Hiába elégít ki minden nőt

Vágólapra másolva!
Robert Pattinson vonzó férfi, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci pedig tehetséges színésznők. De csak azért, hogy ezek a tények újra bizonyítást nyerjenek, igazán felesleges volt lebutítani egy Maupassant-regényt, és megcsinálni belőle a Bel Ami - A szépfiú című filmet.
Vágólapra másolva!

Sőt, úgy általában fel kellene hagyni azokkal a kísérletekkel, amelyek Pattinson tinivámpírnál összetettebb jellemformálási képességeit hívatottak görcsösen demonstrálni. Nem mintha a Bel Ami - A szépfiú miatta lenne kellemetlen, unalomba fulladó és elhibázott film, de az ő alakítása sem javít a végeredményen. Ráadásul a történetből adódóan az egész film sikere a főszereplő, Georges Duroy bonyolult jellemének ábrázolásán áll vagy bukik. Ezen a téren azonban teljesen eltévedtek az alkotók, és csúnyán magára hagyták az egyébként igyekvő fiatal színészt, így aztán elsősorban ő viszi el a balhét a kudarcért.

Forrás: Ristretto Distribution Kft.
Bel Ami - A szépfiú | Uma Thurman és Robert Pattinson

A főhős, Georges, egy "civilbe züllött, szép katona", aki sehogyan sem boldogul az 1890-es évek Párizsában. Csakhogy egy napon belebotlik régi katonatársába, aki váratlanul felkarolja és bevezeti a korabeli mézes bödönbe, vagyis a férjeik által elhanyagolt, kiéhezett, látszólag elnyomott ám valójában mérhetetlen hatalommal rendelkező asszonyok világába. Georges ügyesen felismeri a helyzet adta lehetőséget, illetve ösztönös tehetségét a csábításra, és kezdetét veszi a szisztematikus asszonyhódítás, mindig az aktuális érdekeknek megfelelően. A probléma abból adódik, hogy a nála sokkal kevésbé dekoratív férfi társaira már egyáltalán nincs akkora hatással, mint a feleségeikre. Márpedig közéjük kellene tartozni, hiszen ők azok, akik macsó-összeesküvéseken és mocskos politikai ügyleteken, vagyis nagy pénzeken törik a fejüket.

A film többek között azon bukik el, hogy képtelen megmutatni a figurában rejlő ellentmondásokat. Georges nem egyszerűen egy törtető, gátlástalan, pénzsóvár alak, bár ezek a jelzők is igazak rá. De közben egy nyomorból mindenáron kitörni vágyó, dühös és megalázott férfi is, aki a céljai érdekében egyedül ezt a mások által lenézett utat képes járni. Attól még sajnos nem válnak átérezhetővé a vívódásai, és nem kap elég jelentőséget a figura, hogy mennyiségileg minden jelenetbe beletuszkolják. Ráadásul Robert Pattinson esetében onnan lehet tudni, hogy egyszerre több érzelmet próbál kifejezni, hogy furcsán hunyorít, és közben rángatózik az ajka.

Forrás: Ristretto Distribution Kft.
Bel Ami - A szépfiú | Robert Pattinson és Kristin Scott Thomas

A lényeg az lenne, hogy ez a férfi egyetlen esélyt kap, és alapvetően hiába nem rossz ember, mégis bármire hajlandó, nehogy elszalassza ezt az esélyt. Hatalmas feszültségek és izgalmak hullámzanak ebben a konfliktusban, és ezekből szinte mindent veszni hagytak az alkotók. Hiányzik a szenvedély, a sodró lendület, és dinamikát legfeljebb az ad a cselekménynek, ahogy Georges serényen jön-megy az Andrássy úton, maximálisan kihasználva ezzel a rendelkezésére álló magyar helyszínt. De a tempó körülbelül olyan vontatott, mintha minden jelenet elejére odaképzelnénk tíz másodpercet, amelyben Robert Pattinson ül egy szófán, és mögötte ketyeg egy falióra.

Mindezek után talán nem is annyira meglepő, hogy három remek színésznő három tökéletes alakítása, és az egész izgalmas történelmi háttér sem tudja megmenteni a filmet. Pedig egészen gazdagon és színesen vázolták fel ezeknek az asszonyoknak a sorsát, és az egész korabeli eltorzult világot. Uma Thurman könnyedén alakítja az intelligens, arisztokrata és a férfiak játékszabályai szerint működő nőt, és csodálatosan gyászol. De nála is lenyűgözőbb Kristin Scott Thomas, aki a merev és decens karakterben a legelső pillanattól kezdve beleépíti a frusztrált, később minden méltóságát odahajító, többszörösen megalázott asszonyt. Christina Riccinek látszólag egyszerűbb, könnyed a szerepe, de figyelembe véve, hogy egymagában játszik el egy egész szerelmespárt - ugyanis Pattinsonon ez az érzelem sem látszik -, nem lehet rá egy rossz szavunk sem.

Forrás: Ristretto Distribution Kft.
Bel Ami - A szépfiú | Robert Pattinson és Christina Ricci

Andrássy út ide, Operaház oda, a Bel Ami - A szépfiú alapanyagának összetettsége magasan meghaladta az alkotók képességeit, következetesen rossz helyre helyezték a hangsúlyokat, nem tudták a közelünkbe hozni a főszereplőt, és ezzel egy középszerű, egyszerre túlzsúfolt és üres filmet hoztak össze.