A harminchat éves Milla Jovovich A kaptár-sorozat ötödik részében még mindig kitartóan öli a zombikat. A film bemutatója apropóján összeszedtük a mozikban mostanában legkeményebben akciózó csajokat Steven Soderbergh verekedőgépétől kezdve az Underworld harcos vámpírlányáig.

Gina Carano

Forrás: AFP
Gina Carano A bűn hálójában című filmben

Steven Soderbergh a Barátnő rendelésre (The Girlfriend Experience) című filmjének főszerepére egy igazi pornószínésznőt (Sasha Grey) választott, a verekedős A bűn hálójában-hoz pedig egy igazi sportolónőt. Gina Carano 2009-ig volt aktív a versenyszerű kevert harcművészetekben (Mixed Martial Arts, MMA), de közben is szerepelt már néhány verekedős filmben és valóságshow-ban. Főszerepet viszont először Soderberghtől kapott, aki azt akarta, hogy a főhősnője hitelesen ütlegelje Channing Tatumot, Michael Fassbendert és a film többi férfi szereplőjét.

 

Carano elmondása szerint, bár ő volt a profi verekedő, a forgatáson eleinte így is óvatoskodtak vele a férfi színészek, sőt, még a dublőrök is, de aztán rávette őket, hogy üssék meg rendesen. Bár a kritikusok többsége nem ájult el Carano színészi teljesítményétől, a filmkarrierje szépen beindult: játszik a Halálos iram-sorozat jövő májusban mozikba kerülő hatodik részében, és főszereplő lesz a női Elrabolvá-nak aposztrofált In the Blood című thrillerben.

* * *

Michelle Rodriguez

Forrás: AFP
Michelle Rodriguez a Halálos iram-ban

Rodriguez amatőrként jelentkezett a 2000-es A bunyós csaj című film szereplőválogatására, és több száz jelölt közül ő kapta meg a főszerepet. Karyn Kusama filmjében egy balhés tinilányt alakít, aki elhatározza, hogy profi bokszoló lesz. A film megnyerte a Sundance-et, Cannes-ban is díjazták, és rögtön meghatározta Rodriguez pályájának irányát: ha egy filmbe latinos keménycsaj kellett, onnantól először őt hívták. Az első Halálos iram-ban Lettyt játszotta, Dom (Vin Diesel) barátnőjét, majd visszatért a negyedik részben és a hatodikba is visszavarázsolják majd. A kaptár-sorozatból az első és a most bemutatott ötödik részben vagánykodik, szerepelt az Avatar-ban, Robert Rodriguez Macheté-jében és folytatásában, a Machete Kills-ben is.

 

Azt hinné az ember, hogy unja már ezt a sok hasonló szerepet, de amikor egy interjúban a beskatulyázásról kérdezték, nagyon őszintén elmondta, hogy erről szó sincs: "Ha holnap úgy döntenék, hogy nem akarom, hogy beskatulyázzanak, elvállalnék egy független filmet, amiben egy szerencsétlen lányt játszanék, aki borzasztó dolgokon megy keresztül, és begyűjtenék valami díjat azért, hogy sírok vagy megerőszakolnak. Ha a színészkedés érdekelne, akkor zavarna, hogy nincs lehetőségem az érzelmeim széles skáláját felvonultatni a vásznon, de én teszek erre. Azért vagyok itt, hogy szórakoztassam az embereket, és kiálljak az erős nők mellett. Ezt lehet beskatulyázásnak nevezni, de ezt én választottam azzal, hogy nemet mondtam minden másra."

* * *

Maggie Q

Forrás: AFP
Maggie Q a Mission: Imposible 3-ban

A Hawaiin felnőtt, anyai ágon vietnami származású Maggie Q akkor került a filmipar közelébe, amikor Hongkongba utazott szerencsét próbálni a modellszakmában, és Jackie Chan felfedezte. Addig semmiféle harcművészeti előképzettsége nem volt, de Hongkongban óriási akciósztár lett, és a 2000-es Csodazsaruk Hongkongban után Jackie Chan jóvoltából kapott egy pici szerepet a Csúcsformában 2-ben is. Hongkongot utálta amiatt, hogy gyakorlatilag ki se tudott lépni az utcára, annyira üldözték a paparazzók, de a 2000-es évek közepén beindult az amerikai karrierje is a Mission: Impossible 3-mal, amiben Ethan Hunt csapatának egyetlen női tagját játszotta.

 

Ezután jött a Die Hard 4, amiben Timothy Olyphant figurája megbízásából bérgyilkoskodott, és majdnem kinyírta Justin Longot. A forgatáson állítólag úgy elkapta Bruce Willist, hogy a sztár nem tudott kiszabadulni a szorításából. Szerepelt a Szex telefonhívásra című elbénázott thrillerben és A pap-ban is, jelenleg pedig a tévében durvul tovább: a Luc Besson 1990-es filmjéből kinőtt immár második Nikita-sorozatban játssza a főhősnőt. A 2010-től futó új változatban a bérgyilkosnő megszökött attól a kormányügynökségtől, ahol korábban alkalmazták, és három év bujkálás után visszatér, hogy leszámoljon az intézménnyel. A harmadik évad októberben kezdődik az USA-ban.

