Minden bokor alatt lapul egy Bourne

2012.09.06. 11:03

Pénzszagú, felesleges folytatás vagy az előző részek szintjét megütő fergeteges akciócsoda? A Bourne hagyaték egyik sem, csupán egy reménykeltő lépés a jó irányba. Jeremy Renner képes pótolni Matt Damont, Rachel Weisz pedig néha még az akciók fényét is túlragyogja.

Ismerjük a romantikus képzetet, hogy miképpen is születnek a művészeti alkotások. Múlhatatlan vágy feszíti szét az embert, hogy közöljön valami - számára legalábbis - életbevágóan fontosat a világgal. Addig mozgolódik, formálódik a gondolat az alkotóban, míg el nem jön egy ihletett pillanat, amikor aztán teljes pompájában kirobban a nagy mű. Úgy, mint az alien John Hurt mellkasából. Az biztos, hogy nemhogy A Bourne hagyaték, de még a film ötlete sem így született meg. A Universal számára sok pénzt hozott a Bourne-trilógia, ezért a folytatás mellett döntött.

Forrás: UIP
Jeremy Renner A Bourne hagyaték-ban

Hálátlan feladatot vállalt el Tony Gilroy, az eddigi részek társforgatókönyv-írója, amikor beleült A Bourne hagyaték rendezői székébe. Egy olyan sorozatot kellett folytatnia, amelyet egyszer már hiánytalanul lezártak. Mi több, az évek távlatából most már nyugodtan kijelenthető, hogy a Bourne-mozik az elmúlt évtized legjobb akciófilmjei közé tartoznak, amelyek még egymáshoz mérten is kellően változatosak. Az első rész egy régi vágású, hangulatos kémfilm volt, nagyszerű akcióbetétekkel. Aztán jött Paul Greengrass, és gyakorlatilag egy új iskolát honosított meg a kommersz filmgyártásban. A rázkódó kamerás akciómozik között a mai napig A Bourne-csapda az etalon. A Moszkva utcáin folyó autósüldözés egy olyan csúcsteljesítménye a műfajnak, amelyet még valószínűleg sokáig használhatunk mértéknek. Még sok mozi kiértékelésekor kérdezhetjük meg magunkat, hogy éreztünk-e közben ugyanolyan fokozhatatlannak tűnő izgalmat, mint amikor Jason Bourne-t kergette az orosz titkosügynök. Tony Gilroy azt vállalta, hogy ehhez az örökséghez tesz hozzá valami érdemlegeset.

Forrás: UIP
Edward Norton A Bourne hagyaték-ban

A leglényegesebb dolgot teljesítette, és a filmre egyáltalán nem jellemző az a hányavetiség és fantáziátlanság, amely egy pénzügyi okokból elkövetett folytatás ismérve szokott lenni. Van egy új történetszál, amely ugyan semmivel sem eredetibb az előzőnél (amnéziás ügynök szembenéz a múltjával), de legalább kellő igényességgel van kibontva. Aaron Cross (Jeremy Renner) is egy genetikailag feltuningolt szuperügynököt alakít, aki a Bourne-féle ámokfutás kellemetlen sajtóvisszhangja miatt terhessé válik a munkaadói számára. Edward Norton az, aki felméri az károkat, és úgy dönt, hogy a további botrányok elkerülése végett a Végkifejlet kódnevű programot is fel kell számolni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kiadja a parancsot Aaron Cross megölésére.

A negyedik epizód tovább bonyolítja a sorozat már eddig is nehezen átlátható viszonyait, és az korábbi részekben bemutatott bürokratikus útvesztő még kacifántosabbá válik. Kiderül, hogy a Jason Bourne kiképzését és akcióit irányító Kőlépcső, csak egy volt a sok titkos program közül, amelyek szuperügynököket szabadítottak rá a világra. Ha ez a sorozat tovább folytatódik, előbb-utóbb el fogunk érni arra a pontra, hogy a világ összes utcájában él egy alvó ügynök. A film első felében zavarbaejtő gyakorisággal repkednek a programnevek és szakzsargonban megfogalmazott, indulatos utasítások félhomályos irodákban és tárgyalótermekben. Érthető, hogy mi a cél ezzel, bemutatni, hogy Aaron Crossnak egy óriási, arctalan szörnyeteggel kell felvennie a harcot. A baj viszont, hogy ez már ugyanígy megvolt az első három részben is, annyi különbséggel hogy Jeremy Renner arca helyett Matt Damon útlevélképe villogott a monitorokon. Túl sok idő megy el a felvezetéssel. Hiába alapos, ha egyben önismétlő is.

