Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam

Vágólapra másolva!
A hétvégén a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu meghívására a budapesti Puskin moziban tartott fejtágítót Joe Eszterhas, a Flashdance, az Elemi ösztön és a Showgirls magyar származású forgatókönyvírója. A nagy természetéről ismert filmes elmesélte riporterünknek, ki a legőrültebb Hollywoodban, melyik volt a legbizarrabb szexjelenet, amit valaha írt, kinek húzott be legutóbb, de elárulta azt is, milyen serkentőket fogyasztott munka közben. Persze, azt is megkérdeztük, hogy milyen volt Sharon Stone az ágyban. Mivel szűkös idő állt rendelkezésünkre, megkértük Eszterhast, hogy minden kérdésre egy mondatban válaszoljon.
Vágólapra másolva!

1969-ben elvitte Jimi Hendrixet egy clevelandi magyar étterembe. Mindketten iszonyatosan be voltak szívva. Mit evett Hendrix?

Két adag csirkepaprikást.

Okosan bánt azzal a rengeteg pénzzel, amit forgatókönyvíróként keresett?

A volt feleségem tett róla, hogy megszabaduljak a nagy részétől.

A saját figurái közül melyik hasonlít a leginkább önhöz?

Catherine Tramell az Elemi ösztön-ben.

Tizenhárom nap alatt írta meg az Elemi ösztön forgatókönyvét. Sok kokain fogyott közben?

Nem, addigra már felhagytam a kokózással.

Hogyan írná le azt a tizenhárom napot egy szóval?

Orgazmikus.

Írta az egyik könyvében, hogy élete nagy részében funkcionális alkoholista volt. Az ivás segített az írásban?

Volt, amikor igen.

Fotó: Valuska Gábor

Általában mennyire volt részeg, amikor leült írni?

Sosem dolgoztam részegen. Írás közben fekete kávét és konyakot ittam.

Melyik a legjobb drog forgatókönyvíráshoz?

Isten.

Hallotta, hogy ki akarják venni a Télapó pipázására utaló részt a Szent Miklós látogatása című híres karácsonyi versből?

A dohányzásellenes mozgalom abszurd dolgokra képes.

Most hogy leszokott a cigiről, kihagyná a dohányzást az Elemi ösztön kihallgatási jelenetéből?

Nem. Ott a dohányzás fontos szerepet játszott a két főhős közti kakaskodásban, ezért indokolt.


Mennyire fájdalmas önnek, amikor egy rendező változtat a forgatókönyvén?

Szívszaggató.

Ki szokta levágni a haját?

Általában a feleségem.

Mel Gibson a legőrültebb ember, akivel összehozta a sors Hollywoodban?

Igen, ő a legőrültebb, és benne van a legtöbb gyűlölet.

Andy Vajna azt mondta, hogy Sharon Stone is tiszta bolond. Egyetért ezzel?

Tényleg bolond, de neki jól áll.

Mondta egy interjúban, hogy az Elemi ösztön idején lefeküdt Sharon Stone-nal. Olyan jó volt az ágyban, mint várta?

Ezt nem árulhatom el. Olvasd el a könyvemet, nagyon körültekintően írtam erről!

Fotó: Valuska Gábor

Mikor húzott be valakinek utoljára?

Dühből?

Mondjuk.

Az Elárulva forgatásán történt a nyolcvanas évek végén.

Kit ütött meg?

Egy idiótát, aki bele akart szólni a forgatókönyvembe.

Együtt dolgozott Bob Dylannel, valamint sokáig szomszédok voltak. Rájött, hogy mi a titka?

Soha senki nem fogja megérteni Bob Dylant.

Kire fog szavazni a következő elnökválasztáson?

Még nem döntöttem el, előbb meg akarom nézni az összes vitát.

Akkor volt boldogabb, amikor a sikerei csúcsán nyomta a drogot és döngette a csajokat Hollywoodban, vagy most, amikor nyugodt családi életet él?

Sokkal boldogabb vagyok most. Békességben élünk a feleségemmel, játszom a gyerekeimmel.


Tudja kívülről a What a Feeling szövegét (a híres szám a Flashdance-ből - a szerk.)?

Tudtam, de már elfelejtettem.

Az első sorra sem emlékszik?

Nem. Hogy szól?

"First, when there's nothing but a slow glowing dream." Ismerős?

Valami rémlik. Azt a dalt már a forgatókönyv ismeretében írták, szeretném azt hinni, hogy hatással voltam a szövegére.

Melyik a legszexibb jelenet a filmtörténetben?

Nem tanulmányoztam az összeset. Sokkal élesebben emlékszem a saját szexuális élményeimre, mint azokra, amiket filmekben láttam.

Melyik volt a legbizarrabb szexjelenet, amit valaha írt?

Az a hülye jelenet a Showgirls-ben, amikor kefélnek a medencében, és csapkolózik a víz.


Van olyan mondat valamelyik forgatókönyvében, amelyikre különösen büszke?

Olyan sok nagyszerű mondatot írtam, hogy erre nem tudnék válaszolni.

Hogyan ünnepel, amikor írás közben eszébe jut egy kifejezetten szuper mondat?

Eljárok egy csárdást az asztal körül, aztán visszaülök.

Küszködött valaha írói válsággal?

Sokszor.

Hogyan győzte le?

Van egy nagy kődarab az íróasztalomon, amire rávésettem az "írói válság" szavakat. Ha megakadok az írással, megfogom ezt a követ, és elhajítom a vállam fölött. Ilyenkor valami mindig széttörik a szobában. Ez segíteni szokott.

Fotó: Valuska Gábor

Amikor felhagyott az ivással a gégerákja után, félt, hogy nem fog tudni úgy írni, mint azelőtt?

Nem. Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam.

A megtérése befolyásolta bármennyire is a munkáját?

Remélem, csak még jobb lettem miatta.

Melyik a leghitelesebb film a hollywoodi filmiparról?

Valószínűleg a Mindent Éváról.

A Mindent Éváról előzetese

Utoljára 1997-ben készült hollywoodi film valamelyik forgatókönyvéből. Ez kikezdte az önbizalmát?

A korábbi időszakban is sok olyan forgatókönyvet írtam, amiből nem lett film. Egy csomót közülük még csak meg sem vettek. Soha nem hagytam, hogy ez hatással legyen rám, megráztam magam, és írtam a következőt.

Hogyan látja a jövőjét Hollywoodban?

68 éves vagyok, remélhetőleg még tíz évig képes leszek mozogni, szeretném ezalatt jól érezni magamat.

Ki a legjobb forgatókönyvíró manapság?

Aaron Sorkin.

Van olyan forgatókönyve, amiből még mindenképpen szeretné, hogy film legyen?

Igen. A megtérésemről szóló Crossbearer: A Memoir of Faith című memoárból írtam egy nagyon vicces és szemtelen forgatókönyvet. Nagyon szeretném, ha az megvalósulna filmként.

Melyik volt a legnagyobb összetűzése Andy Vajnával?

Sokat vitáztunk munka közben, de sikerült megőrizni a barátságunkat.

Fotó: Valuska Gábor

Melyik a kedvenc magyar filmje?

Nem nézek magyar filmeket, nincs rá időm.

Egyet sem látott?

Láttam, de címekre nem emlékszem.

Hogyan szeretne meghalni?

Sehogy.

Látott valami jó filmet mostanában?

Nem.