* * *

Jessica Alba

Forrás: AFP
Jessica Alba a Macheté-ben

A mi kedvenc Jessica Alba-alakításunk ugyan a The Killer Inside Me pépesre vert prostija, de a legtöbben szexszimbólumként tekintenek a színésznőre. Annak ellenére is, hogy Alba nem hajlandó meztelenkedni sem a filmvásznon, sem fotózásokon, mindig van rajta legalább egy falatnyi bikini. A Macheté-ben ugyan zuhanyozik egyet a férfinézők szórakoztatására, de a jelenetet fehérneműben vették fel, amit a digitális utómunka során távolítottak el róla. Romantikus vígjátékokban (A kabalapasi, Valentin-nap) is gyakran felbukkan, de fő profilja mégis az akciózás.

 

Ezt a vonalat nála a Flipper-sorozat alapozta meg, de a folytatást igazából James Cameronnak köszönheti, aki beválogatta a Sötét angyal című, 2000 és 2002 közt futó akciósorozat egyik főszerepére. A sci-fi sorozatban egy Max nevű, genetikailag feljavított lányt játszott, aki elmenekül a laboratóriumból, ahol kísérleteket hajtottak végre rajta. A Sin City-ben emlékezetes volt Nancy Callahannek, a vagány bártáncosnőnek a szerepében, de bevállalt olyan Arany Málna-jelöléseket érő cikiségeket is, mint A fantasztikus négyes és folytatása, A tenger vadjai, valamint a Kémkölykök 4. A Macheté-ben szexi bevándorlási ügynök volt, és a folytatásban is szerepel, ahogy a Sin City 2-ben is visszatér majd.

* * *

Kate Beckinsale

Forrás: AFP
Kate Beckinsale az Underworld - Az ébredés-ben

Ki emlékszik arra, hogy Kate Beckinsale pályája kosztümös szerepekkel indult? A brit színésznő a 90-es években játszott többek közt a Sok hűhó semmiért-ben, a Jütland hercegé-ben és az Emmá-ban is (az első kettő forgatása alatt még Oxfordba járt nyelvészet szakra, aztán feladta az egyetemet a színészkedésért), de amikor az ezredforduló táján beindult a hollywoodi karrierje, egészen más szerepek jöttek. Az áttörés a Pearl Harbor volt 2001-ben, aztán 2003-ban már indult is az Underworld-sorozat, amiben Selene-t, a farkasemberekre vadászó vámpírharcost formálta meg eddig négy részből háromban. Beckinsale annak idején úgy nyilatkozott, hogy nagyon örül neki, hogy a kosztümös filmek és romantikus komédiák után kipróbálhat valami egészen mást, de meg van döbbenve, hogy bárki elhiszi neki, hogy kemény akciócsaj, amikor az életben "egy labdát sem tud elkapni".

 

Aztán két Underworld és a megbukott Van Helsing után úgy érezte, hogy átesett a ló túloldalára, és megint elvállalt kisebb drámákat is, köztük David Gordon Green Snow Angels-ét. A harmadik Underworld-öt kihagyta, de ijedezett Antal Nimródnak az Elhagyott szobá-ban, és nyomozott az Antarktiszon a Vakító fehérség-ben. Valószínűleg egy idő után nem kapott elég jó ajánlatokat más jellegű filmekre, mert 2010-11-ben egy filmben sem szerepelt, és idén megint teljes erőbedobással akciózik a legújabb Underworld-ben és Az emlékmás-remake-ben, ahol Sharon Stone helyére lépett. A kritikusok finoman szólva egyik alakításáért sem lelkesedtek.

* * *

Milla Jovovich

Forrás: AFP
Milla Jovovich A kaptár - Megtorlás-ban

Androgün megjelenése ideális volt a modellkedéshez, és éppenséggel valamiféle amerikai Tóth Orsi is lehetett volna belőle szívet tépő független filmekben, de ő más irányba ment. A '91-es Visszatérés a kék lagúnába főszerepének köszönhetően beindult a karrierje, de amikor Richard Linklater szinte teljesen kivágta a Tökéletlen idők-ből, kicsit elment a kedve a színészkedéstől, és Európába költözött néhány évre. Luc Besson (akivel másfél évig házasok is voltak) 1997-es Az ötödik elem-e pecsételte meg a sorsát, amiben annyira lenyűgöző volt a narancssárga nadrágtartós Leeloo szerepében, hogy egyből mindenki rájött, akciósztárnak született.

