Keira Knightley jobban mutat a polcon

2012.11.22. 21:04

A Wachowski testvérek nem ijedtek meg attól, hogy filmet csináljanak a bonyolult Felhőatlaszból. Rengeteg a megfilmesíthetetlennek tartott könyv, mégis adaptálták már heroinfüggő zavaros képzelgését, összevissza szexelő fiatalok csapongását és a holokausztot a világ legtermészetesebb dolgaként tálaló tini történetét is.

Felhőatlasz (Cloud Atlas, 2012)

Forrás: [origo]
Jim Broadbent és Ben Whishaw a Felhőatlasz-ban

David Mitchell 2004-es sikerregénye bonyolult struktúrája miatt tűnik megfilmesíthetetlennek: hat különböző időben és helyszínen játszódik a 19. századi Óceániától kezdve a posztapokaliptikus Hawaii-ig. Ráadásul a regény úgy épül fel, hogy elindul a legrégebben játszódó epizódtól, ami váratlanul megszakad, majd jön a következő, az is félbemarad, és amikor eljutunk a távoli jövőig, onnan elindulunk visszafelé, és sorban lezárulnak a részek, míg visszajutunk az elejére. A V mint vérbosszú (amit a Wachowski testvérek írtak, és ők voltak a producerei is) forgatásán Natalie Portman olvasta a könyvet, odaadta Wachowskiéknak, akik teljesen rápörögtek, és Tom Tykwerrel is elolvastatták.

Forrás: [origo]
Részlet a Felhőatlasz című regényből

Hárman együtt évekig szenvedtek a megfilmesítésén, eleinte azért, mert maguk sem tudták, hogy lehet forgatókönyvet kalapálni a sztoriból, később azért, mert senki nem akarta finanszírozni a túlságosan kaotikusnak és intellektuálisnak tűnő filmet, ami közben egyáltalán nem volt olcsó. Wachowskiék úgy gondolták, filmen túl zavaros lenne a könyv előrehaladó, majd visszaforduló időkezelése, és inkább azt a megoldást választották, hogy az epizódok kronologikusan mennek előre, viszont nagyon sok kis részre szabdalták őket, és végig váltogatják egymást. A részek közti összefüggést pedig azzal hangsúlyozták, hogy minden színészre több szerepet osztottak, így ugyanaz a színész több helyen és időben is felbukkan. Sokkal jobban működik, mint első hallásra hinné az ember.

* * *

Vágy és vezeklés (Atonement, 2007)

Forrás: [origo]
James McAvoy a Vágy és vezeklés-ben

Ian McEwan pszichológiailag halálosan pontos regényeinek többségében a főhős emberi gyarlóságból elkövet valamilyen teljesen hétköznapi hibát, ami aztán romba dönti egy csomó ember életét. Könyvei elsősorban attól hatásosak és nyomasztók, hogy az olvasó tudja: akár ő is kerülhetne ugyanilyen helyzetbe egy gyenge pillanatában. Prózája nagyobb része általában belső monológ, és a fontos történések mind a szereplők lelkében zajlanak le, így a filmre adaptálás egyáltalán nem adja magát. Ennek ellenére a Vágy és vezeklés előtt csináltak már filmet az Idegenek Velencében-ből, A cementkert-ből, Az ártatlan-ból, a Kitartó szerelem-ből és több novellájából is.

Forrás: [origo]
Részlet a Vágy és vezeklés című regényből

A Vágy és vezeklés-ben egy Briony nevű kislány meggondolatlan hazugsága vezet ahhoz, hogy nővére és szerelme nem lehetnek egymáséi, Brionyt pedig egész életében kínozza a bűntudat a tette miatt. Sajnos Joe Wright rendező csak kétórás filmje első harmadában képes megteremteni azt a feszültséget, ami a regényben van, utána enged a látványos háborús jelenetek és szentimentális érzelemkitörések csábításának, és semmi sem marad a regény szikár kíméletlenségéből. Túl sok a vágy, túl kevés a vezeklés.

* * *

Sorstalanság (2005)

Forrás: [origo]
Nagy Marcell a Sorstalanság-ban

Kertész Imre 1975-ös regénye a haláltáborokat túlélő Köves Gyuriról attól zseniális és megdöbbentő, hogy a tizenéves elbeszélő szemszögéből, teljesen szenvtelenül meséli el a holokauszt borzalmait. A Pestről az auschwitzi, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba kerülő kamaszfiú tárgyilagosan, érzelmek és a szenvedés legkisebb jele nélkül osztja meg velünk a történéseket, mintha mindez a lehető legtermészetesebb volna.

Forrás: [origo]
Részlet a Sorstalanság című regényből

Ezt nyilvánvalóan nagyon nehéz lett volna filmen visszaadni, de ha egy olyan finom ízléssel és biztos kézzel dolgozó alkotó veszi kézbe az alapanyagot, mint Szász János (aki valóban szerette volna megfilmesíteni a Sorstalanság-ot), akkor talán születhetett volna belőle valami értékes. Ehelyett végül Koltai Lajos tapsolt el a filmre horribilis összegeket, hogy egy teljesen hagyományos, érzelgős, a Schindler listájá-nál is tízszer csöpögősebb holokausztfilmet csináljon belőle. Ízlés kérdése, hogy ki mit szól a filmhez, de az vitathatatlan, hogy a könyvhöz semmi köze sincs.

* * *

Pi élete (Life of Pi, 2012)

Forrás: [origo]
Suraj Sharma a Pi életé-ben

Yann Martel 2001-es regénye több szempontból is megfilmesíthetetlennek tűnik. A könyv első mintegy száz oldala elmélkedés a főhősre nagy hatást gyakorló vallásokról, aztán jön a tényleges cselekmény, amelynek a nagy része az óceánon zajlik párbeszédek nélkül egy mentőcsónakban, ahol Pi egy bengáli tigris társaságában tölti a napjait. Nem valami eseménydús egy filmhez, ráadásul amit a papíron megveszünk - hogy a kisfiú és a tigris képes kialakítani az együttélés kereteit - az filmen könnyen nevetségessé válhat, különösen, ha a számítógéppel animált tigris nem elég élethű, és az egész átmegy tét nélküli rajzfilmszerűségbe.

Forrás: [origo]
Részlet a Pi élete című regényből

Ang Lee 3D-s adaptációja az előzetesek alapján egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek, mintha egy gagyi, giccses fantasyt kerített volna a sztoriból, de a külföldi kritikák árnyalják a képet. Az amerikai kritikusok többsége nagyon látványos, lebilincselő filmnek találta a Pi életé-t, és ha vannak is kifogásaik, azok nem az előzetes aggodalmak jogosságát igazolják - a tigris mindenki szerint csodásan sikerült-, hanem a film egészen más pontjaira vonatkoznak (volt például, akinek nem tetszett, hogy a felnőtt Pi visszaemlékezése keretezi a filmet).

* * *

A 22-es csapdája (Catch 22, 1970)

Forrás: [origo]

Joseph Heller szatirikus regénye nem követ semmilyen megszokott elbeszélői logikát, hanem szabad asszociációs ugrások szerint halad, egy-egy esemény többször is előjön benne különböző nézőpontokból, hogy az olvasó fokozatosan bogozza ki, igazából mi is történik, és tele van az egész abszurd logikai bukfencekkel (maga a cím is arra utal, hogy a főhős, Yossarian nem szereltetheti le magát a második világháborúban, mert csak annak nem kell több bevetésre mennie, aki őrült, aki pedig nem akar a veszély miatt több bevetésre menni, nyilván épelméjű).

