Ahogy azt Angelina elképzeli

2012.03.05. 11:11

Dramaturgiai ügyetlenségek és naiv közhelyek tarkítják Angelina Jolie első rendezését, de az valóban süt belőle, hogy beletette szívét-lelkét a filmjébe. A vér és méz földje megáll a lábán, valakinek talán nem is lesz hiányérzete, ha megnézi. De a döccenők és apró hamisságok jelzik, rendezőjüknek a jószándék ellenére van még mit tanulnia. Az sem vált a film hasznára, hogy egy idealista amerikai próbált elmesélni egy balkáni történetet.

Vannak megtévesztő esetek, amelyek azt sugallják, hogy ha egy színész (Ben Affleck, Drew Barrymore vagy Clint Eastwood) megfelelő filmezési tapasztalattal beáll a kamera mögé rendezni, rögtön olyan filmet rittyent a vászonra, mint a legdörzsöltebb hollywoodi rókák. Vagy van egy másik félrevezető példa, amikor egy tajvani rendező (Ang Lee) előbb tökéletesen mesél el egy brit (Értelem és érzelem), majd egy vadnyugati (Brokeback Mountain) történetet, mintha a kultúrák között szabad volna az átjárás. Ez nem így van, és az összes kivétel csak a szabályt erősíti.

A színészből lett rendezők ugyanis ritkán kezdik a kamera mögötti munkát saját forgatókönyvvel, általában profi alapanyagból dolgoznak. És a külföldi rendezők is leginkább csak akkor mernek másik kultúrához nyúlni, ha irodalmi adaptációt készítenek, így van egy biztos fogodzójuk.

Angelina Jolie a mélyvízbe ugrott fejest. Elsőfilmes rendezőként saját forgatókönyvéből dolgozott, ráadásul egy olyan történetet mesélt el, amelyhez semmilyen személyes köze nincsen, nem hordozza a zsigereiben, hanem csak empatikus emberjogi amazonként figyelt fel rá. Hollywoodban éveket szokás dolgozni egy könyvön, az övéből ripsz-ropsz film lett. És bármilyen jószándékkal közelít is egy balkáni történethez, az ő amerikai naivitása mindenen átüt, és disszonanciát idéz elő a történet és a történetmesélő között.

A mesélő valahogy úgy képzeli, elmondhat egy történetet másodkézből, vagyis úgy, hogy ő is csak másoktól hallotta. "Képzeljétek, milyen a háború" - mondja, de ő is csak elképzelni tudja. Hatalmas empátiával, sok-sok történettel a tarsolyában, de azokkal a nagy, rácsodálkozó szemekkel, amik ilyen szörnyűséget még sosem láttak.

Úgy kezdi a mesét, hogy volt egyszer egy város, ahol a csajok ugyanúgy jártak bulizni, mint másutt. Jó, mondjuk ez egy olyan fura hely volt, ahol a rendőrök egyenruhában mentek randira, még ha éppen nem is voltak szolgálatban. (Vagy csak azért, hogy ne kelljen külön elmagyarázni, hogy az egyik főhősünk rendőr?) És aztán egyszer csak ugyanebben a városban a katonák kiürítettek egy tízemeletes panelt, és ott helyben agyonlőtték a férfiakat, a nőket meg szexrabszolgává tették. Egy perc alatt.

Forrás: Fórum Hungary

Eddig még nincs is nagy baj a filmmel. Átérezzük, milyen egyik pillanatról a másikra a legőrültebb szörnyűség közepébe csöppenni, miközben egész addigi életünk, a "normális élet" egy pillanat alatt fényévekre távolodik tőlünk. Nyilvánvaló, hogy úgy, ahogy volt, már nem is térhet vissza soha.

Nehezebb azonban a háború állandóságát ábrázolni. Amikor a háború rendje úgymond beáll, hétköznappá válik, ha meg nem is szokható mindennapokká. Megmutatni, milyen egy olyan táborba kerülni, ahol a nőket nap nap után tucatjával erőszakolják meg a katonák. Hónapokon, éveken keresztül. Érezhető, hogy Jolie-nak fontos volt, hogy ezt is megmutassa, mert . az ipari méretekben végrehajtott nőgyalázásnak, az emberi test és lélek ilyen végletes kifosztásának még nem szenteltek filmet. De Polcz Alaine Asszony a fronton című könyve ezerszer jobban megmutatta ugyanezt. Polcz nem másodkézből adta tovább, neki személyesen kellett megismernie az igazi emberi fertőt - azt, amelyik a háborúkban rendre felszínre tör -, és nem csak elmesélték neki.

