Scorseséből előbújt a gyerek

A leleményes Hugo bájos mese, de felnőtt fejjel Martin Scorsesétől többet várnánk. Első gyerekfilmje csodás színészekkel, impozáns 3D-s látványvilággal, de soványka sztorival próbál meg ódát zengeni a mozi bűvöletéről. A film Scorsese életművében nem több, mint színes, kacskaringós széljegyzet, de a maga műfajában szórakoztató és emlékezetes darab. A gyerekek például el lesznek ragadtatva.

Érdekes, hogy a 2012-es Oscar díjátadó két legnagyobb nyertese egyaránt a moziba járást ünnepelte: a legjobb film díját nyerő francia The Artist - A némafilmes és a főként technikai Oscarokat begyűjtő A leleményes Hugo egyaránt azt az élményt próbálta elmesélni, hogy az életünkben milyen fontos szerepet játszik a képzelet és egyik legfontosabb ajzószere - a film. Scorsesének jobban sikerült mindezt elmondania. A némafilmes (kritikánk) kreatív módon idéz meg egy rég kimúlt mozgóképes stílust, de meg is reked ezen a szinten. Az általa közvetített érzelmek felszínesek, elsikkadnak egy átmeneti korszak változó filmes eszköztárának felmondása mellett. Persze a Hugó-ban is hiába keresnénk a bonyolult jellemrajzokat. De egyvalamiben mégis túlnő A némafilmes-en: a zsánerében jobban működik.

A történet egyszerű: egy különc kisfiú a két világháború közti Párizsban megismerkedik George Méliesszel, a valaha híres, de mára kiégett rendezővel (aki nemcsak hogy valós személy, de többek között ő készítette a filmtörténet első sci-fijét is) és kislányával, majd végül a filmezés bűvkörében magára - és családra - talál szülei elvesztése után. Martin Scorsese nem saját anyagból dolgozott (Brian Selznick A leleményes Hugo Cabaret című gazdagon illusztrált könyvét adaptálták), de nem nehéz észrevenni a gyerek főszereplőben (Asa Butterfield) a rendező gyerekkori énjét. Scorsese gyerekkorában asztmával küszködött, és amíg kortársai az utcán fociztak, ő szabadidejének nagy részét a moziban töltötte. Hugo szintén elzárt világban él: a párizsi pályaudvar óráit húzza fel. Óriási mechanikus szerkezetek árnyékában, csak általa használt vaslépcsők, nyirkos folyosók, szellőzőalagutak labirintusában közlekedik.

Hugo összehaverkodik a vele egyívású lánnyal, Isabelle-lel, (Chloe Grace Moretz), aki pontosan olyan barát, amilyet mindenki akar tízévesen. Együtt belógnak egy moziba, majd egy titokzatos, emberalakú gépezet (automaton) titkára próbálnak közösen rájönni.

A leleményes Hugo | Asa Butterfield és Ben Kingsley

Valakit vagy beszippant A leleményes Hugo meséje, vagy nem, ez majd elválik a moziban. Ahol viszont ettől függetlenül nem szabad fukarkodni a dicsérettel, az a színészválasztás. Még az olyan nyúlfarknyi szerepekben is, mint Hugo apja vagy nagybácsija, olyan ismert arcok tűnnek fel, mint Jude Law vagy Ray Winstone (Az ajánlat). A mostanság méltatlanul alulfoglalkoztatott Emily Mortimer (Plasztik szerelem, Harry Brown) ellenállhatatlan pályaudvari virágárusként, szívesen láttam volna őt sokkal többet a filmben. Különösen igaz ez Christopher Lee-re, megannyi horrorfilm kultikus sztárjára. Az, ahogy mogorván lenéz a pulpitusról a megszeppent Hugóra, az ifjúsági filmek legszebb pillanatait idézi: a felnőttek értetlenül, nagy bizalmatlansággal tekintenek a gyerekek külön világára.

A főbb szerepeket játszó színészek sem vallanak szégyent. Meglepő választás volt, de Sacha Baron Cohen (Borat) egyáltalán nem lóg ki a filmből árvákra vadászó állomásfelügyelőként. Ben Kingsley sem okoz csalódást. A Hugót megformáló gyerekszínész, Asa Butterfield, nagy szemeivel, fekete hajával a tipikus tinédzserproblémákkal még nem szembesülő Bud Cortra (Harold és Maude) hasonlít. Aki viszont még ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik, az Chloe Grace Moretz (Ha/ver). Ha van varázslat a filmben, ami mindenkire hat, akkor az ő. Mosolyából, gesztusaiból, egész lényéből csillapíthatatlan kalandvágy sugárzik.

A leleményes Hugo | Asa Butterfield és Chloe Grace Moretz

Könnyű rámondani A leleményes Hugó-ra, hogy bájos, aranyos, kedves film. Ennél fajsúlyosabb jelzőket azonban nehezen tudnék kierőszakolni magamból. Elsősorban gyerekeknek készült, és ez meg is látszik rajta. Van egy másodpercnyi cameója Scorsesének a filmben, amelyben fotográfusként fényképet készít Georges Melies-ről és feleségéről. Ahogy ez a pillanat is világosan megmutatja, mit akart ezzel a filmjével Scorsese, úgy minden más is egyértelműen ki van mondva A leleményes Hugó-ban. Egy felnőttnek izgalmasabb lett volna, ha a rendező többet hagy a képzeletre. Az viszont biztos, hogyha van gyerek a családban, akkor erre erősen ajánlott elvinni, ők imádni fogják a 3D-s látványt, Georges Melies trükkfilmjeinek bájosan naiv világát, vagy éppen az állomásfelügyelő burleszkbe illő bukdácsolásait.