Forrás: UIP
Rachel Weisz A Bourne hagyaték-ban

A köztudatban a Bourne-név összeforrt az adrenalinbombaként funkcionáló szüntelen akcióval. Akik ezzel az elvárással ülnek be erre a mozira, azok valószínűleg csalódni fognak a körülményes indítás miatt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy volt egy karakterközpontú első rész is, és A Bourne hagyaték annak a filmnek a tempóját, illetve történetszövését hozza vissza. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megismertesse velünk Aaron Crosst. Azzal akarja igazolni a film önnön létjogosultságát, hogy szinte tételesen bemutatja, miben is különbözik az új főszereplő Jason Bourne-től. Aaron kíváncsi természet, és szeret akkor is kérdéseket feltenni, amikor azt várnák el tőle, hogy gondolkodás nélkül hajtsa végre a feladatot. Bourne minden cselekedetét úgy választotta meg, hogy az közelebb vigye a céljához, Aaron minden különösebb indok nélkül, csak azért választotta a rövidebb, de sokkal veszélyesebb útvonalat, és kelt át gyalog a hegyláncon, mert olyan kedve volt. Ez a különbözőségre való törekvés szimpatikus hozzáállás a forgatókönyvírók részéről, még akkor is, ha emiatt sokan túlontúl is lassúnak, vontatottnak fogják titulálni a negyedik részt.

Forrás: UIP
Rachel Weisz és Jeremy Renner A Bourne hagyaték-ban

Ahogy A Bourne-rejtély, úgy ez a film is akkor válik igazán érdekessé, amikor a nő és a férfi végre egymásra talál. Rachel Weisz alakítása egész egyszerűen bámulatos. Sajnos túlontúl is gyakori az a felállás, hogy a női főszereplőt csak dísznek teszik bele az akciófilmekbe. Weisz viszont amellett, hogy őrülten szép, még tehetséges színésznő is, aki még egy ilyen menekülős-gyilkolós filmet sem vesz félvállról és beleadja tudása legjavát. Bajba került kutatóorvosként meggyőző természetességgel esik kétségbe, kiabál, küzd a túlélésért, vagy épp néz szerelmesen Jeremy Rennerre. Ők ketten együtt a film legerősebb pontjai, és a legfőbb indok arra, hogy miért lehet szükség egy ötödik részre is.

A zárlat aztán kárpótolja azokat is, akik kizárólag a látványért ültek be A Bourne hagyaték-ra. A Manila utcáin leforgatott motoros hajsza nem éri el ugyan a moszkvai autósüldözés szintjét, de nagyon szorosan ott lohol a nyomában. Ez 2012 eddigi legprofibb és legizgalmasabb akciójelenete.

Forrás: UIP
Jeremy Renner és Rachel Weisz A Bourne hagyaték-ban

A Bourne hagyaték legfőbb problémája ugyanaz, mint az új Pókember-filmé. Az eddigi Bourne-mozikkal ellentétben ez sokkal kevésbé állja meg önálló filmként a helyét, túl sok szál marad elvarratlanul. Egy hosszúra nyúlt, és csak a végére felpörgő felvezetésként értelmezhető, amely megágyaz a két szimpatikus főszereplő későbbi kalandjainak. Ismét felcsendül Mobytól az Extreme Ways a végén, de most kevesebb örömöt hoz magával. Inkább egy ígéretet, hogy ennek még nincs vége. Étvágygerjesztőnek jó volt A Bourne hagyaték, de ez még nem az a színvonal, amit ettől a sorozattól előzőleg megszoktunk.