Ráadásul Jolie azt találta ki, hogy nem is az elszenvedőt választja főszereplőnek, hanem azt, aki mindezt megússza, csak közvetlen közelről nézi végig. Alját (Zana Marjanovic) megmenti a gyalázattól az a katona, akivel még a háború előtt kezdett viszonyt. Exkluzív kurvát csinál belőle, de amit ő tesz vele, az nem erőszak, hanem szerelmeskedés.

Forrás: Fórum Hungary

Alja az egyik pillanatban emlékszik a fiúnak arra az arcára, amelyet a háború előtt ismert, a másik pillanatban pontosan tudja, hogy az élete függ tőle, és remeg a félelemtől. A film egyik nagy hibája, hogy számtalan közös jelenetük nem fejlődik sehová, nincs íve a kapcsolatuknak. Nem kerülnek közelebb, sem távolabb egymástól. Alja végig kiszolgáltatott a háború miatt, Danijel (Goran Kostic) végig kiszolgáltatott az érzelmeinek. A karakterek külön-külön sem változnak, az idő múlását csak Alja hajának növekedése jelzi. Danijel a háborúval kapcsolatban az első perctől kezdve bizonytalan, fényes katonai karrierjét pedig annyival magyarázzák, hogy az apja áll mögötte, miatta nincs esély arra sem, hogy önállóan gondolkozzon. (Noha Danijel már nem egy pelyhesállú kissrác, hanem harminchoz közeli felnőtt.)

Neki egyedül kellene egyébként a szerbeket emberivé, szimpatikussá tenni, mert a többiek mind megszállottak, nacionalisták, és semmibe veszik a nőket. A másik oldalon, a bosnyák muzulmánokén pedig mindenki ártatlan, nincs köztük egy picit is ellenszenves ember sem. Egy jó háborús filmben nem ilyen fekete-fehér a kép. Még Polcz Alaine is emlékezett rá, hogy voltak emberséges oroszok azok között, akik az ő testét használták. És egy olyan táborban, ahol csak a túlélés diktál, még az áldozatok között is dúlnak méltatlan harcok.

Forrás: Fórum Hungary 

Ugyanakkor tény, hogy Jolie nem finomkodik a háború ábrázolásával kapcsolatban, vállalja a kemény helyzeteket. Meghal a gyermekét féltő szülő, és meghal egy gyerek is. De amikor például Alja hosszú idő után találkozik a nővérével, akinek közben megölték a gyerekét, meglepő módon nem az anya szól Jolie-ból, hanem a hollywoodi filmes. Ahelyett, hogy a kisbabáját gyászoló nővér katatón arcáról olvasná le Alja, mi történt, a testvér hideg szavakkal meséli el a tragédiát, aztán még ő vigasztalja Alját. Teljesen hiteltelen.

És hát akadnak fájó közhelyek is, mint például, ahogy a búvóhelyen rejtőző muzulmánok esténként a gyertyafénynél a fegyvereiket tisztogatják, és szegényes vacsorájuk közben a félig átsült steakről fantáziálnak kedélyesen. Vagy amikor a szerb katona születendő gyermekének dedikálja a háborút, őérte teszi, hogy az utódok már békében élhessenek.

A jelenetek mindent a szánkba rágnak, és az egyes epizódokat sokatmondó, közeliben megmutatott arcok zárják le, mint a Barátok közt-ben. Találunk nem egy dramaturgiai hibát is, Alja például ugyanazon a rácson szökik meg végül, ahol egyszer már lebukott - az őrök úgy hagyták.

Forrás: Fórum Hungary

De ezek csak apró nüanszok, nem mindenki akad fenn rajtuk. A film végülis működik, van sodrása, amit Jolie szenvedélye hajt. És talált egy erős egyéniséget a női főszerepre. Nagy kár, hogy Zana Marjanovicot nem az anyanyelvén halljuk a magyar mozikban, hanem tört angolsággal, mert láthatóan nem jön természetesen a szájára. Több színészen pedig egyenesen azt lehet érezni, hogy egyáltalán nincsenek birtokában a nyelvnek. Az egyetlen, aki rendesen használni tudja a szöveget, az Rade Serbedzija, egy valódi hollywoodi színész.

És amióta csak kijöttem A vér és a méz földjé-ről, az motoszkál bennem, hogy ezek a színészek mekkora ellentmondást élhettek meg. Egyrészről életreszóló élmény lehetett nekik, hogy részt vehettek a világ legnagyobb sztárjának egyik legfontosabb munkájában, másrészről, ha ezt a filmet megmutatják a barátaiknak, azért kénytelenek lesütni a szemüket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK