Muszáj idióta magyar címet adni?

2012.12.08. 22:42

Szerepeljen benne szerelem vagy tenger, de halál ne! Esetleg legyen direkt idétlen, mert arra felkapják a fejüket! Semmiképp sem külföldi szó, mert azt nem bírják sem megjegyezni, sem kimondani. Filmforgalmazók mesélték el nekünk, hogyan és főleg miért adnak béna magyar címeket a filmeknek.

Ostoba szójátékok, véget nem érő alcímek, modorosság, émelyítő aranyoskodás, esetleg totálisan értelmetlen csűrcsavarok. A filmrajongók agyvérzésig képesek dühöngeni a magyar címeken, amelyeket a hazai forgalmazók ráaggatnak a filmjeikre. Tényleg okvetlenül szükségünk van Börnire, az eszelős temetősre, Szerelemre, pastára és tengerre, a Hét pszichopata mellé még egy si-cura, a Quantum ki tudja mit jelentő csendjére, az Erőszakikra, valamint a Szellemíróra, akárkik legyenek is ők? Meg tudjuk még különböztetni, hogy Az igazság nyomában járunk, A bűn hálójában vergődünk, A hatalom árnyékában lopakodunk, avagy Az igazság árát fizetjük?

Nekiszegeztük ezeket a kérdéseket magyar filmforgalmazó cégek munkatársainak, és ha egészen röviden akarjuk összefoglalni a címben feltett kérdésre adott válaszaikat, akkor: igen, muszáj idióta magyar címeket adni. Habár a hollywoodi gigafilmeket forgalmazó cégeknél és a művészfilmekkel foglalkozóknál a címadás menete nem teljesen ugyanaz (erre később még kitérünk), és nyilván a célközönség sem, abban lényegében egyetértés volt a megkérdezettek közt, hogy a címadásnál kompromisszumot kell kötni a lehető legszélesebb közönség bevonzása érdekében.

A "tipikus" mozilátogatót többen is úgy írták le, mint olyan embert, aki elhatározza, hogy moziba megy, és a pénztárnál sorban állva a plakátokat nézegetve vagy a pénztár fölötti monitort böngészve dönti el, hogy mire a kasszához ér, mire kér jegyet. A forgalmazók szerint ebből az következik, hogy figyelemfelkeltő (lásd: jópofáskodás, szóviccek), a film műfajára egyértelműen utaló, kimondhatatlan idegen szót vagy a néző számára semmitmondó nevet nem tartalmazó, megjegyezhető magyar címre van szükség. Ennek az elvnek az alapján hullanak el az amerikai filmeknél oly gyakori egyszavas címek, de legalábbis alcímet vagy poénosnak szánt kiegészítést kapnak, kerülnek korábban nem létező, de frappánsnak ítélt kifejezések a magyar címbe, illetve alakul át szinte bármilyen eredeti cím háromszavas, vonzónak talált felsorolássá.

Forrás: Fórum Hungary / InterCom

Martin Scorsese Hugó-ját például önmagában nem találta elég sokatmondónak a forgalmazó, ezért a film meseszerűségét hangsúlyozandó nálunk A leleményes Hugo címet kapta. Tim Burton januárban érkező Frankenweenie-je pedig hasonló megfontolásból kiegészült az Ebcsont beforr alcímmel. A hét pszichopata cím a forgalmazó szerint félrevezető volt, mert súlyos pszichodrámára vagy akár horrorfilmre is utalhatott volna, ezért egyértelműsíteni akarták, hogy vígjátékról van szó. Ebben az esetben a spanyol és a román címadás adott ötletet: ebben a két országban A hét pszichopata és egy kutya címen fut a film, de a forgalmazó úgy ítélte meg, hogy ez magyarul nem hangzik elég jól, így jött be a si-cu a képbe. A Bernie-ből úgy lett Börni, az eszelős temetős, hogy egy filmes blog olvasóitól kértek címötleteket, és ez volt az egyik beküldött javaslat. A forgalmazó úgy találta, hogy "ha az egyértelműen amerikai film plakátján magyar írásmóddal szerepel a név, az odavonzza a tekintetet, és a moziba járók talán megállnak, és megnézik, hogy mi az, aminek ilyen idétlen címe van".

Mindezek ellenére a forgalmazók állítólag nem utaznak a minél hülyébb címekre. Ezt hollywoodi filmek esetén nem is nagyon tehetnék, mert a stúdiók ellenőrzik a magyar címadást. Előfordul, hogy eleve megszabják, hogy a magyar cím milyen irányba mehet vagy nem mehet el, vagy azt, hogy szerepelnie kell benne egy bizonyos szónak. A Quantum csendjé-nél például a fránya quantumot mindenképpen fel kellett használni, ezért is lett ennyire szerencsétlen a magyar változat. A forgalmazó által kitalált címet aztán vissza kell fordítani angolra a stúdió számára, amely vagy jóváhagyja, vagy nem. Utóbbi esetben egyezkedés kezdődik, amelynek során a forgalmazó megpróbálja meggyőzni a stúdiót arról, hogy a magyar piacon az ő változatuk fog a lehető legszuperebbül működni. Ha első körben nem születik megállapodás, az ügy magasabb szintre kerül: előfordul, hogy személyesen a rendező dönt a címről.