Forrás: [origo]
Részlet A 22-es csapdája című regényből

Mike Nichols 1970-es adaptációja érhető módon jelentősen leegyszerűsíti a nem éppen rövid könyvet, több szál és szereplő kimarad, és bár az asszociatív ugrálás részben a filmre is jellemző, alapvetően mégis kronologikusan halad. A rendező megpróbálja visszaadni az abszurd humort, de A 22-es csapdája végül mégis egy viszonylag szimpla, háborúellenes film, amiben nincs meg a regény filozófiai mélysége. Más kérdés, hogy Nicholsnak a bemutató idején pechje is volt: filmjét pár hónappal Robert Altman MASH-se után mutatták be, ami a háborúellenes kategóriában sokkal nagyobbat ütött.

* * *

Cosmopolis (2012)

Forrás: [origo]
Robert Pattinson a Cosmopolis-ban

Don DeLillo 2003-as regénye javarészt egy New York-i dugóban veszteglő limuzin belsejében játszódik, és egy fiatal yuppi egy napját mutatja be, melynek során szexuális kalandokba bonyolódik, az életére törnek, aztán elveszíti a vagyonát. Már a könyv is az Amerikai pszichó gyengébb és unalmasabb változata volt, és ilyen értelemben David Cronenberg idei filmje hű adaptáció.

Forrás: [origo]
Részlet a Cosmopolis című regényből

Robert Pattinson és a mellékszereplők iszonyatosan felszínes, üres és irritáló párbeszédeket folytatnak, amelyeket a rendező megpróbál úgy beállítani, mintha filozófiai mélységeket pendítenének meg, de a tanulság legfeljebb annyi, hogy a pénz képes elemberteleníteni az embert. Még a szex és az indokolatlan erőszak sem pörgeti fel a filmet, annyira távolságtartó az egész, és teljes mértékben hiányzik belőle az Amerikai pszichó-t fergetegessé tevő irónia. A film egyetlen kétes erénye Pattinson, akinek a kifejezéstelen színészi játéka pont illik ehhez az élettelen figurához.

* * *

Úton (On the Road, 2012)

Forrás: [origo]
Sam Riley az Úton-ban

Szentségtörés vagy sem, de szerintünk Jack Kerouac először 57-ben kiadott, egykor meghatározó regénye mára sokat vesztett a jelentőségéből. Az Úton-ban mai szemmel nem sok izgalmas vagy különleges történik: fiatal srácok utazgatnak Amerika-szerte, berúgnak, buliznak, szexelnek, drogoznak, néha vállalnak valami alkalmi munkát, ha végképp elfogyott a pénzük. A kispolgári értékrend megvetését, a fiatalság fékezhetetlen szabadságvágyát azóta az irodalomban és filmen is rengetegszer feldolgozták, ma már ez önmagában nem tesz érdekessé egy művészi alkotást, csak, ha egyéni látásmóddal párosul, esetleg olyat tud mondani a témáról, amit még senki.

Forrás: [origo]
Részlet az Úton című regényből

Walter Salles Úton-adaptációjáról ezek egyike sem mondható el, nem tesz hozzá semmit a regényhez, hanem egy élettelen, érdektelen film, ami egy okot sem ad rá, hogy végignézzük (na, jó, biztos vannak, akiknek Kristen Stewart meztelenkedése elég ok, nekik viszont elég megnézni ezt a klipet). Ráadásul a film szereposztását fatálisan elrontották: a sármos pszichopata Dean Moriarty szerepére érthetetlen módon a kölyökképű, jókisfiús Garrett Hedlundot választották, aki semmit sem képes átadni a figura vonzerejéből.

* * *

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, 2009)

Forrás: [origo]
Max Records az Ahol a vadak várnak-ban

Maurice Sendak rövid képeskönyvében alig néhány mondatnyi szöveg van. Egy Max nevű kisfiúról szól, akit rosszalkodása miatt vacsora nélkül küldenek aludni, ő pedig ezen megorrolva elhajózik a vadak közé, ahol király lesz, de aztán mégis inkább hazamegy enni. Azt hihetnénk, ez legfeljebb egy rövidfilmre elég, de Spike Jonze felismerte, hogy az egyszerű kis sztoriban olyan esszenciálisan sűrűsödik össze valami a gyerekkor lényegéből, hogy az kifejtve bőven kitölt egy egész estés filmet is. Sendak különös szörnytársasága is remek filmalapanyag, hiszen a rajzokból pontosan kiderül, hogy kell festeniük a filmben, és Jonze lenyűgöző, egyszerre ölelgetnivaló és ijesztő lényekként eleveníti meg őket.

