Amíg Woody Allen európai városoknak rendez reklámfilmeket, a gyönyörű és sokoldalú Julie Delpy szépen rástartolt New Yorkra. A 2 nap Párizsban folytatása még jobb, mint az első rész és Delpy végre bebizonyítja, hogy a női karakterek nem csak addig lehetnek a könnyed műfajban érdekesek, amíg párra nem lelnek.

Julie Delpynek, a 42 éves francia író-rendező-színésznőnek olyasmi bravúr sikerült a 2 nap New Yorkban-nal, amiről még a legnagyobb hollywoodi sztárok is csak álmodnak: két olyan folytatásban is közreműködött, ami túlszárnyalta az első részt. Az első természetesen Richard Linklater Mielőtt lemegy a nap-ja, amely a grunge-korszak kései kamaszait a Bécsben játszódó Mielőtt felkel a nap-ból sokkal érettebb és érdekesebb felnőttként fedezte fel újra a folytatásban. Delpy társíróként működött közre a briliáns második részben, bár a Guardiannek nemrég azt nyilatkozta, hogy az első részben is megérdemelték volna, hogy Ethan Hawke-kal forgatókönyvíróként tüntessék fel őket a stáblistán. A lényeg, hogy a Mielőtt lemegy a nap sok filmrajongó szívében olyan speciális helyet foglal el, hogy ha Delpy soha semmi többet nem alkotna, akkor is istennőként gondolnánk rá. A forgatókönyvért Oscarra jelölték, színésznőként is valószínűleg temérdek lehetőség állt volna előtte Hollywoodban, de esze ágában sem volt ezzel foglalkozni. Úgy döntött, hogy ha más nem ír neki érdekes szerepeket, akkor ír ő magának, sőt, meg is rendezi a filmötleteit.

Forrás: Budapest Film
2 nap New Yorkban | Julie Delpy

Öt eddigi rendezése hullámzó teljesítményt vonultatott fel, de összességében megállapítható, hogy akkor a legerősebb, amikor saját életéből merít, például a nemrég nálunk is bemutatott Francia hétvége, illetve a 2 nap Párizsban és folytatása esetében. A második rész új városba helyezése a Mielőtt felkel/lemegy a nap koncepcióját idézi, de ahogy a négy évvel ezelőtti 2 nap Párizsban kritikájában megjegyeztem "a főszereplő Marion kicsit pohosabb, neurotikusabb és kibírhatatlanabb, mint Celine volt, és feltehetően közelebb is áll Delpy saját egyéniségéhez". A másik óriási különbség, hogy Linklater duplafilmje egyértelműen két ember, Celine és Jesse (Ethan Hawke) története, míg a 2 nap New York-ban már nyoma sincs a párizsi férfi főszereplőnek, Adam Goldbergnek. Hogy ez mennyire bizonyult jó ötletnek, arról később beszélünk, de a 2 nap...-duplafilmmel a színésznő megalkotta a Mielőtt...-duplafilm teljesen Delpy-központú párját: ő az abszolút kreatív erő a filmek mögött, amelyek saját élettapasztalatait, sőt saját rokonait vonultatják fel.

Az ennyire én-központú filmkészítés veszélyes (bár pont mostanában a Csajok című tévésorozatot is jegyző Lena Dunham diadalútja mást sugall), hiszen elmosódik a határvonal karakter és színész/rendező között, ám ha Delpy kiengedte volna a kreatív kontrollt a kezei közül, akkor a 2 nap New York-bant totálisan kiherélték volna akár Hollywoodban, akár Franciaországban. Az átlag mozinéző ugyanis a felmérések szerint nem kíváncsi nem egyedülálló negyvenes nők életére; Sandra Bullock, Sarah Jessica Parker vagy akár Kristen Wiig csak addig érdekes, amíg rá nem jön, hogy a korábban komolyan nem vett vagy utált Hugh Grantet/Matthew McCounaghey-t vagy akárkit szereti. Delpy már a párizsi kaland idején se követte a formulát, hiszen sokkal inkább egy folyton felbomlani készülő kapcsolatra koncentrált, ami mostanra fel is bomlott, de a helyére lépett többé-kevésbé normális párkapcsolat Mingusszal (Chris Rock) inkább megkönnyíti a nézők számára az azonosulást, mint a sok idegesítő, csetlő-botló szinglinő untig ismert kalandjai. Ráadásul az előző kapcsolatokból hozott gyerekekkel kiegészülő család és a nagyvárosi, teljesen természetesként kezelt vegyes etnikai háttér is ritkán látott realitást ad a történetnek.