Forrás: Parlux / Big Bang Media

A magyar címek egyébként nem úgy születnek, hogy minden forgalmazónál ül egy, magából nyelvi leleményeket ontó ember, aki a címeket adja (bár a UIP legtöbb címét a filmeket is fordító Speier Dávid találja ki), hanem jellemzően sok ember ötletelése eredményeképpen jönnek létre. Általában tesznek címjavaslatokat a fordítók, a forgalmazó belső munkatársai, és sok helyen bevált külsősöket is alkalmaznak, akik bedobják az ötleteiket. Az Erőszakik-at például egy külsős reklámszakembernek köszönhetjük. És bármilyen sokan utálták is a címet, a forgalmazó szerint bejött, mert a vártnál többen ültek be a filmre. Az egyik cégnél szokás az is, hogy a művészeti vezető megszavaztatja a forgalmazási munkatársakat, hogy melyik címjavaslat tetszik nekik a legjobban, és az sem ritka, amikor a forgalmazók blogokon vagy a Facebookon egyenesen a nézőktől kérnek ötleteket, vagy velük szavaztatják meg a már meglevő változatok közül a befutót.

A hollywoodi filmeknél nincs könnyű helyzetben a forgalmazó: a magyar címet sokszor egy-két évvel a bemutató előtt kell kitalálniuk, amikor még egy kockát sem láttak a filmből. Általában megkapják a film szinopszisát és esetleg egy útmutatót a címadáshoz (amelyben szerepelhetnek olyan korábban említett kitételek, hogy minek kell okvetlenül benne lennie a címben), de előfordul az is, hogy mindössze egy két-három mondatos leírást kapnak a sztoriról. Az új James Bond-film jó példa arra, hogy milyen kevés információ alapján kell dolgozniuk: a Skyfall-t eleinte le akarták fordítani Égszakadás-ra, hiszen nem tudhatták, hogy az eredeti cím egy hely neve a filmben.

Forrás: Cirko

Vannak aztán még olyan speciális esetek, mint például amikor az eredeti cím teljességgel lefordíthatatlan, úgyhogy muszáj attól elrugaszkodva ötletelni, vagy az ellenkező véglet, amikor valamilyen külső körülmény határolja be a címadást. Az első esetre egy régebbi példa a Bounce című Ben Affleck-Gwyneth Paltrow-film, amelynek a sikítófrász kiváltására alkalmas Szívörvény címet találta a forgalmazó. Magyarázatuk szerint a számos címjavaslat közül azért esett erre a választás, mert "elég kifejező volt, és jelezni akartuk, hogy nem vígjátékról van szó, hanem egy romantikus drámáról". Roman Polanski The Ghost Writer-e szintén sok fejtörést okozott a forgalmazónak, hiszen a magyar köznyelvben erre a szakmára használt "néger"-t nyilván nem tehették a címbe. Végül úgy döntöttek, hogy a magyarban korábban nem létező Szellemíró lesz a cím, és tulajdonképpen igazuk lett, mert sikerült meghonosítaniuk ezt a bértollnokságra alkalmazott kifejezést.

Ami a külső korlátokat illeti, a Bosszúállók esetében például sok képregényrajongó nehezményezte, hogy nem tartották meg a képregény magyar kiadásában használt A bosszú angyalai címet, de mivel az Amerika kapitány tavaly már Az első bosszúálló alcímmel került a mozikba (a két filmet nem ugyanaz a cég forgalmazta), a Bosszúállók forgalmazója a félreértések elkerülése végett ennél maradt. Gyakran előre eldöntött a film címe akkor is, ha regényadaptációról van szó, így például a magyarul Vágy és vezeklés címen megjelent Atonement filmváltozatánál egyértelmű volt a forgalmazó számára, hogy nem sima Vezeklés-ként fogják bemutatni. Ez persze nem kötelező jellegű: a Savages-ből, bár a könyv Barbár állatok címen futott, Vadállatok lett, a World War Z pedig Zombiháború helyett Z világháború néven kerül majd a mozikba - egyrészt, mert a forgalmazó túl "videofilmesnek" találta a Zombiháború-t, másrészt jelezni akarta, hogy nem kifejezetten zombifilmről, hanem akciófilmről van szó.

Forrás: Anjou Lafayette

Eddig főleg a hollywoodi filmekről esett szó, de a független-, illetve nem amerikai filmeknél is hasonló alapelvek érvényesülnek a közönség maximalizálása érdekében. Ahogy az egyik, elsősorban művészfilmeket forgalmazó cég volt munkatársa mondta: "halál lehetőség szerint ne legyen a címben, viszont mindenképp legyen benne szerelem vagy tenger vagy pasta, és akkor jönnek". És nehogy azt higgyük, hogy a művészfilmek közönsége okvetlenül elboldogul az idegen szavakkal, nevekkel: a Caravaggio esetében állítólag rendszeresen a "Káváriggóra" kértek jegyet a nézők. Ezek után annyira nem csodálkozhatunk azon, hogy a Somewhere-ből a mégiscsak ismerősebben csengő Made In Hollywood lett, a SuperClásicó-ból pedig Bor, tangó, kapufa.

Ezekből a példákból is látszik, hogy ha nem hollywoodi filmről van szó, a forgalmazó szabadabb a címadásban, mert ritka, hogy a producer ellenőrizni akarja a magyar címet, az pedig szinte soha nem fordul elő, hogy visszadobná. Viszont ez olyan elszállásokhoz is vezethet, mint például a nemrég bemutatott Play, ami a Gyerek"játék"? alcímet kapta. Ebben az esetben a forgalmazó meg akarta tartani a Titanic filmfesztiválon már használt eredeti címet, viszont kicsit túlagyalta a jelentéstöbbletet hangsúlyozni próbáló kiegészítést.