Minden idők tíz legjobb sci-fije

2012.06.17. 16:58

A nagy várakozásokkal övezett Prometheusról megoszlanak a vélemények, de az már most látszik, hogy nem lesz belőle megkerülhetetlen, időtálló sci-fi klasszikus. Ridley Scott hiába tért vissza a technika újabb vívmányaival felvértezve régi témájához, a tudományos-fantasztikus műfaj dicsőséglistáját nem bolygatta meg, ahol olyan filmeket kellett volna felülmúlnia, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Mechanikus narancs. A mi tízes listánk következik.

10. Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)

Stanley Kubrick szatirikus disztópiája különös film. Mindent megtesz, hogy elidegenítsen, és hogy zavartan, a látottaktól viszolyogva keljünk fel a székből. A díszletek és a ruhák a hatvanas évek popkultúrájának jegyet fokozzák az ízléstelenségig, a mellékszereplők pedig egytől egyig hanyagul felvázolt, túlzó karikatúrák. A film szinte belekényszerít abba a kényelmetlen helyzetbe, hogy szimpatizáljunk Alexszel (Malcolm McDowell), aki éjszakánként a városban szédeleg a bandájával, és brahiból házakba tör be, csöveseket ver agyon, nőket erőszakol meg.

Forrás: UIP Dunafilm

A film legemlékezetesebb eleme a tinédzserbanda által beszélt különös szleng, ami a shakespeare-i angol, a cockney dialektus és az orosz nyelv bizarr keveréke. Alex gyevocskának becézi a nőket, és drogot is tartalmazó tejkoktélt, molokót iszik a bárban. (Ez a kitalált nyelv a film alapjául szolgáló Anthony Burgess-regénynek is az egyik erőssége.)

- - -

9. Dark City (1998)

Német expresszionizmus ihlette városkép, film-noir-os karakterek, titokzatos idegenek és amnézia, mint az események katalizátora. A Dark City különböző  korszakokból és zsánerekből vett ötletek egész kavalkádját vonultatja fel, hogy ezeket lenyűgöző és egységes vízióvá forrassza össze. Egyik pillanatban Jennifer Connelyt nézzük, ahogy sebzett hangú bárénekesnőként énekli a The Night Has a Thousand Eyes-t, egy másikban viszont repülő emberek párbajoznak a gondolat erejével a háztetők felett. A legcsodálatosabb az, hogy egyik jelenet sem lóg ki a filmből.

Forrás: UIP Dunafilm

A látvány nem önmagáért létezik a Dark City-ben: a folyamatosan változó város sérülékeny identitásunk leképeződése. Mi tesz minket emberré? Tényleg csupán az emlékeink határozzák meg, hogy kik vagyunk? A történet hátterében ehhez hasonló lételméleti kérdések húzódnak meg. Több mint egy évtized távlatából már ki lehet jelenteni: a Dark City bár kevésbé nagyratörő, de jobb film, mint a Mátrix. Viszont fontos, hogy aki még nem látta Alex Proyas sci-fijét, az a rendezői változatot nézze meg, semmi esetre sem a mozis verziót.

- - -

8. Gattaca (1997)

Hollywood ontja magából a butábbnál butább és giccsesebbnél giccsesebb filmeket az amerikai álomról: ha elég erősen akarod, és kitartóan küzdesz, bármi lehet belőled. A Gattaca azonban - hiába szól az emberi akarat diadaláról - kivétel. Ez a film beszél a cél érdekében hozott áldozatokról, és nem hallgat a gépként zakatoló főhős magányáról sem. Vincent (Ethan Hawke) egy genetikailag tökéletesített társadalom torzszülöttje. Lombikban összelötykölt kortársaival ellentétben ő még természetes úton fogant és jött a világra. Ezáltal azonban szülei kedvezőtlen tulajdonságait is örökölte. A tesztek alapján csak kisegítő munkákra veszik fel, ő azonban űrhajós akar lenni, és mindent meg is tesz álma elérése érdekében.

Forrás: UIP Dunafilm

Fájdalmasan szép és megható sci-fi a Gattaca. A versengő testvérpár éjszakai úszása már önmagában is elég arra, hogy ismét erőt öntsön a motivációhiányos emberekbe, az egész film pedig ennél is többet ad. Vincent az űrbe vágyik, ahol végre senki nem fogja vele azt éreztetni, hogy ő egy alsórendűbb ember. Úgy inspirál a Gattaca, hogy közben el is szomorít.

