Vágólapra másolva!
Daniel Radcliffe A fekete ruhás nőben megmutatta, hogy igazi színész, és az is kiderült, hogy rajongói a Harry Potter-sorozaton túlra is követték. Nem minden tinisztár ilyen szerencsés: megnéztük, hogyan alakult a Harry Potter, az Alkonyat, A Gyűrűk Ura és a Star Wars színészeinek karrierje a nagy franchise-ok után.
Vágólapra másolva!

Daniel Radcliffe

A Harry Potter-sorozat a világ egyik legismertebb és leggazdagabb fiatal sztárjává tette Daniel Radcliffe-et, aki 2010-ben már Nagy-Britannia leggazdagabb harminc év alatti híressége volt, 2011 nyarán pedig becsült vagyona kb. 48 millió fontra (kb. 16,7 milliárd forint) rúgott. Saját állítása szerint az első két Harry Potter-filmben még csak "felolvasta a szövegét", az Azkabani fogoly forgatásán, egyik, Gary Oldmannel közös jelenete után jött rá, hogy színész akar lenni. A Potter-filmekből nem igazán derült ki, hogy a három főszereplő milyen színészi képességekkel bír, de a vége felé Radcliffe-en már egyértelműen látszott, több árnyalatot képes megmutatni, mint a csak bambulásban jeleskedő Rupert Grint és a jókislányságba kicsit belemerevedett Emma Watson.

Forrás: ecranlarge
Daniel Radcliffe A fekete ruhás nő című filmben

Mielőtt az utolsó két Potter-filmre leszerződtek volna a főszereplők, volt egy kis elbizonytalanodás részükről, hogy végig akarják-e vinni a sorozatot. Valószínűleg ez az időszak szülte Radcliffe-nek az elhatározását, hogy kipróbálja magát színpadon is. 2007-ben az Equus című előadásban debütált a West Enden, Peter Schaffer darabjában - ebből 1977-ben kiváló filmet készített Sidney Lumet - egy zavart lelkű fiút alakított, aki megvakít hat lovat az istállóban, ahol dolgozik. A kritikusok dicsérték Radcliffe játékának fenyegető intenzitását, a közönség egy részét viszont inkább az fogta meg, hogy a varázslófiú egy hosszú jelenetben meztelenül játszik. Az Equus-t 2008 őszén a Broadwayn is bemutatták, aztán Radcliffe átmenetileg megvált a színpadtól Potter miatt, de az utolsó két film után visszatért. 2011 februárjától tíz hónapig játszotta a Hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben? című musical főszerepét, amelyben megint valami újat mutatott: énekelt és táncolt, annak ellenére, hogy szerinte csapnivaló a mozgáskoordinációja.

Forrás: ecranlarge
Daniel Radcliffe, John Huston és Elizabeth Olsen a Kill Your Darlings című filmben

A fekete ruhás nő az első Potter utáni filmje, amely nálunk ugyan 16-os korhatárbesorolást kapott, de az USA-ban csak 13-ast, így semmi nem akadályozta meg, hogy Harry Potter lányrajongóinak hada beüljön rá. Hogy egy kosztümös horror mennyire vonzza majd őket, az kérdéses volt, de hűségesnek bizonyultak: a többségében fiatal lányokból álló közönség az első hétvégén több mint 20 millió dollárt hozott a filmnek, ami mostanáig már több mint 110 milliót keresett világszerte. Ez igen szép eredmény, mert csak 30 millióba került, marketingköltséggel együtt. A kritikusok is elégedettek voltak Radcliffe-fel, úgyhogy jöhet a következő megméretés: a Kill Your Darlings, amelyben Allen Ginsberget, a legendás meleg beatköltőt formálja meg. Látszik, hogy igyekszik olyan szerepeket választani, amelyek a lehető legmesszebbre viszik Harry Pottertől, és egyelőre jól halad. És azon sem kell majd meglepődnünk, ha egyszer nem színészként tűnik fel a neve a stáblistán: a tavaly év végi hírek szerint forgatókönyvön dolgozik. Annyit árult el róla, hogy művészfilm lesz, és "senki nem akarja majd megnézni".

* * *

Emma Watson

Az már a Potter-sorozat közben világossá vált, hogy Emma Watsont más dolgok is érdeklik a színészet mellett, például a divat (beszállt a People Tree nevű fair trade-divatmárka egyik kollekciójának tervezésébe) és a modellkedés - 2005-ben, tizenöt évesen ő lett a legfiatalabb címlaplány a Teen Vogue címlapján. És bár a dupla Harry Potter-finálé forgatása miatt az érettségi után közvetlenül nem tudta elkezdeni az egyetemet, már akkor kijelentette, ha véget ért a Potter-sorozat, mindenképpen egyetemre megy. El is kezdett járni a neves amerikai Brownra, de 2011 tavaszán félbehagyta tanulmányait, hogy részt tudjon venni a Halál Ereklyéi második részének promóciójában. 2011 őszén Oxfordban folytatta az egyetemet, de a tervek szerint az idén lediplomázik a Brownon.