Forrás: Budapest Film
2 nap New Yorkban | Chris Rock

Marion persze a normalitás idilljében is megmaradt egy neurotikus, szabadszájú francia nőnek és hisztijei nélkülöznek minden politikai korrektséget (az egyik szomszédnak például azt hazudja, hogy agytumora van), ami garancia arra, hogy a könnyed műfajban a komédia legalább annyira hangsúlyos, mint a romantika. Nem szeretném túlsulykolni a Woody Allen-párhuzamokat, de Scarlett Johansson és Penélope Cruz felfedezése előtt pont Allen volt az, aki képes volt negyvenes, neurózisra hajlamos nőket romantikus hősnővé emelni. Meglepő, hogy ehhez a feladathoz Julie Delpy pont a motolla-nyelvű Chris Rockban találta meg a megfelelő partnert, de a komikus példás háttérbe húzódó együttműködésről tesz tanúbizonyságot mindamellett, hogy kettősük Delpyvel végig hiteles és szimpatikus marad.

Párizsban a főhősnő bedobta a mélyvízbe a pasiját, akit sokkoltak a francia szokások és fordításban elveszett félreértések, de lényegében az egész utat végigveszekedték. Emlékezetes és megható volt, amikor az epilógusban Delpy levonta a tanulságot, hogy egy kapcsolat óriási erőfeszítést igényel mindkét féltől, de valahogy lehetett érezni, hogy ez a páros, ha ennyitől megingott, akkor nem biztos, hogy sokáig együtt marad. A 2 nap Párizsban lehetett volna egy fárasztó, sőt, bizonyos szempontból lehangoló párkapcsolati dráma is, de komikus színfoltként a francia rokonok, barátok teljesen más irányba vitték a filmet. Ezúttal némileg fordított a helyzet: jön a család New Yorkba (sajnos az anyuka nélkül, őt Delpy saját édesanyja, Marie Pillet formálta meg, aki 2009-ben elhunyt): a papát lekapcsolják a határon a francia kolbászokkal, a túlfűtött hugica meztelenül flangál, idióta pasija pedig dílert rendel a családi fészekbe, de ezek a poénok nem hatnak annyira frissnek, mint 2008-ban. Szinte kötelezően kerül kipipálásra az összes szokásos francia klisé (nem fürdenek, füveznek, túl nyíltan beszélnek a szexről, stb.), de mintha csak azért lennének, hogy ne feledjük, folytatásról van szó.

Forrás: Budapest Film
2 nap New Yorkban | Chris Rock és Albert Delpy

A film utolsó harmada egy váratlan - de filmrajongók számára többletjelentést hordozó - cameónak köszönhetően kissé groteszk irányba fordul, de az igazság az, hogy Delpynek már nem lenne feltétlenül szüksége sem erre, sem a francia-amerikai kontraszt poénforrásaira. Képes rá, hogy felépítsen egy olyan karaktert, akivel törődünk, és akivel tudunk azonosulni, ráadásul kettősük Chris Rockkal elég érdekes ahhoz, hogy megtöltsön egy romantikus komédiát. Várom a következő filmjét, ami játszódjék akármelyik nagyvárosban is, remélhetőleg mer majd csak az emberi kapcsolatokra és az azokból fakadó neurózisokra koncentrálni.