Vágólapra másolva!
Hamarosan megérkezik a mozikba a hallatlanul népszerű Az éhezők viadala című ifjúsági regény filmváltozata. Ha szeretnéd az elsők közt látni, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzések azt mutatják, hogy Az éhezők viadala című sci-fi akciófilm óriási siker lesz, talán még az utolsó Alkonyat-filmet is felülmúlja majd a jegyeladásokat tekintve. Gary Ross (Pleasantville, Vágta) filmje Suzanne Collins népszerű ifjúságiregény-trilógiájának első kötetén alapul, és már most szinte biztosra vehetjük, hogy a folytatásokat is megfilmesítik majd.

Forrás: ecranlarge

A jövőben játszódó sztori szerint az Egyesült Államok helyén immár egy Panem nevű ország működik, ahol minden évben megrendezik a viadalt, amelyen huszonnégy sorsolással kiválasztott tizenéves fiú és lány küzd az életéért. A folyamatosan közvetített, vérre menő bajnokság végén csak egyetlen versenyző maradhat életben. A főhős egy Katniss nevű lány, akinek kisorsolják a húgát, de ő vállalja, hogy helyette beszáll a küzdelembe.

Katnisst Jennifer Lawrence alakítja, akit Oscar-díjra jelöltek a Winter's Bone-ért, de nagyszabású akciófilmben is szerzett már tapasztalatot az X-Men: Az elsők révén. Josh Hutcherson (Utazás a rejtélyes szigetre) Peetát alakítja, egy másik versenyzőt, aki a viadal kezdetén a tévé nyilvánossága előtt szerelmet vall Katnissnek, Liam Hemsworth (Az utolsó dal) pedig Katniss jó barátja, aki nem vesz részt a küzdelemben. A mellékszereplők közt felbukkan többek közt a kékhajú Stanley Tucci, a szőke parókás Woody Harrelson és a sok fülbevalós Lenny Kravitz is.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Josh Hutcherson szerepelt a Híd Terabithia földjére című filmben, amit Csupó Gábor rendezett.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt március 21-én szerdán 20 órára az Mammut mozi 9-es termébe (1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.).

Alföldi Judit, Bakos Gábor, Balás Orsolya, Baranyi Zsófia, Bartha Janka, Beke Csilla Réka, Bohács Alma, Csenge Tamara, Cser Anna, Farkas Krisztina, Fejes Fanni, Fekete Klára, Fókás Lili, Gaál Klára, Gelencsér Judit, Hajder Erika, Hart Anna, Herbai Ádám, Herbály Dorottya, Holka Borcsa, Homlok Renáta, Hornyák Krisztina, Horváth-Varga László, Jakab Henrietta, Jakubik Dominika, Jámbrik László, Jávorszky Mariann, Jónás Márton, Jónás Mónika, Juhász Jázmin, Kalivoda Lilla, Kamenszki Magdolna, Karacs Katalin, Karcag Gábor, Karsai Györgyi, Kilián Renáta, Király Katalin, Kiss Bence, Koczor Zsuzsanna, Kovács Anett, Kovács Kinga, Kovács Réka, Könczöl Anita, Lohan Gabriella, Márkus Lilla, Martin Knittel, Mátyás Edit, Mayer Zsófia, Megyesi Kata, Menkó Endre, Menyhárt Judit, Mészáros László, Mihóczy Mercédesz, Molnár Adrienn, Mosolygós Kinga, Naszvadi Emma, Németh Dézi, Németh Fruzsina, Németh Richárd, Németh Zsanett, Polaneczki-Káplár Katalin, Pörge Ágota, Pungor Helga, Rizek Gyöngyi, Romfa Éva, Schmidt Petra, Sipőcz Ildikó, Staniszewski Andrea, Szabó Izabella, Szépvölgyi Andrea, Szimilkó Eszter, Tamási Fanni, Támis Kata, Tanka Eszter, Tarnóczy Emese, Temesi Adrienn, Tóth Hajnalka, Tóth Ilona, Virág Mák Melinda, Zámbó Ildikó

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!