Az amerikai elnök vérére szomjaznak

2012.08.13. 15:35

Állandó kritika a hollywoodi filmgyártással szemben, hogy nem mernek kockáztatni, és csak a már bevált sémákat ismételgetik végkimerülésig. Az Abraham Lincoln, a vámpírvadász akár egy frappáns visszavágás is lehetett volna erre az egyébként jogos észrevételre. A hibbant alapötlet megvalósítása azonban minden előzetes várakozást alulmúlóan gyatrára sikeredett.

Olyan ez a film, mintha valaki álmodott volna egy őrületeset, de aztán másnap már képtelen élvezetes mesét fabrikálni az emlékfoszlányokból. Az hiányzik a legfájóbban a filmből, amit pedig a cím előzetesen meglebegtetett: fantázia. Ismét kaptunk egy sematikus hollywoodi produkciót, amely kizárólag annak a bántóan cinikus előfeltevésnek köszönheti a létét, hogy manapság vámpírokkal bármit el lehet adni.

Pedig Timur Bekmambetov rendező neve alapos okot adott a reménykedésre. Az Éjszakai, illetve a Nappali őrség-ben még megvolt az a merészség, és vizuális kreativitás, ami élvezetessé tudja tenni az ilyen típusú elszállt ötleteket. Az új filmet látva azonban nagyon úgy tűnik, hogy Bekmambetov Oroszországban hagyta a tehetségét. Az Abraham Lincoln, a vámpírvadász látványosnak szánt akciójeleneteiből kínos gyorsasággal illan el a feszültség, mivel azok elnyújtottak és önismétlők. Bekmambetov számszerű sokasággal helyettesítette a fantáziát. Lincoln hatalmas vágtázó csorda között üldöz egy vámpírt, később pedig a világ leghosszabb égő völgyhídján kel át egy vonattal. Múlik az idő, és a csorda csak vágtat, és a hídnak még mindig nincs vége. A legtöbb örömet az egy az egy elleni küzdelmek adják, de azok sem hiba nélküliek, mivel Bekmambetov indokolatlanul sokszor él a lassítás eszközével. Ami a Mátrix idején még szemkápráztató volt, az most már csupán egy ezerszer látott bűvésztrükk.

Amikor pedig tényleg szükség lenne a grandiózus megvalósításra, akkor azt a film elintézi annyival, hogy felvillant egy homályos madártávlati képet az amerikai polgárháború legvéresebb csatájáról. Aztán vágás, és két tucat szürke zubbonyos ember rohamoz két tucat kétkabátost. Természetesen nem a gettysburgi csata történelmileg hű rekonstrukcióját hiányolom, hanem az arányérzéket. Ha az ember meghallja, hogy Gettysburg, és aztán ennyit kap, akkor törvényszerű, hogy csalódni fog.

Apró részeredményeket az első felében tud felmutatni az Abraham Lincoln, a vámpírvadász, amelyben még nem zavaróan kapkodó a tempó, és bátortalanul ugyan, de azért megpróbálja hús-vér, szerethető emberként ábrázolni Abraham Lincolnt (Benjamin Walker). Abe gyerekként végignézte, ahogy egy vámpír megölte az édesanyját. Innen származik a főszereplő vérszívó szörnyetegek iránt érzett engesztelhetetlen gyűlölete. Javára válik a filmnek, hogy a lehetetlen alapötletet nem viccként, hanem komolyan tálalja. A kulcsmondatoknak szánt nagy kijelentések a szabadságról ugyan súlytalanul koppannak, de legalább kapunk néhány őszinte emberi pillanatot, amelyektől Abraham Lincoln többé válik egy baltát lóbáló akcióbábunál. Mary Elizabeth Winstead (Halálbiztos, Scott Pilgrim a világ ellen) feltűnésével pedig egyenesen élettelivé válik a film.

Forrás: [origo]
Abraham Lincoln, a vámpírvadász


Sajnos csak rövid időre, mert az események felgyorsulásával az eddig felépített szerkezet összeomlik, és fokozatosan minden érdektelenné válik. A végső maflást egy nagy időugrással viszi be magának a film. Abraham Lincoln megkapja jellegzetes körszakállát, és immáron ő az USA elnöke. Ezen a ponton olyan érzésünk is támadhat, mintha egy új mozi kezdődne a vásznon. Vagy mintha egy ironikus gesztussal direkt próbálná elidegeníteni a nézőket a film. Pedig csupán annyi történt, hogy a karakter eredettörténetét és a zárlatot képtelenek voltak józanító zökkenés nélkül összekötni.

Az Abraham Lincoln, a vámpírvadász-hoz hasonló B-filmek egyik fő csábereje, hogy olyan lehetetlen hülyeségekkel pakolják tele őket, amiket egy hagyományos hollywoodi látványfilmbe nem mernének beletenni. Ennek a mozinak azonban csak a címe B kategóriás, egyébként semmi őrült vagy meglepő dolog nincs benne. Sőt, ha megpróbálunk egy üzenetféleséget kisajtolni a filmből, akkor már az amerikai polgárháború sajátos értelmezése is félresikerültnek hat.

Forrás: [origo]
Abraham Lincoln, a vámpírvadász | Erin Wasson és Benjamin Walker


A Becstelen brigantyk történelemhamisításával egy pillanatig sem volt gond, hiszen azzal, hogy a teljes náci vezérkar Hitlerrel egyetemben a lángok martalékává vált, Tarantino - a maga kamaszos hevületével - tulajdonképpen igazságot tett. Azt kapták ezek a gyűlöletes figurák, amit megérdemeltek. Az viszont, hogy az Abraham Lincoln, a vámpírvadász tulajdonképpen vérszívók gyülekezetévé aljasítja a délieket, kifejezetten problematikus. Már a film elején kapunk egy térképet, amelyen feketével vannak besatírozva a déli államok, és mellé egy kommentárt, hogy ott már a vámpírok az urak, és most a szabad Északot is be akarják kebelezni. A film a jó és a rossz harcává egyszerűsít egy tragikus polgárháborút. A szembenállás egyedüli okaként a rabszolgaság kérdését jelöli meg, pedig sok más tényező is közrejátszott abban, hogy háború tört ki a két országrész között. Gondoljunk bele, hogy mennyire ostobának és idegesítőnek tartanánk egy olyan filmet, amelyben a Habsburg-hű magyar nemesek, vagyis a labancok, vámpírokként, a gonoszság egyértelmű szimbólumaként lennének ábrázolva. Lehet a történelemmel játszadozni, illetve egy pillanatig sem kérdéses, hogy a rabszolgatartás egy szégyenletes folt az Egyesült Államok múltjában, de egy fél országot gonosznak ábrázolni mégiscsak túlzás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK