Bruce Willis játssza Bruce Willist

Bruce Willis
Vágólapra másolva!
A Piranha 3DD-ben egy vízipark David Hasselhoffot alkalmazza vízimentőnek, A diktátorban pedig magának Megan Foxnak ajánlanak fel drágaköveket szexért cserébe. Sok filmsztár van olyan jófej, hogy beugorjon egy filmbe azért, hogy saját magát alakítsa, sőt, gyakran direkt azért, hogy hülyét csinálhassanak belőle. Összeszedtük a legjobb sztár-cameókat.
Vágólapra másolva!

Bill Murray a Zombieland-ben

Néhány perc leforgása alatt pontosan kiderül, hogy milyen pozitív és negatív következményei lehetnek annak, ha valaki zombinak álcázza magát egy zombijárvány kellős közepén. Továbbá az is bebizonyosodik, hogy Bill Murray még egy halálosan komoly szituációban is képes megnevettetni az embert. Zombi-cameóra egyébként számos híres színészt felkértek az alkotók, köztük Patrick Swayze-t, Matthew McConaughey-t és Jean-Claude Van Damme-ot. Egyik se jött össze.

* * *

Johnny Depp a Változatok a házasságrá-ban


Ennek a filmnek már az alapszereposztása is érdekes: a rendező, Yvan Attal és felesége, Charlotte Gainsbourg játsszák a két, bepunnyadt házasságban élő főhőst, közös fiuk, Ben Attal pedig a fiukat. Szívszorítóan szép jelenet, amikor Gainsbourg figurája mellé egy nagy lemezboltban váratlanul odaáll Johnny Depp, és egymás mellett meghallgatják a világ egyik legszomorúbb számát, a Creep-et a Radioheadtől, és ettől a nő élete egy pillanat alatt összeomlik, mint egy kártyavár.

* * *

Topher Grace az Ocean's Eleven-ben és az Ocean's Twelve-ben

Topher Grace (Pókember 3, Ragadozók) annyira jó fej volt, hogy Soderbergh Ocean's Eleven-jében és a folytatásban is vállalt egy-egy jópofa cameót. Az Ocean's Eleven-ben Brad Pitt pókerezni tanít egy asztaltársaságnyi színészt, akik mind magukat alakítják, köztük ott ül a körszakállas Topher és Joshua Jackson is. A másik filmben Topher a szétesett, kontrollálhatatlan filmsztár sztereotípiáját adja elő: szétvert hotelszobájában panaszkodik Brad Pittnek a nőre, akit szeret, de nem bír elviselni. Annyira kikészült, hogy "azt a Dennis Quaid-filmet csak lenyomtam rutinból" - ez utalás a Jó társaság című filmre, ami ugyanabban az évben, en jött ki, mint az Ocean's Twelve.

* * *

John Malkovich és Charlie Sheen A John Malkovich menet-ben

Charlie Kaufman forgatókönyvíró nagy bátran nemcsak beleírta John Malkovichot az első nagyjátékfilmjébe, hanem egyenesen John Malkovichra építette az egészet. Szerencséje volt, mert Spike Jonze akkoriban már együtt volt Sofia Coppolával, és meg tudta kérni Francis Ford Coppolát, hogy adja oda a forgatókönyvet Malkovichnak, és Coppola rá is beszélte Malkovichot, hogy vállalja el a szerepet. A színész állítólag még biztatta is a filmeseket, hogy minél inkább űzzenek belőle gúnyt a filmben.


A sztori szerint egy furcsa irodában létezik egy furcsa ajtó, amin belépve az ember Malkovich agyában találja magát. A főhős (John Cusack) olyan tökélyre fejleszti a Malkovichban tartózkodást, hogy megtanulja irányítani a színészt, rajta keresztül szexuális kapcsolatba lép reménytelen szerelmével (Catherine Keener), sőt, arra is ráveszi Malkovichot, hogy álljon bábszínésznek (amiben őrületesen sikeres lesz). Végül annyira megkavarodnak a dolgok, hogy Malkovich is kirándulást tesz a saját agyában, ahol mindenki úgy néz ki, mint ő, és csak annyit tud mondani, hogy Malkovich. Charlie Sheen mint Malkovich barátja bukkan fel, de hozzá annyira nem kötődtek az alkotók: helyette eredetileg Kevin Bacon szerepelt a forgatókönyvben.

