A Looperben van egy csomó érdekes ötlet, de ezek nem állnak össze egy filmmé. Ha pedig a főszereplőt kifestik Bruce Willisnek, az rég rossz.

Rian Johnsonnak elképesztően gazdag a fantáziája: a Brick-ben egy noiros, abszurdba hajló, a The Brothers Bloom-ban pedig egy bohókás, meseszerű világot hozott létre. Mindkettő nagyon hasonlított a valóságra, épp csak egy kicsit voltak színesebbek, izgalmasabbak és veszélyesebbek. Johnson harmadik nagyjátékfilmje, a Looper ilyen tekintetben nem okoz csalódást: egy rengeteg ötlettel teletömött világba visz minket, ami ezúttal a jövő Amerikájában van, úgy harminc év múlva. Valami mégsem stimmel.

Forrás: Pro Video
Joseph Gordon-Levitt a Looper-ben

Azt hihetnénk, a sci-fi műfajában már minden elképzelhetőt ellőttek, a film alapötlete mégis érdekes: nagyjából hatvan év múlva feltalálják az időutazást, amit rögtön be is tiltanak, de bűnözők arra használják az illegális technikát, hogy akit el akarnak tenni láb alól, azt visszaküldjék harminc évvel korábbra, ahol a loopernek nevezett bérgyilkosok megölik a szerencsétleneket, és nyom nélkül megszabadulnak tőlük.

Joe-nak (Joseph Gordon-Levitt)  is ez a munkája, egy pörgős montázson ismerkedünk meg a mindennapjaival, ahogy rutinszerűen megszabadul áldozataitól egy gabonaföld közepén, majd bulizni megy a kollégáival, drogozik, kurvázik, kezdi elölről. Sejtjük, hogy ez is azok közé a filmek közé tartozik, ahol a rosszfiú igazából magányos hős, akinek épp csak egy nemes cselekedetre vagy egy csodálatos nő igaz szerelmére van szüksége ahhoz, hogy eljöjjön a megváltás. De szemben az ilyen filmek többségével, Johnson eleinte ellenáll a kísértésnek, hogy Joe-t szimpatikusnak, az életét pedig bármilyen tekintetben menőnek állítsa be.

Forrás: Pro Video
Paul Dano és Joseph Gordon-Levitt a Looper-ben

Ez újszerű ugyan, de visszaüt: egy pillanatig sem tudunk együtt érezni Joe-val, bevonódás nélkül figyeljük, hogy a felháborítóan béna maszkmesteri munkával elvileg brucewillisessé formált fejű Gordon-Levittnek milyen nehézségekkel kell szembenéznie undorító szakmájában. Például döntenie kell, hogy elárulja-e az egyik kollégáját és barátját (Paul Dano) a főnökének, akit a gengszterfejesnek meglehetősen mókás Jeff Daniels játszik. Az ő figuráját is harminc évvel későbbről küldték vissza rendet tartani a looperek közt, amit az jelez, hogy fényes selyemfelsőket hord.

A film tele van ilyen, főleg poénként értelmezhető aprósággal, ami bizonyítja Johnson szellemességét és azt, hogy minden részletre nagyon odafigyel, de végül pont az lesz a film veszte, hogy túl sok össze nem illő ötletet zsúfolt bele. A fő konfliktus akkor üt be, amikor Joe-nak egy nap saját jövőbeli önmagát (Bruce Willis) kellene megölnie, de - érthető módon - egy pillanatra megzavarodik, és az öreg Joe meglép. Fiatal Joe nem sokat teketóriázik, mert tudja, hogy ha nem öli meg az öreget, akkor őt ölik meg, úgyhogy saját maga nyomába ered.

Forrás: Pro Video
Bruce Willis a Looper-ben

Innentől kezdve a néző figyelmét folyton elterelik az időutazás logikai bukfencei által felvetett kérdések, például, hogy az öreg az emlékei alapján tudja-e előre, hogy a fiatal mit fog tenni, vagy hogy a fiatal megváltoztathatja-e a jövőt, amikor ott van vele egy idősíkban az öreg? Még szerencse, hogy Willis helyre tesz bennünket, amikor az egyik jelenetben közli velünk, hogy ezen nem szabad túl sokat agyalni, mert egész nap itt ülhetnénk. Épp csak nem néz a kamerába.

Az abszurd hajsza során Johnson keveri a műfajokat, vagy inkább nem tudja eldönteni, melyiket is válassza: néha úgy tűnik, egy üldözős-nyomozós thrillerben vagyunk, de belecsúszunk kicsit az egzisztencialista drámába is, eltűnődve sors, halandóság és szabad akarat súlyos kérdésein, majd pár lövöldözést és robbanást is kapunk, hogy legyen egy kis akciófilmjellege is a dolognak. Mindezt tetézve még bejön egy anya-fia szál is a vagánykodó Emily Blunttal, de az érzelmeket és gyerekkori traumákat már végképp nem tudjuk elhinni ennek a kusza filmnek. Amikor pedig végre szemtől szemben ül egymással egy lepukkant étteremben a fiatal és az öreg Joe két steak fölött, akkor nincs köztük semmi feszültség, sőt, a jelenet leginkább vicces - ráadásul úgy tűnik, ez volt a rendezői szándék is, mintha Johnson megint elfelejtette volna, hogy milyen filmet is csinál.

Forrás: Pro Video
Emily Blunt a Looper-ben

Sokkal több ötlet van a Looper-ben, mint egy átlagos amerikai akció-sci-fiben, de sehogy sem áll össze. Drámának nem elég árnyalt, akciófilmnek nem elég pörgős, sci-finek zavaros. És ki gondolta azt, hogy a kipingált Joseph Gordon-Levittet komolyan fogjuk venni?