- - -

7. Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985)

"Ha már időgépet építünk, miért ne adjuk meg a módját?" - így szól Doki magyarázata, miért egy DeLoreanbe építette bele a találmányát. Robert Zemeckis is hasonlóan gondolkozhatott, miközben elkészítette sci-fi-vígjátékát. Hiszen a poéngyártás mellett arról sem feledkezett meg, hogy azért kellő alapossággal fektesse le az időutazás szabályait. Az eredmény az lett, hogy mindenki tudja, mi az a fluxuskondenzátor, valamint megtanulta a tér-idő kontinuum kifejezést is.

Forrás: UIP Dunafilm

A sci-fi sokarcú műfaj, és rémisztő jövőképek felvázolásán vagy filozofikus kérdések taglalásán kívül arra is alkalmas, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson. Ebben a Vissza a jövőbe-sorozatnak nincsen vetélytársa. Megunhatatlan, századszorra is ugyanúgy elvarázsolja az embert. A popkultúra részévé vált, nem túlzás azt állítani, ha az utcán bárkit megállítunk, tudna belőle idézni. A film erejét tovább növeli, hogy zseniális magyar szinkron készült hozzá: Rudolf Péter hangjával vésődött be Marty McFly az egész ország képzeletébe.

- - -

6. Donnie Darko (2001)

Richard Kelly a semmiből tűnt fel az elmúlt évtized elején. Első rendezésében az időutazás témáját házasította össze a tinifilmek paneljeivel, és mindezt úgy tálalta, mintha David Lynchtől tanulta volna a filmezést. A kezdeti értetlenség után ez a furcsa hibrid megtalálta a közönségét, és ma már kultikus alkotásként van elkönyvelve. A Donnie Darko páratlan sikertörténete teljességgel megérdemelt, ugyanis valóban zseniális filmről van szó, amelyben felejthetetlen módon elevenedik meg a tizenévesek frusztrált lelkivilága.

Forrás: UIP Dunafilm 

Donnie Darko (Jake Gyllenhaal) komoly érzelmi problémákkal küszködik, értetlenséggel és haraggal tekint az őt körülvevő világra. Egy óriásnyúl megmenti az életét, majd megjósolja neki, hogy a világ nemsokára véget ér. Olyan ez a film, mint egy dühödt és egyben halálosan komolyan vett tinédzserfantázia, ami azt szeretné, hogy a Vissza a jövőbe valósággá váljon. Felkavaró erejű és egyben okosan összerakott film a Donnie Darko. Külön dicséret jár azért, hogy miközben egy melankolikus "mi lett volna, ha" történet játszódik le a szemünk előtt, hibátlanul összeválogatott számok szólnak a nyolcvanas évekből.

- - -

5. A nyolcadik utas: a Halál (Alien, 1979)

Az Alien-sorozat legjobbja, a sci-fi-horror forradalmi megújítója és mérföldköve, a feszültségkeltés magasiskolája, mai napig zsigeri félelmet keltő filmélmény. 33 év telt el az elkészülte óta, a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy a mozi sokkal nagyszabásúbb űrben játszódó rémtörténeteket meséljen el, Ridley Scott remekművével azonban egyik mű sem vetekedhetett. A legidegőrlőbb túlélő-sci-fi még mindig az ő nevéhez fűződik. Rémálomszerű képei bennünk élnek.

Forrás: UIP Dunafilm 

Ma már mindenki tudja, hogy Ripley (Sigourney Weaver) lesz az egyetlen túlélő. (És persze a macska.) Amikor legközelebb újranézzük a filmet, keressünk korai jeleket, ami ezt a végkifejletet valószínűsíti. Nehéz lesz, mivel a film sokáig sikeresen titkolja, hogy tulajdonképpen Ripley a főszereplő. Egy ideig ugyanannyi időt kap, mint az űrhajó személyzetének másik hat tagja.

Sok mindent szoktak emlegetni, ami magasan a B-horrorok szintje fölé emeli A nyolcadik utas: a Halál-t: a film legendás fordulatait, az űrhajó tébolyítóan klausztrofób hangulatát és persze a svájci képzőművész, H. R. Giger szörnyét. Legalább ekkora dicséretet érdemel azonban a forgatókönyv is, amely példátlan természetességgel vezeti Ripley-t a hőssé válás útján, méghozzá úgy, hogy ez nem válik idő előtt nyilvánvalóvá.