Forrás: ecranlarge
Emma Watson és Eddie Redmayne az Egy hét Marilynnel című filmben

Az említett 2007-es megingás idején eljátszotta első Potter-világon kívüli szerepét a Ballet Shoes című BBC-tévéfilmben, 2008-ban pedig a Cincin lovag című animációs filmben vállalt egy szinkronszerepet. A modellkedést is folytatta: 2009-ben a Burberry márka arca lett. De igazán persze arra voltunk kíváncsiak, Watsonból milyen színésznő lesz a Potter-széria után. Erre még csak félig kaptuk meg a választ: az Egy hét Marilynnel-ben szürke kisegér öltöztetőlányt alakít egy Monroe-film forgatásán, akivel ugyan elkezd randizni a főhős (Eddie Redmayne), de csak egy elsikkadó mellékszál az isteni Monroe mellett. A szerep meglehetősen alulírt, úgyhogy nem kizárólag Watsont hibáztatjuk, hogy teljesen jelentéktelen a filmben, és itt is marad a hermionés jókislányságnál, ami helyett nagyon látnánk már tőle valami mást.

Forrás: ecranlarge
Emma Watson és Logan Lerman a The Perks of Being a Wallflower című filmben

A jövő viszont izgalmasnak tűnik. A már leforgatott, az USA-ban ősszel mozikba kerülő The Perks of Being a Wallflower-ben egy középiskolás lányt játszik, aki bevezeti az ártatlan főhőst (Logan Lerman) a szex és a drogok világába. Már forog Sofia Coppola The Bling Ring című, megtörtént eset alapján készülő filmje, amely egy tizenéves rablóbandáról szól, akik hollywoodi sztárokat fosztanak ki részben azért, hogy testközelbe kerülhessenek velük. A Your Voice in My Head-ben újra David Yatesszel, az utolsó négy Harry Potter-film rendezőjével dolgozik, és Colin Farrell exbarátnőjét, Emma Forrestet alakítja, aki könyvet írt a volt pasijához és a haldokló pszichológusához fűződő viszonyáról. Utóbbit Stanley Tucci játssza. És végül várhatjuk az élő szereplős Szépség és a szörnyeteg-ben is, ami elsőre talán buta ötletnek hangzik, de mivel Guillermo del Toro rendezi, minden okunk megvan azt remélni, hogy csodálatos lesz.

* * *

Rupert Grint

Bár Rupert Grint büszkélkedhetett a legtöbb Potter-mentes filmmel a Harry-évek alatt, és azóta is bőven ellátják szerepekkel, a legkevésbé az ő felnőtt sztárrá válására fogadnánk. A kétségtelenül szimpatikus és aranyos fiú nyolc Potter-film alatt semmi mást nem vonultatott fel, mint a kedves bambulást, ez pedig egészen biztosan kevés lesz egy komoly színészi karrierhez. Már 2002-ben szerepelt más gyerekfilmben is, de nálunk nem mutatták be a Thunderpants című alkotást, amelyben a folyton fingó főhős barátját játszotta, aki feltalál egy spéci nadrágot, amely semlegesíti a durva szellentéseket. Később Pán Péter hangját szolgáltatta egy BBC-dokumentumfilmben, majd a 2006-os Sofőrlecké-ben egy bogaras színésznő asszisztense lett. Ehhez a szerephez is bőven elég volt felöltenie a szokásos arckifejezését, ráadásul még partnere is ismerős volt: az idősödő dívát Julie Walters játszotta, aki a Potter-filmekben az anyukája. Aztán jött az Eszetlenek (Cherrybomb) című vad kamaszfilm szexszel, drogokkal és erőszakkal, és a Wild Target című akcióvígjáték, amiben Bill Nighy tanította gyilkolásra. Egyik sem hagyott mély nyomot senkiben.

Forrás: ecranlarge
Rupert Grint az Eszetlenek című filmben

Ami a jelent és a jövőt illeti, továbbra sem látni azt a szuperprojektet, amely biztosan feltenné a térképre Grintet mint jelentős felnőtt színészt. Norvégiában már bemutatták az Into the White-ot, egy második világháborúban játszódó drámát, amelyben egy világtól elszigetelt helyen német és angol katonák kénytelenek összezárva túlélni a telet - lehet, hogy zseniális, de valószínűleg akkor már többet hallottunk volna róla. A következő filmjében pedig csak mellékszerepet játszik: a The Drummer című életrajzi film Dennis Wilsonnak, a Beach Boys dobosának az életét dolgozza fel Aaron Eckhart főszereplésével, és Grint egy gyakornokot alakít, aki összebarátkozik a zenésszel.

* * *

Hayden Christensen

Hayden Christensen karrierje kiskorában kezdődött a tévében. 2001-ben kapta meg első igazán említésre méltó szerepét Az élet háza című filmben, amelyért Golden Globe-ra is jelölték, de ezt szinte senki nem látta, úgyhogy legtöbben akkor találkoztak először a nevével, amikor kiderült, hogy ő alakítja Anakin Skywalkert az utolsó két Star Wars-filmben (A klónok támadása, A Sith-ek bosszúja). Hiába lett azonban egy óriási franchise része, Christensent csak ismertté tette a két film, de sztárrá nem. Nem alakult ki igazi rajongóbázisa, és a kritikusok jelentős része fanyalgott élettelen alakítása miatt, ráadásul mindkét filmmel megkapta a legrosszabb férfi mellékszereplőnek járó Aranymálnát.