* * *

Julia Roberts, Bruce Willis és még sokan mások A játékos-ban

Robert Altman A játékos-a tartja a legtöbb Oscar-díjast felvonultató film rekordját: a filmben rendes szerepet játszó három Oscar-díjas (Tim Robbins, Whoopi Goldberg és Sydney Pollack) mellett tíz másik cameózik mint saját maga: Susan Sarandon, Julia Roberts, Anjelica Huston, Cher, Jack Lemmon, James Coburn, Louise Fletcher, Joel Grey, Marlee Matlin és Rod Steiger. És persze ott van még a rengeteg nem Oscar-díjas színész. Többségük ingyen vállalta a szereplést a filmben, és egy becslés szerint, ha mindenki a szokásos gázsiját kérte volna, az önmagában 100 millió dollár fölé vitte volna a film költségvetését.

Az erkölcstelen hollywoodi nagymenőről (Tim Robbins) szóló filmben a legviccesebb talán Julia Roberts és Bruce Willis jelenése: rendszeresen emlegetik mindkét színészt mint lehetséges szereplőket a filmbeli filmhez, de a forgatókönyvíró mindig tiltakozik, hogy nem sztárokat akar, hanem hiteles arcokat. Végül elkészül a film, és naná, hogy mégis Robertst és Willist látjuk a nagy, hollywoodira fazonírozott fináléban.

* * *

James Franco a Felkoppintvá-ban

James Franco cameójának az a bája, hogy a színész karrierje a Felkoppintva rendezőjének, Judd Apatow-nak a Freaks & Geeks című tévésorozatában indult. A később a Pókember-filmek Harry Osbornjaként híressé vált Franco természetesen mint a Pókember-filmek sztárja ad interjút a filmbeli tévéműsorban Katherine Heiglnek, aki - önhibáján kívül - nem kifejezetten professzionálisan viselkedik a beszélgetés közben.

* * *

Neil Patrick Harris a Harold & Kumar-filmekben

A nálunk Kalandférgek címen futó Harold & Kumar-filmekben visszatérő elem Neil Patrick Harris, akinek a cameózása részről részre valószínűleg egyre több ember számára lett vicces, ahogy a színész az Így jártam anyátokkal-sorozat miatt egyre ismertebb lett. Az első filmben még csak apró színesítő elem a beekizve stoppoló Harris, akit Kumarék felvesznek, aztán ő hálából meglép az autójukkal, a másodikban már jelentősebb kavarodást okoz egy bordélyházban, sőt, le is lövik. A végefőcím végén kiderül, hogy életben maradt, így a harmadik filmben vissza tud térni, természetesen továbbra is hatalmas nőfalóként, azaz poént csinálva abból, hogy (a valóságban köztudottan meleg) színészt azonosítják az Így jártam anyátokkal-beli szerepével.

* * *

Ben Affleck és Matt Damon a Jay és Néma Bob visszavág-ban

Wes Craventől Shannon Dohertyig számosan cameóznak a filmben, köztük James Van Der Beek és Jason Biggs, akik Jayt és Néma Bobot játsszák a róluk készült képregény filmadaptációjában, amit Jay és Néma Bob mindenképp szeretne megfúrni. Ben Affleck először Holden McNeilként, azaz a Képtelen képregény-beli figurájaként bukkan fel, gyorsan bevezeti Jayt és Néma Bobot az internet világába, és ő tudatja azt is velük, megfilmesítik az életüket. Később Jay és Néma Bob odakeveredik a Good Will Hunting 2 forgatására, ahol az unott Gus Van Sant a pénzét számolja instruálás helyett, Affleck és Damon pedig az eredeti film kocsmajelenetének egy nevetséges, újabb változatát adják elő, amiben ismét szóváltásba keverednek ugyanazzal a lófarkas ürgével.

* * *

Bruce Willis a Minden azzal kezdődött-ben

Amikor Bruce Willis bozontos, elhanyagolt szakállal jelenik meg új filmje forgatásán, Ben, a producer (Robert De Niro) rögtön tudja, hogy nagy bajban van. A stúdió hallani sem akar a nem jóképű nem borotvált Willisről, úgyhogy Bennek rá kell vennie a sztárját, hogy borotválkozzon meg, különben őt perelik be, hogy összedőlt miatta a produkció. Az incidens attól igazán humoros, hogy megtörtént a valóságban, csak nem Bruce Willisszel, hanem Alec Baldwinnal. A film Art Linson producer önéletrajzi könyvén alapul, amiben leírja, hogy Baldwin az 1997-es A vadon foglyai forgatására túlsúlyosan és burjánzó szakállal érkezett, és dührohamot kapott, amikor Linson szólt neki, hogy le kell vágatnia a bozontot. Az első forgatási nap reggelén mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy mi lesz, és végül befutott a borotvált Baldwin. Később egy kolléga elmondta Linsonnak, hogy valószínűleg nem valami elfuserált művészi elképzelés vagy megkattanás állt a szakálldolog hátterében, hanem egyszerűen az, hogy Baldwin el akarta takarni a tokáját.