 

Besson '99-es Jeanne d'Arc-jában már keményen kardozott, aztán 2002-ben elindult a véget érni azóta sem akaró A kaptár széria. A zombiölő Alice szerepét állítólag azért vállalta el, mert az öccsével együtt gyerekkorukban nagy rajongói voltak a film alapját képező videojátéknak. A kaptár-filmek mellett próbálkozott más jellegű szerepekkel is (Bábu, Papagájok), de ezekkel nem volt sok szerencséje. Az Ultraviola című, megbukott akció-sci-fi bemutatása táján közölte, hogy egyhamar nem fog újabb akciófilmben szerepelni, de nem így lett, hanem jöttek a további A kaptár-filmek. Legalább a férjével (Paul W. S. Anderson rendező) lehet akkor is, amikor dolgozik.

* * *

További akcióval flörtölő csajok:

Uma Thurman: Először Joel Schumachernek jutott eszébe, hogy a finom megjelenésű színésznőre akciófilm-szerepet bízzon, igaz, a Batman és Robin Méregcsókja inkább hasonlít egy kiélt transzvesztitára, mint belevaló akcióhősnőre. A '98-as Bosszúállók pedig - amiben sokat hadonásztak esernyőkkel - vicces meseként jobban megállja a helyét, mint akciófilmként. Aztán viszont jött Tarantino és a Kill Bill menő sárga szerelésben gyilkoló Beatrix Kiddója, a filmtörténet talán legvagányabb női karaktere. Később Thurman még egy cápával dobálózó, mérges volt barátnőt is bevállalt A szuper exnőm-ben.

Forrás: AFP
Uma Thurman a Kill Bill-ben

Angelina Jolie: Sokoldalúbb annál, hogy kifejezetten akciószínésznőként gondoljunk rá, pedig bőven kivette a részét a műfajból. A 2000-es Tolvajtempó-remake-kel indult a dolog, amiben kiszőkített csimbókok lógtak a fejéről, de még így is irtó vagány volt. Aztán jöttek a Tomb Raider-filmek, amelyekben legfeljebb Jolie idomai voltak felejthetetlenek, majd a Mr. és Mrs. Smith, amiben legalább volt némi humor. Eddig a Wanted-ban állt a kezében legjobban a fegyver, a Salt ügynök-öt viszont legszívesebben elfelejtenénk.

Forrás: AFP
Angelina Jolie a Wanted-ban

Zoe Bell: Az új-zélandi lány alapvetően kaszkadőr, és a stílusa is olyan, mint egy nagyon jófej tornatanárnőé, de miután a Kill Bill-ben Uma Thurman dublőre volt, Tarantino jónak látta ráosztani a Halálbiztos egyik fontos szerepét, amihez amúgy is kaszkadőrre lett volna szükség, hiszen a színen töltött ideje nagy részében egy száguldó autó orrán egyensúlyoz. Azóta felbukkant többek közt a Lost-ban, a Hajrá, Bliss! című görkoris filmben, a jövőre érkező Hansel and Gretel: Witch Hunters-ben pedig az egyik boszorkát játssza. Állítólag Tarantino Django elszabadul-jában megint szerepel.

Forrás: AFP
Zoe Bell (jobbról a második) a Halálbiztos-ban

Jessica Biel: Már gyerekkorában is focizott és gimnasztikázott, manapság pedig a legtöbb paparazzikép olyankor készül róla, amikor épp bemegy vagy kijön egy edzőteremből, úgyhogy tulajdonképpen az a meglepő, hogy nem játszott még több akciófilmben. A Penge: Szentháromság-gal kezdte a műfajt mint vámpírvadász, aztán jött az ausztrál Lopakodó, amiben pilóta volt. Két romantikus komédia közé befért a 2010-es A szupercsapat, idén pedig Az emlékmás-remake, amiben Kate Beckinsale-lel verekedhetett.

Forrás: AFP
Jessica Biel Az emlékmás-ban

Michelle Yeoh: A fiatalkorában komolyan balettozó, malajziai Yeoh karrierje a 80-as évek közepén kezdődött hongkongi akciófilmekkel, és a színésznő hamar híres lett arról, hogy nem alkalmaz kaszkadőrt a harcjeleneteiben. Nyugaton a '97-es A holnap markában című James Bond-filmből lett ismert, amiben egy Bondot segítő kínai ügynököt alakított. Pierce Brosnan "női James Bond"-ként utalt rá amiatt, hogy annyira jól tud verekedni. A Tigris és sárkány-ban lenyűgözően kardozott, és még a 2008-as A Múmia - A Sárkánycsászár sírjá-ban is bedobta magát, de a '62-es születésű színésznő akciózós napjai valószínűleg lassan véget érnek.

Forrás: AFP
Michelle Yeoh a Múmia - A Sárkánycsászár sírjá-ban