Forrás: ecranlarge
Hayden Christensen A hazugsággyáros című filmben

A két Star Wars-film közt elvállalta A hazugsággyáros-t, amely remek választás volt, mert Christensen eddig talán ebben a filmben volt a legjobb, de ahhoz nem volt elég, hogy elindulhasson a komoly drámák felé. A Star Wars után csak alacsony presztízsű munkákat kapott (Éberség, Szűzlányok ajándéka). A 2008-as Hipervándor nyithatott volna új fejezetet számára akció- és fantasyhősként, de a film az USA-ban be sem hozta a gyártási költségét, így ez is elúszott. Azóta csak a B kategóriában mozog (Tökéletes bűnözők, Vanishing on 7th Street).

* * *

Elijah Wood

Forrás: ecranlarge
Elijah Wood és Jim Carry az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmben

Elijah Wood annyiban hasonló pályát írt le, mint Christensen, hogy gyerekszínészként kezdte - ha másra nem, a Jófiú-ra Macaulay Culkinnal és a Jégvihar-ra mindenki emlékszik -, de már jóval ismertebb volt nála, amikor megkapta Frodó szerepét A Gyűrűk Ura-trilógiában. Amikor 2003-ban vége lett a trilógiának, nem a blockbusterútra lépett (egyáltalán nincs hollywoodi férfiszépség megjelenése, így erre talán lehetősége sem lett volna), hanem izgalmas független projektekben vállalt szerepeket: jött az Egy makulátlan elme örök ragyogása, a Sin City és a Minden vilángol. Aztán valahogy elfogytak az ajánlatok, maradt a szinkron (Táncoló talpak), meg néhány jelentéktelen film. A hobbit-filmek miatt most megint szem előtt lesz egy ideig, de mintha sosem találta volna meg az igazi színészidentitását. Nem biztos, hogy bánja: közben lemezkiadással is foglalkozik.

* * *

Az alkonyatosok

Korábban már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy Robert Pattinson, Kristen Stewart és Taylor Lautner milyen irányokba indult el az Alkonyat-sorozat mellett és után, most csak a legújabb fejleményekre szorítkozunk. Ebben a pillanatban Stewart helyzete a legérdekesebb, akinek minden esélye megvan rá, hogy májusban egyszerre két fronton robbantson. Jack Kerouac Úton-jának adaptációjában Dean Moriarty első feleségét, Marylou-t játssza. A Walter Salles rendezte filmet Cannes-ban mutatják majd be, ahol a kritikusok minden bizonnyal vagy ízekre szedik, vagy piedesztálra emelik Stewartot, és ha az utóbbi teljesül, ez remek ugródeszka lehet számára további indie projektek felé. Szintén májusban kerül a mozikba a Hófehér és a vadász című nagyszabású fantasy, ami pedig annak lesz a próbája, hogy a fiatal közönség az Alkonyat-franchise-on kívül is hajlandó-e mozijegyet váltani Stewart kedvéért. Ha igen, akkor várják a hollywoodi blockbusterek.

Forrás: ecranlarge
Kristen Stewart a Hófehér és a vadász című filmben

Robert Pattinson jelenleg egy nagy kérdőjel: Bel Ami című, Berlinben debütált kosztümös filmje gyenge közepest kapott az ítészektől, és nemigen akadt olyan, aki az opportunista nőcsábászt játszó Pattinson alakítását lehengerlőnek találta volna. Pedig sokan hitték, hogy ezzel fogja megmutatni. Most pedig sokan hiszik, hogy a Cosmopolis lesz a nagy dobása. David Cronenberg erőszakban és szexben tobzódó filmjét szintén Cannes-ban mutatják be, és ha ez a yuppie-szerep nem lesz elég ahhoz, hogy Pattinson kibújjon a szerelmes vámpír skatulyájából, akkor semmi.

Forrás: ecranlarge
Paul Giamatti és Robert Pattinson a Cosmopolis című filmben

Taylor Lautner mintha kicsit megrekedt volna. A 2010-es Valentin-nap után nem lett belőle automatikusan romantikus hős, de valószínűleg nem is erre vágyott, sokkal inkább akciósztár szeretett volna lenni. A tavalyi Elrabolva viszont nem jött be: az Alkonyat-rajongó lányok nem váltottak jegyet egy John Singleton-thrillerre, és a film az USA-n belül még a viszonylag szerény, 35 milliós gyártási költségét sem hozta vissza. Lautnerből nem lett Keanu Reeves. Egyelőre nincs fixen betervezett filmje, de a legutolsó hírek szerint megvette egy New Yorker-cikk megfilmesítési jogát, amelyet az ő főszereplésével rendezne Gus Van Sant. Bírnánk, ha átvedlene függetlenfilmes arccá, bár ahhoz mimika sem ártana.