A Tükröm, tükröm szórakoztató mese, ami aranyosan idétlen poénjaival és csicsás képi világával egy pillanatig sem várja el tőlünk, hogy komolyan vegyük.

Mindjárt kezdem azzal a beismeréssel, hogy Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás, Halhatatlanok) korántsem tartozik a kedvenc rendezőim közé, vizuális túlburjánzását giccsesnek és felszínesnek tartom. A Tükröm, tükröm-ben viszont tartalom és forma szépen egymásra talál: a magát szerencsére egyáltalán nem komolyan vevő mesének tökéletes környezetet biztosít Singh szemérmetlenül eltúlzott, színpompás, magának külön figyelmet követelő képi világa.

Forrás: ecranlarge
Julia Roberts és Nathan Lane a Tükröm, tükröm-ben

Az ismert Hófehérke-történetet feldolgozó film egy mese a mesében megoldással kezdődik: a gonosz mostohát alakító Julia Roberts duruzsolja a fülünkbe a cselekmény előzményeit, amelyek lenyűgöző animáción elevenednek meg. Ez a vizuális stílusában a film egészétől izgalmasan elütő, gyönyörű képsor rögtön elcsavarja a fejünket, örömmel átadjuk magunkat a képek kényeztetésének (kár, hogy az "eye candy" kifejezésnek nincs frappáns magyar megfelelője, ez itt nemcsak a szem cukorkája, hanem egy egész lakoma), miközben a mostoha csípős megjegyzései megalapozzák az ironikus hangvételt.

A mostoha/királynő bejelenti, hogy ez itt az ő meséje lesz, és valóban, a film első felét abszolút Roberts uralja, aki kéjesen veti bele magát a jutalomjátékba. Roberts az utóbbi években egyre elveszettebb volt a vásznon, az Ízek, imák, szerelmek- és Larry Crowne-féle limonádék már iszonyatosan rosszul állnak neki, de a Charlie Wilson háborújá-t leszámítva rég nem kapott olyan szerepet, amiben alkalma lett volna valami izgalmasat mutatni magából.

Forrás: ecranlarge
Armie Hammer és Lily Collins a Tükröm, tükröm-ben

A mostohát mintha ráöntötték volna, korban is pont passzol hozzá, és ahogy önfeledten bolondozik, emlékeztet minket arra, hogy miért is szerettük meg annyira ezt a lányt bő húsz évvel ezelőtt. Eleinte Hófehérke (Lily Collins) el is sikkad mellette, de aztán, ahogy kibontakozik a szerelmi háromszögük a herceggel (Armie Hammer - tökéletes dalia, se több, se kevesebb), az ébenhajú árva apránként átveszi az irányítást a film felett, és egy idő után még döbbenetes szemöldökéről is megfeledkezünk.

Szerencsére itt semmi sem túl komoly: a herceg hol szerelmes kiskutyává változik, hol Hófehérke fenekét paskolja erotikus kardozásuk közben, a mostohának madárürüléket és férgeket is felvonultató kozmetikai kezelésen kell átesnie, az egyik fontosabb mellékszereplő pedig egy ponton átalakul csótánnyá. A film humora néhol gyermekded, de soha nem ostoba, és végig összhangban van az elképesztő látvánnyal, együtt azt üvöltik, hogy mindez csak játék, magadra vess, ha nem veszed a lapot.

Forrás: ecranlarge
Lily Collins a Tükröm, tükröm-ben

A (javarészt nyilván számítógépes grafikával létrehozott) díszletek és kosztümök egyszerűen lélegzetelállítók. A mostoha ruhakölteményei, a násznép színes serege, a palota berendezése, vagy akár a hét törpe magasságát ötletesen megnövelő szerkentyű, mind-mind döbbenetes látvány, és ezúttal nincs mit panaszkodni a sok cicomán, ide ez illik. A sötétebb részek is hatásosak, a varázstükröt például egy egészen egyedi, hátborzongató megoldással elevenítik meg, de amikor fekete mágiára kerül a sor, és két marionett bábu változik gyilkos szörnyeteggé, az is lenyűgöző. És még egy búcsúajándékot is kapunk a bollywoodi ihletésű, végtelenül aranyos finálé formájában.