos országokban csak lefóliázva vagy tizennyolc éven felülieknek árusítható regényét több meghiúsult kísérlet után végül Mary Harron adaptálta. Az überbrutális könyvből lehetett volna egészen kemény horrorpornót is csinálni, de a rendezőnő érdekesebb utat választott, és a szatirikus elemekre helyezte a hangsúlyt, filmje nem annyira sokkoló, hanem épp olyan (szándékosan) üres, mint főhősének, Patrick Batemannek (Christian Bale) az élete.

 

A nőket megerőszakoló, kínzó és gyilkoló Batemanben persze nem csak a szexualitása a furcsa, de a filmből sok durva rész kimaradt, többek közt a könyv legbrutálisabb mozzanata, amikor a perverz sorozatgyilkos egy patkányt ereszt fel egyik áldozata hüvelyébe. Önimádó gesztusai viszont nagyon viccesen jelennek meg a filmben, egyik kedvenc pillanatunk, amikor a tükörben saját magában gyönyörködve, magának pózolva dug meg két prostituáltcsajt. Érdekes sztori a filmmel kapcsolatban, hogy a híres feminista újságíró, Gloria Steinem, aki sokszor szót emelt a könyv ellen és a filmadaptációt is ellenezte, a film bemutatásának évében hozzáment Christian Bale apjához.

* * *

A titkárnő (Secretary, 2002)

Az utóbbi években sajnálatosan eltűnt Steven Shainberg filmjét rendszeresen szerepeltetjük különféle listáinkon, mert egyedien, iszonyú érzékenyen, ugyanakkor játékos kedvességgel nyúl a szexuális kiteljesedés kérdéséhez. Maggie Gyllenhaal egy lelkileg sérült lányt alakít, akit öngyilkossági kísérlete miatt intézetbe küldenek, majd kikerülése után titkárnői állást kap egy kissé bogarasnak tűnő ügyvédnél (James Spader). Fokozatosan kiderül, hogy az idősebb férfit és a lányt egymásnak teremtette a sors: mindketten a szadomazóra gerjednek.

 

Irodai szexuális játékaikban előfordul fenékpaskolás, maszturbálás és megbilincselés is, de a legviccesebb talán az, amikor a lány borítékban egy földigilisztát küld a főnökének, hogy kiprovokálja a "büntetést". A filmben az az üdítő, hogy a mazochista lányt nem a szadista főnök áldozataként mutatja be, épp ellenkezőleg: a megnyomorított figura egyre inkább felszabadul és kiteljesedik attól, hogy végre kiélheti szexuális vágyait. Aztán a szerelem is beköszönt, de persze csak három nap pisiben ülés után.

* * *

Beszélj hozzá! (Hable con ella, 2002)

Pedro Almodóvar filmjében nem is maga a (meg sem mutatott) szex a furcsa, hanem annak alanya: a fülig szerelmes kórházi ápoló (Javier Cámara) az egyik ápolttal lép testi kapcsolatba, aki történetesen egy kómában fekvő táncosnő (Leonor Watling). A rendező, aki filmjeiben gyakran felvonultat meglepő szexuális aktusokat, itt azt a bravúrt hajtja végre, hogy ne ítéljük el az ápolót a tettéért.

 

A zavarodott fiú egyrészt tényleg azt hiszi, hogy kölcsönös szerelmi viszonyban áll a magatehetetlen nővel, másrészt magát az aktust jótékonyan elfedik előlünk, helyette szépséges eufemizmusként egy filmbeli filmet kapunk: a meglehetősen vicces, Zsugorodó szerető című fiktív némafilmet a 20-as évekből, amiben egy férfi összemegy, és bebújik alvó szerelme vaginájába. Csak később derül ki, hogy az ápoló valójában mekkora szívességet tett a betegnek.