Forrás: UIP Dunafilm

A végén Sigourney Weaver egy atlétában és egy bugyiban szembesül azzal, hogy van egy potyautas a mentőkabinban. És ezt, a nyilvánvaló okokon kívül azért is jó látni, mert képi bizonyítékát is adja annak, hogy hiába hagyományosan férfi-hősökhöz kapcsolt erényeket csillogtatott meg a túlélés érdekében, nem vesztette el nőiességét. Ahogy a xenomorph, úgy Ripley is a film mítoszteremtő erejének egyik nagyszerű megnyilvánulása: személyében lenyűgözően vagány csaj született a vásznon, akinek nincsen párja férfiban.

- - -

4. A dolog (The Thing, 1982)

A lehetetlennel határos feladat eldönteni, hogy melyik a jobb film: A dolog vagy A nyolcadik utas: a Halál, annyira hasonlítanak egymáshoz. A történet mindkét esetben hasonló végpont felé halad, mindkét film mesterien fokozza a feszültséget és kelt félelmet, és mindkét film egy elszigetelt, világvégi helyszínen játszódik. A nüánsznyi különbség, ami miatt A dolog előrébb végzett a listán: a gonosz figurája. A nyolcadik utas: a Halál arcot adott a legbensőbb félelmeinknek. Hiába rémisztőbb azonban az alien bármilyen szörnynél, az ismeretlennél nincsen félelmetesebb.

Forrás: UIP Dunafilm

A dolog alakváltó teremtményének igazi arca mindvégig rejtve marad előttünk, emiatt fóbiáink tökéletes megtestesítőjévé válik. Lehet a szoba végében fekvő kutya, a velünk kedélyesen beszélgető munkatárs, bárki. A dolog paranoid hangulata páratlan. John Carpenter rendezői munkásságának csúcsműve ez a sci-fi-horror: bámulatos kreativitással alkotott meg egy olyan környezetet, amelyben nincs esélye az embernek a túlélésre. A bázis falain kívül az Antarktisz időjárási viszonyai teszik lehetetlenné az életben maradást, a falakon belül pedig egy földönkívüli létforma szedi áldozatait.

Forrás: [origo]

A feminista csavar ebben a történetben elmarad. A főhős (Kurt Russel) egy whiskytől bűzlő, bőrkabátos, szakállas westernfigura, akinek azért legalább annyira lehet drukkolni, mint Ripleynek. Hiába várjuk azonban a megnyugtató záróképet a naplementével, a film hű marad önmagához, és a dermesztően cinikus zárlat a mai napig kételyek között tartja a rajongókat.

- - -

3. 12 majom (12 Monkeys, 1995)

Terry Gilliam mindig is vonzódott a fantasztikumhoz (Időbanditák) és a sci-fi-hez (Brazil). Egyéni látásmódja néha azonban túlzottan rátelepedett a filmjeire, és a rendező által megálmodott bizarr látványvilág sokszor öncélúvá, fárasztóvá (Münchausen báró kalandjai, Tideland) vált. A 12 majom-ban ettől nem kell tartani. A szerzői védjeggyé vált vizuális őrület végig a forgatókönyvet szolgálja, ami egyébként már önmagában is egy mestermű. David Webb Peobles (Szárnyas fejvadász) munkája kikezdhetetlen logikával megírt, rendkívül izgalmas időutazós történet. Régi kérdéseket tesz fel újra: vajon megváltoztatható-e a múlt, elkerülhető-e a világvége. A választ azonban minden eddigi filmnél csavarosabban és intelligensebb módon adja meg a 12 majom.

Forrás: UIP Dunafilm

A látvány és a miliő tipikusan gilliami: halszemoptika gyakori használata, ipari hulladékból összetákolt időgép, romos épületek, csövesek és őrültek mindenhol. Az igazi meglepetést a nagynevű színészek okozzák. Brad Pitt ebben a filmben bizonyította végérvényesen rátermettségét, Bruce Willis pedig élete egyik legjobb alakítását nyújtja a sokáig elveszetten kóválygó, mindenki által őrültnek hitt időutazó szokatlan szerepében. Az azóta sajnálatosan eltűnt Madeleine Stowe tökéletes partner. Ők ketten együtt vannak olyan emlékezetesek, mint a filmben egyébként okosan megidézett Vertigo tragikus sorsú szerelmespárja (James Stewart és Kim Novak). Az időutazó fokozatosan feltáruló flashbackje pedig - nagy meglepetésre - képes ugyanakkora érzelmi rezonanciát kelteni, mint a Volt egyszer egy vadnyugat hasonló szerkezetű filmvégi visszaemlékezése.