* * *

Elisabeth Shue a Hamlet 2-ben

Steve Coogan egy megbicsaklott karrierű színészt játszik, aki kénytelen drámát tanítani egy tucsoni iskolában. Amikor a helyi rendelő egyik nővérkéjében felismeri Elisabeth Shue-t, majdnem elájul, és iszonyú kínosan viselkedik: semmibe véve, hogy Shue pont azért váltott szakmát, mert megcsömörlött Hollywoodtól, a korábbi filmszerepeiről és Nicolas Cage-ről kérdezgeti idióta rajongóként. Később kiderül, Shue ezt mégsem vette annyira zokon.

* * *

Peter Falk a Berlin felett az ég-ben és a Távol és mégis közel-ben

Peter Falk egy második világháborús film forgatása miatt van Berlinben, ahol egyébként két angyal kószál, megfigyelve a helyieket. Az emberek nem érzékelik az angyalokat és az angyalok nem tudnak kapcsolatba lépni az emberekkel, Falk viszont érzi a főhős, Damiel (Bruno Ganz) jelenlétét, mert - mint kiderül - egykor ő is angyal volt, de lemondott a halhatatlanságról, hogy átélhesse a földi örömöket. Az emberek néha felismerik Columbo felügyelőt, aki egy rajzfüzettel mászkál az utcán - ez eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben, Wenders akkor tette bele a filmbe, amikor látta, hogy Falk rajzolgat. A színész a Távol és mégis közel című folytatásban is visszatér, sőt, fontos szerepet tölt be a cselekmény alakulásában.

* * *

Meryl Streep és Cher a Túl közeli rokon-ban

Bob (Matt Damon) és Walt (Greg Kinnear) sziámi ikrek, akik közül Walt hollywoodi karrierről álmodozik. Be is kerül Cher tévésorozatába - igaz, csak azért, mert Cher szeretné otthagyni a show-t, és abban a reményben szerződteti a sziámi ikreket, hogy ezután leveszik majd a sorozatot a műsorról. Elszámítja magát, mert a sorozat nagy siker lesz, Walt pedig híressé válik. Végül az ikrek ugyan visszaköltöznek a városba, ahonnan jöttek, de Walt továbbra is színészkedik, többek közt Meryl Streeppel lép fel egy Bonnie és Clyde-musicalben.

* * *

Brian Austin Green és Ian Ziering a Dominó-ban

Valóságshow készül a két hírhedt fejvadászról, Dominóról (Keira Knightley) és Ed Mosebyről (Mickey Rourke), amibe annak rendje és módja szerint két tévésztárt hívnak meg műsorvezetőnek: a Beverly Hills 90210 című tinisorozat Davidjét alakító Brian Austin Greent és a Steve-et játszó Ian Zieringet. Domino pedig sűrű káromkodással konstatálja, hogy hiába próbál, nem menekülhet a 90210, azaz a jómódú kertváros elől, ahol ő maga is felnőtt.

* * *

Will Smith az Apja lányá-ban

Kevin Smith szinte mindegyik filmjébe berántja egy-két sztárhaverját, de itt egyenesen Will Smitht sikerült megszereznie egy jelenetre. A forgatókönyv első változata szerint Kevin Smith egyik hőse, Bruce Willis szerepelt volna a filmben, de őt nem sikerült befűzniük (később rendezte viszont Willist a Két kopper-ben). Will Smith szerepe itt nem olyan öncélú poénkodás, mint Matt Damon és Affleck felbukkanásai szoktak lenni, hanem kulcsszerepe van a sztoriban: a film elején a menő PR-ost játszó Affleck karrierje azért törik derékba, mert idegességében beszól a sztárra, a végén viszont Will Smith bölcsessége döbbenti rá, hogy igazából mire vágyik. És Kevin Smith még ebből az idióta hollywoodi giccsből is egész aranyos kis jelenetet kerekít.