Forrás: [origo]
Részlet az Ahol a vadak várnak könyvből

A felnőtteknek kiszolgáltatott kisgyerek vágyteljesítő fantáziálása során nemcsak a hatalom érzésével, hanem a felelősségvállalás súlyával is szembesül, és rögtön visszavágyik oda, ahol gondoskodnak róla. A mondanivalóhoz illően a mesefilm kicsit melankolikus, de nagyon megkapó, és gyönyörűen kibontja a képeskönyv témáit. A főszereplő Max Records érzékeny és nagyon szeretnivaló, és a zene (Carter Burwell munkája, Karen O betétdalaival) is rengeteget hozzátesz a hangulathoz. A film ritka példa arra, amikor a könyv szellemiségéhez abszolút hű adaptáció születik, de úgy, hogy még túl is lép az alapanyagon, és valami annál is többrétegűt hoz létre. Aki a könyvre kíváncsi, annak ajánljuk ezt a videót, amiben Christopher Walken felolvassa és saját megjegyzéseivel fűszerezi.

* * *

Meztelen ebéd (Naked Lunch, 1991)

Forrás: [origo]
Peter Weller a Meztelen ebéd-ben

William S. Burroughs először 1959-ben kiadott regénye gyakorlatilag összefüggéstelen epizódok halmaza, amelyből hagyományos értelemben vett cselekmény nemigen bontakozik ki, viszont annál hatásosabban átadja egy heroinfüggő minden szinten értelmét vesztett életét. A könyvet is kihívás elolvasni, de egy hű adaptáció (ha egyáltalán elképzelhető ilyen) valószínűleg kikergette volna a moziból a nézőket kaotikus követhetetlenségével.

Forrás: [origo]
Részlet a Meztelen ebéd című regényből

David Cronenberg azt a megoldást választotta, hogy nem egy az egyben a regényt adaptálta, hanem Burroghs más írásaiból és életéből is felhasznált hozzá elemeket, és filmje tulajdonképpen a könyv megszületéséről szól. Cronenberg igyekezett valamit visszaadni a regény rémálomszerű hangulatából a film szürreális és néhol gusztustalan motívumaival (különböző rovaroknak kiemelt szerep jut), de a film azért összehasonlíthatatlanul könnyebben befogadható.

* * *

Szkafander és pillangó (Le scaphandre et le papillon, 2007)

Forrás: [origo]
Mathieu Amalric és Anne Consigny a Szkafander és pillangó-ban

Jean-Dominique Bauby sikeres újságíró és az Elle magazin szerkesztője volt, amikor 1995-ben, negyvenhárom évesen súlyos agyvérzést kapott, és szinte teljesen lebénult, úgy, hogy onnantól kezdve kizárólag a bal szemhéját tudta mozgatni. Ennek ellenére megírta Szkafander és pillangó című önéletrajzát, amit úgy diktált, hogy valaki felolvasta neki az ábécét, ő pedig pislogott, amikor a felolvasó a megfelelő betűhöz ért.

Forrás: [origo]
Részlet a Szkafander és pillangó című regényből

Bár Bauby drámája megrázó, egy ágyban pislogó férfi önmagában nem a legizgalmasabb filmalapanyag. Julian Schnabel filmje eleinte nagyon bátornak és különlegesnek ígérkezik: sokáig csak Bauby fél szemén keresztül látjuk a világot, ami remekül működik, egy idő után viszont a rendező elszakad ettől, és a Szkafander és pillangó átmegy hagyományos, visszapillantós életrajzi filmbe. Annak viszont éppenséggel nem rossz.