Forrás: UIP Dunafilm

Egyedi látvány, az időutazás problémájának intelligens körbejárása, világvége, tragikus szerelem - ebben a filmben minden van, ami egy komoly sci-fi mesterműhöz kell. Mi pedig még külön örülhetünk a magyar vonatkozásoknak is: Brad Pitt Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését meséli el az elmegyógyintézetben Willisnek, Stowe pedig egy olyan állvány mellett álldogál a repülőtéren, amelynek legfelső polcán egy Magyarországról szóló útikönyv van.

- - -

2. Szárnyas fejvadász (Blade Runner, 1982)

A magyar szál Ridley Scott legjobb filmjében is felbukkan. Aki filmrajongónak tartja magát, annak álmából felkelve is tudnia kell, mit mondott Edward James Olmos Harrison Fordnak az utcai szusiárus előtt. Erről ismerszik meg egy klasszikus.

Forrás: UIP Dunafilm

A Szárnyas fejvadász cyberpunk látványvilága a mai napig megközelíthetetlen esztétikai csúcsa a filmművészetnek. A vízbe fulladó bábeli nagyváros látképe semmit sem vesztett erejéből, és ma is ugyanúgy nézők sokaságát késztetheti gondolkodásra - vajon tényleg valami ilyesmi lesz a jövő? Ha nem sikerül keretek közé szorítani a világ metropoliszainak növekedését, illetve a globális felmelegedés megállíthatatlan folyamatnak bizonyul, akkor ez a sötét disztópia, lényegi elemeit tekintve, akár még valósággá is válhat.

Forrás: UIP Dunafilm 

A mai napig vita tárgya, vajon replikáns vagy sem a szárnyas fejvadász. Nyilatkozhat bármit Ridley Scott, vágtázhat akárhány unikornis a detektív álmaiban, erre nem ad egyértelmű választ a rendezői változat sem. És így van ez jól. Hadd dönthesse el mindenki maga. Meg aztán nem valami ilyesmiről szól a film? Mindegy, hogy kik vagyunk, az a fontos, hogy a ránk szabott időben ténylegesen éljünk.

- - -

1. Sztalker (Stalker, 1979)

A Sztalker olyan kivételes erejű művészi alkotás, mint amilyenről Rilke írt az Archaikus Apolló-torzó című versében. Képes megváltoztatni az ember életét. Két férfi, az Író és a Professzor felbéreli a Sztalkert, hogy vigye be őket egy lezárt övezetbe. A Zónán belül egy különös szobába akarnak eljutni, amely állítólag teljesíti az ember kívánságait. A csernobili katasztrófa után kapott egy különös gellert a film, és mindenki az ukrán atomerőmű körüli radioaktív terület filmes megfelelőjeként kezdett tekinteni a Zónára. Egy elhagyatott ipari terület, amely többé nem alkalmas emberi életre, és amelyet lassanként visszavesz a természet.

Forrás: UIP Dunafilm

Ahogy a Prometheus, úgy a Sztalker is az igazságkeresésről szól. Az Író és a Professzor utána akar járni, vajon tényleg létezik-e ez a szoba. A hit azonban, amelyet a vezetőjük gyermeki naivitással hirdet, nem jön el egyszerűen a két tanult férfi számára. Gúnnyal és tagadással fogadják a Sztalker figyelmeztetéseit a Zóna halálos csapdáival és földöntúli erejével kapcsolatban. Amíg azonban Tarkovszkij türelemre neveli nézőit, és kellő alázattal közelít a hit témájához, a Prometheus önhitt bűvészként varázsolja elő az "élet nagy kérdéseit" a kalapjából. A két előadás közül csak Tarkovszkijé érdemes arra, hogy komolyan eltöprengjünk a válaszokon. A Prometheus azért hagyja kételyek között a nézőjét, hogy többnek látszódhasson, mint ami valójában. A Zónába viszont a többértelműség miatt bármikor vissza lehet térni, és életünk különböző szakaszaiban mást fog jelenteni számunkra a szoba, és eltérően fogunk viszonyulni a három főhőshöz. A Sztalker egész életünkben tükörként szolgálhat számunkra.