Húzta a száját a közönség A hobbiton

Vágólapra másolva!
Az idei CinemaCon résztvevői azon szerencsések közé tartoznak, akik láthattak tízpercnyi részletet a szupertechnikával készülő Peter Jackson-filmből, A hobbit: Váratlan utazás-ból. A J. R. R. Tolkien-regényből készült film az első olyan produkció lesz, ami a szokásos másodpercenkénti 24 kocka helyett 48 képkockás sebességgel készül. A Hollywood Reporter híre szerint a tízperces klipet a rendező videóüzenetével mutatták be, amelyben Jackson beszélt a módszerről, valamint arról, hogy reméli, hogy a filmet a lehető legtöbb moziban már az új technikával tudják bemutatni decemberben. Jackson elmondása szerint a némafilmek korában még a másodpercenkénti 24 képkocka rögzítésénél is gyengébb minőségben dolgoztak, viszont a hangos film követelményeinek megfelelően idővel ezt növelték a hagyományossá vált 24-es formátumra. Viszont a mai digitális korban már nincs miért ragaszkodni a megszokott technikához, főleg ha a 48 kép/másodperces rögzítésnek köszönhetően sokkal élethűbb képeket lehet felvenni. A rendező szerint az új látvány kevésbé erőlteti a szemünket, valamint sokkal vonzóbb, főleg 3D-ben - habár szerinte 2D-ben is fantasztikus. A Playlist blog beszámolója szerint azonban nem mindenki van ennyire elragadtatva az új szupertechnikától. A CinemaConon részt vett Devin Faraci színész például azt írta a Twitter-oldalára, hogy "Ó, ne! Nem vagyok nagy rajongója a 48fps-nek (fps = frame per second = másodpercenkénti képkocka). A felvételek szörnyűek. Őszintén szólva, nem néz ki filmszerűnek."Jeff Wells filmes blogger Faracihoz hasonlóan úgy vélekedett, hogy "egyáltalán nem olyan, mint a megszokott szűrt, fátyolos filmlátvány". Amellett, hogy le volt nyűgözve a filmtől, hozzátette, hogy a "48 kép/másodperces 3D-s látvány inkább csak egy nagyfelbontású videóhoz hasonlít". A Slashfilm újságírója, Peter Sciretta A hobbit-részletet - amelyben többek között egy a fiatal Bilbó és Gollam közti párbeszédjelenet, valamint A Gyűrűk Ura-filmekből ismert szereplők (Gandalf, Legolas, Galadriel) visszatérését láthatta a közönség - nagyon izgalmasnak tartotta, ám szerinte az új technika nagyon megosztja majd a mozinézőket, és talán még jobban fogják utálni, mint a 3D-t.Mindenesetre, mivel a legtöbb mozi világszerte még nem áll készen az ilyen technikával felvett filmek vetítésére, a december 13-án debütáló A hobbit-ot sok helyen még a hagyományos formában lehet majd megnézni.
Vágólapra másolva!